Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¥ IX. éj: A múlt, ami összköt minket¥

Olyan furcsa, de egyben jó érzés; amit most tapasztalok pár órája. Mintha egy népes családba kerültem volna, ahol mindenki tárt karokkal fogad. Ha érezted már úgy magad egy adott közösségben, hogy otthonodnak tekinthetted, akkor az a legjobb dolog a világon. Àttudott érezni; így a jelenlegi helyzetem.

Az Akadémián nem ilyen fogadtatásban részesültem soha. Ott csak az intrika; a kitaszítottság; és a folytonos fájdalom járt. Mindig is barátcentrikus voltam, de ott megváltoztam gyökerestül. Csak a tánc állt az életem közeppontjában a többieket mind leszartam jó magasról, mert úgy voltam vele, hogy minek ez, ha az álmaimat állja keresztbe? Introveltált lettem; míg nem kaptam meg életem első atyai pofonát.

Ha jobban belegondolok mégis valamire jó volt ez a pofon. Felnyitotta a szemem, hogy mennyit veszítettem a világból az elmúlt 3 évben... Azt hiszem ezt be kell pótolnom..

   Kicsit se festettünk hülyén; mikor végig haladtunk a Nagy Óratoronyhoz vezető úton, amit nem kevesek néztek meg. Persze volt valaki; akit egyáltalán nem izgatott ez az egész " felhajtás", ami körülöttünk zajlott.

Igen... Raider élvezte a legjobban az egészet, ami Ashley- ről nem mondható el egyáltalán. Ő csak fogta a fejét, és magyarázott Raidernek, hogy végül is ember vagyok; akinek két lába van; amit mindenki járásra használ. Nem kell engem cipelni sehova. A magam lábán is megtudok állni. Ezen csak nevettem, vagy Raiderrel kiröhögtem halkan, de azért nagyon szerethető lány. Engem már biztos megnyert.

Szóval, mint kiderült nem csak a mi kettősünkért jàrt figyelem az udvar előtt; hanem egy kisebb csoportosulásnak is, akik eléggé szembetűnően vizslattak valamit. A levegőben azonnal felismertem a fűnek a jellegzetes illatát. Az Akadémián is voltak csoporttársaim, akik így vezették le a feszültséget néhàny perce a balett órák kínkeserves pillanatai után.

A legközelebbi embert Raider hátrébblökte; ami azèrt volt furi; mert engem is vonszolt maga után szüntelen; de legalább lerakott a földre; amire Ashley csak lenyugodott.

A körbevegyültek egy lányt álltak körbe; aki ott feküdt a fűben, mintha aludna. Csodálkoztam; hogy nem szóltak egy nevelőnek se az esetről; pedig a kislányon látszott, hogy eszméletlen.

- Engedjetek oda! - szóltam az előttem lévő embereknek, akik készségesen elengedtek volna; de Raider visszahúzott egy olyan fejjel; hogy neavatkozzbelemertértelmetlen. - Bízz bennem.- láttam az éjsötétkék szemein a bizalmat; ami némi bátorságot adott a feladatomra.

Régen megtanultam, hogy mit kell tenni, ha egy sérült elájult vagy eszméletét vesztette. Kicsit megrémültem, mert a valóságban még nem vetemedtem erre; de segítenem kell rajta. Kitapintottam a pulzusát; ami nagyon gyengének bizonyult; ami azt jelentette; hogy gyorsan kell cselekednem. Fogtam egy ilyen alkoholos kendőt, amit kézfertőtlenítőnek használok, és ráraktam az orràra, és vàrtam.  Azt mondják; hogyha ilyet használunk; ami.büdős , azt az ájult  megérzi; mert lélegzik ugyebár. Erre persze reagál az agy; így automatikusan fel kell; hogy keljen. Elméletileg.  Gyakorlatilag nem tudom; és félek mi lesz; amit  a  többiek árgus szemeinek bámulàsa tovább tetézte nálam a feszültséget.

Mikor màr kezdtem elveszíteni a reményt a lány hirtelen felkelt.

- Mi ez rajtam?- vette le a kendőt. Végig vizslatta a társaságot; míg meg nem akadt a tekintete rajtam . Pàran segítettek neki lassan felülni;.mert nehèzkesen ment . -  Katie? Hogyan?

Az meg kicsoda ès miért téveszt össze?

Mielőtt bármit reagálhattam volna megérkezett a mentő, és elvitték a lányt a tömeg közepéről.  Ha jobban belegondolunk, akkor jól kezdődik itt a nap. Már egy gyerekkel kevesebb.