Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¤· XXI. éj: Kijózanodás ·¤

Akkor érzékeljük egyes dolgok súlyosságát,, mikor a legnagyobb bajban vagyunk illetve annak hiányát  észrevesszük. Ezek a kis apróságok felfedik magukat ha jól észrevesszük, de ezekkel az a legnagyobb baj, hogy az utolsó pillanatban derül fény rájuk. Kijavítani vagy jóvá tenni, pedig nehézkesen illetve sok időbe telne, ami az adott intervallumon kivülre esik. Mert a legnagyobb harcunkat nem másokkal vívjuk meg, hanem  saját magunkkal és az idő vaskerekével szemben, ami ellen sose tehettünk semmit, hogy megállítsuk a dolgok haladásában...
                       
~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~
                     
              》》 ¤¤¤¤¤¤ 《《

~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~

A szoba azonnal megtelt félelemmel és gyűlőlettel, ami még jobban megnehezítette a teremben lévő feszült levegőt, ami egyre nyonasztóbbá,  kényelmetlenné tette a helyzetet, főleg az én részemről. A tudat, hogy minden szempár rám szegeződik elönt még nagyobb félelemmel, mint amiben jelenleg kényszerülve vagyok egy bizonyos személy miatt, pedig azzal a céllal küldtek ide, hogy normálisan tanuljak és felejtsem el az álmaimat, amik az egészségemet veszélyeztették elég komolyan. De mostanra arra kellett rájönnöm, hogy nem az lesz itt a legnagyobb baj, hogy anorexiával küzdök, és azt kéne leküzdenem, ami sok hasonló cipőben járó lánynak ez akkora teljesítmény, mintha megmászná a Mont Everestet,  hanem a tény, hogy az életem egy cérnaszálon függ, ami bármelyik pillanatban elszakadhat, ha nem figyelünk oda normálisan. Ez a dolog pedig nagyon megrémíszt, mert soha ehhez hasonló helyzetben nem kerültem, pedig én híres vagyok ám a bajkeverés terén. Az életem a tét, ami eddig a legkomolyabb tét, amivel eddigi tapasztalataim  során találkoztam, így minden követ megfogok mozgatni, hogy életben maradhassak, ha ez azzal is járni fog, hogy egy olyan személytől kell megválnom, aki rengeteg mindent jelentett nekem egykoron...

Ms. Fateless szavai megbénították a társaságunk legnagyobb részének életjelenlétét. Úgy éreztem magam, mint egy melodráma kellős közepén, ahol egy kissé fontosabb mondattól mindenki megbénul, és mereven bámulnak a színészek egy bizonyos pontot, míg valaki nem töri meg a kínos csendet, mert a rendezői utasítás így kívánta, hogy a célközönséget az őrület legmagasabb medreibe vezessék be őket. Kár, hogy ezeknek a vége mindig az, hogy némelyiknek kihullik a haja vagy kivágja az ablakon a mérhetetlen nagy költségvetésű plazma tv- t, amit csak azért vett, hogy még nagyobb HD minőségben izgulhassa végig a sorozat mindenegyes mozzanatát. Csak hiányzott egy baljóslatú zene a hattérben, ami még jobban demonstrálná a helyzetnek a fontosságát.
Mintha egy mozgásérzékelő atombomba készülne felrobbanni a közelünkbe, ha valaki megmer mozdulni, akkor azonnal robban. Annyira kínos és zavarbaejtő ez a helyzet, hogy azt hiszem, ha ez még eltart nagyon sokáig, akkor el fogok innen menni az biztos. Nem érdekel mit szólnak hozzá, mert ennyi idő alatt kilehetett volna találni egy alternatìv megoldást számomra. Ez az írás tehet mindenről... ha nem lenne rajtam akkor nem is lennék itt, és most senki nem vett rólam tudomást...
Ian tehet mindenről... minden az ő hibája. Miért kellett nekem ezt átélnem?! Miért kell szenvednem egy olyan dolog miatt, amiről azt se tudom megtörtént- e vagy sem?! Hogy kérhet ki bármit is magának, mikor nem is ismer, vagy tudja mik az érzéseim?! Sose ítélkezhet senki ily módon, mert taplóság és sértő, főleg ha olyanokat vágnak az emberhez, amik nem épp kellemes szavak. Ezért kell minél előbb elfelejtenem, amíg semmi emlék nem köt hozzá.... Igen, ezt kell tennem.

- Mit tegyünk a legveszélyesebb vámpír ellen, akit hátán hordott a föld? Azzal mindenki tisztában van, ami Miss Wisloe- val történt az nem ismétlődhet meg mégegyszer. Az az éberségünk nem teljes odafigyelése miatt következett be. Nem hagyhatjuk, hogy a történelem ismét megismételje önmagát.- kérdezte hosszú hallgatás után a portás, aki egyedül ő őrizte meg a hidegvérét a csoportosulásonkon belül, míg a többiek csak tátogtak, mint egy partra vetett hal a homokban a levegőért.