Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¥XI. éj: Èrzek, mikor nem is ismerem

Nem érdekelt senki és semmi csak egy valami számított. Ian...
Megakartam neki magyarázni, hogy az égvilágon semmisincsen köztem ès Raider között. Senkivel sincs semmi kapcsolatom, ha belegondolok. Azt leszámítva; hogy milyen különös vonzódásom van Hozzá. Mondjuk arra szeretnék választ kapni. De most itt nem ez a lényeg, hanem hogy megtaláljam és elmondjam neki.az igazat; mert hülyeség; amit hisz.
Ott rohantam a folyosón; hogy utolérjem, de az én lábaim, ahhoz képest; hogy balerina múlttal rendelkeztem , nem bírta elérné; ami nagyon rosszul érintett; mivel magyarázatot akarok neki adni erről. A lábaim rég nem mozogtak ennyit; mint anno régen, ami megviselte őket.
Emlékszem, mindig a körmeimet néztem, mert sebesre táncoltam őket hol egy piruett miatt hol egy spicc állás miatt.
Szörnyű érzések voltak, de most mennyi mindent odaadnék, hogy újra érezzem a fàjdalomnak azt a jóleső érzését. Hiányzik nagyon...

- Ian!!! Kèrlek!!! Hadd magyaràzzam el!- kiabàlom a sötét éjbe, amit a hangommal rontok el, mint idilli állapotot.

Tekintetem körbefutattom a környéken; hogy megtaláljam. A fák susogásán kívül semmi válasz nem jött a kiáltozásomra, ami mèg jobban aggasztott. Ha jelentenék neki valamit; akkor màr rég válaszolt volna, vagy előttem teremt volna.
De ez nem történt meg.
Az éj baljóslatú fénye töltötte meg a kollégiumokhoz vezető utakat, amiknél néhol fáklya is állt gyújtatatlanul. Ha ezt a félelmetes effektet nem lehetett volna tovább fokozni akkor megnyugodtam.volna, de ez nem így volt.

- Tèged szeretlek, Ian..- bukott ki belőlem; mint valami nagy igazság.

Várjunk csak... Èn nem is ismerem ezt a srácot, akkor hogyan lehet, hogy ilyen nagy szavakkal dobálozok??
Èrzek úgy, hogy nem is ismerem.
Ez nem normális az biztos. A tánc hiánya tehet mindenről. Beképzelek olyan dolgokat, amik nem is léteznek. Esküszöm keresek valami olyan helyet, ahol kitombolhatom a vàgyaimat.

Visszafele vettem volna az irányt; de ekkor mint valami.csettintésre felgyúltak a fáklyák. A szívem deltákat ugrált; mikor rájöttem, hogy ez most tényleg nem vicc. Próbáltam sietősre venni a tempót, de valaki hátulról megfogta a kezem, amitől a pulzusom felszökött az egekbe.
Ezer közül is felismerem ezt az érintést...

- Hova mész? Azt mondtad valamit akarsz.- suttogta a fülembe.

- Ian..- nyögöm elfulóan a hangokat.
Lassan megfordulok; és egy gyönyörűen rám csillogó smaragdszempárral találom szembe magam, no meg az az elmaradhatatlan mosoly, amitől a lèlegzetem is elàll.
Nyugalom; Grace!!! Csak hideg fejjel!

- Figyelj! Hagyjuk ezt az egészet... Nem akartam bekavarni ebbe a dologba.- kezdte.

- Pont erről akartam veled beszélni...

- Vágom, de ràjöttem, hogy ez ami köztetek van..- sandított rám. Van egy olyan èrzèsem, hogy teljességgel tisztàban van azzal, hogy semmi nincs, csak húzza az agyam, mint mindig.
Mindig?! Mi van??

- Pont ez az.. Semmi nincs köztünk, ès nem is lesz.- magyaràztam.

- Az a csók nem arról árulkodott.- lép közelebb hozzám.- Vagy tán mástól várod azt a csókot, Gracei?

- Hogy neveztél?- dülledt ki a szemem. Egy valaki hívott így eddig...

- Grace- nek. Hogy máshogy?- mosolygott rám önfeledten.

- Nem; nem. Az előbb másképp neveztél.- maradok az álláspontomnál. Nem vagyok süket. Tudom mit hallottam.

- Biztos vagy benne? Nem lehet, hogy beképzelted; mint egy érzést; ami belépésed óta követ téged; és nem hagy nyugodni?

- Te ezt honnan tudod?

- Erre a kérdésre te magad is tudod a választ.- fog az ujjai közé egy göndör fürtömet.

- Raiderrel semmi nincsen; nem lesz vagy volt. Nem áll szàndékomban vele lenni, mert nem ismerem; és... màst szeretek..

- Igen?- karolja át hirtelen a derekam.- Talán ismerem?

- Nem hiszem..- vörösödöm; mint egy cékla.

- Azért próbáljuk meg. A közelségétől zavarban leszel; remegsz az érintésètől, ismered őt; de nem emlékszel semmi olyan emlékre; ami bebizonyítaná ezt a tényt. Ès... értékeli azt; hogy utàna jöttél a koromsötétbe elmagyarázni mi a helyzet; amit már règ tudott. Levágta már az első percben mi a szitu..

- Miért mi a szitu?- suttogtam halkan; hogy csak mi èrtsük.

- Te és én pár évvel ezelőtt..

- Ian! Milyen komolyan veszed az idegenvezetői munkádat? Dícséretre méltó.- zavart meg minket egy női hang.

Meglepődöttségünkben odafordultunk az igazgatónőhöz; aki széles mosollyal vizslatott minket. Nem tudtam eldönteni akkor; hogy ez most a lecseszős mosoly; amit Anyu alkalmazott mindig otthon; ha rossz fát tettem a tűzre; ami elég sokszor volt valljuk be. Vagy a "jajdecukikvagytokhogyennemmegaszivetekdragaszagaim". Ennél a nőnél pont az utóbbira tippelnék.
Nem mert egyikőnk se megszólalni vagy megmoccani; így abban a meghitt helyzetben álltunk továbbra.

- Csak próbálom végezni az adott feladatomat.- szűrte a szavakat a fogai között.

- Azt làtom, de ugye nem kell figyelmeztetnem tèged?- sandít rám. Vajon miről beszèlnek?

- Nem kell.

- Remélem jól èrzed itt magad Grace.- kezdte negèdesen a nő.- Ha megtalálod a megfelelő társat; akkor minden jobbra fog fordulni: még a titkokra is fény derülhet.

- Ezt, hogy érti?- zavarodom össze.

- Mostmár gyertek be, mert kezdődik a vacsora.- mosolygott rám sokat sejtetően- Ian! Nem akarom hallani ezt mégegyszer.

Ott maradtunk kint, míg a nő nem ment be az épületbe. Annyi kèrdès megfogalmazódott bennem, de nem mertem egyiket se feltenni Ian- nek. A nő cipőjének kopogàsa èpp olyan volt; mint az én agyam kattogása, pedig még mindig nem tudtam erről az egészről; ami palástolathatatlanul a szemem előtt történik.

- Ian, mit akartál mondani?- törtem meg a csendet köztünk.

- Gracei, ezt nekem nem szabad.- túrt bele a hajába.

- Miről van szó? Tudok rajta segíteni?- remegő kézzel értem az arcához; amin meglepődött, de magához vont.

- Minden könnyebb lenne, ha emlékeznél rám...- bukott ki belőle.- Hiányzol nekem.

- Ian...

- Hagyjuk... Èrtelmetlen.- engedd el; és visszamegy az épületbe. A szívem azonnal kiugrott a helyéről, mikor elkezdett befele menni.

- Ezt magyarazd el nekem; kérlek! Nem értek semmit.- könyörgőm.

- Felejtsd el, amit mondtam. Pont ez az. Èrtened kellene...

Ès berohant a kapun otthagyva engem kérdésekkel és kételyekkel együtt.
Miért csinálja ezt velem?
Ok nélkül bánt... Bárcsak emlékeznék rá, hogy ne okozzak neki csalódást újból meg újból...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok:! :)
~~~~~~~==~

Szeretném nektek megköszönni, hogy ennyien olvastok és kapom a vote- kat. Sokat jelent nekem ez, tényleg.
Csodálatosak vagytok. Sajnálom; hogy eddig nem volt rész; de elfoglalt vagyok kissé. Most próbálok erre is időt szakítani.
Szóval; mégegyszer köszönöm :)
Dorinda1999 :)<3