Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¥I.èj: Az ismeretlen ismerős¥

Egy gyönyörű szép màjusi reggelre èbredtem az ágyamban. A nap már nagyban ontotta magából a meleg napsugarakat, amitől tudtam; hogy hamarosan fel kell kelnem, így álmosan magamra húztam a takarót. Nem az idővel volt bajom, hanem azzal, hogy már reggel van, ami egyet jelentett nekem. Ez a csodálatosnak tűnő nap, ahol a madarak boldogan csicseregnek a nyarat hirdetve, egy dologgal volt számomra egyenlő.
Költözés..
Igen.. Ma megyek el otthonról 2 és fél hónapra. Sajnos nem tudok ellene tenni semmit már. Akárhogy próbálkoztam az elmúlt hetekben nem jártam sikerrel sőt, Apu kinevetett a könyörgésem miatt. Egy világ omlott össze bennem akkor, de nem adtam fel. Mindent elválalltam, amit eddig soha, mint takarítàs; főzés, házimunka, de csak dícsérő szavakat kaptam megvàltás helyett. Tegnap estig tartottam ki, de mint érezhetitek, feladtam a küzdelmet; és ma elvisznek egy eldugott, Isten háta mögötti helyre; ahol egyre több a gyilkosság.
Erről nagyon is tisztában vannak az én " drága" szüleim. Ebből látszik mennyire szeretnek engem. Valójában megakarnak szabadulni a bajoktól, amiket én okozok nekik nap, mint nap a jelenlétemmel.

Az általánossà vált önsanyargatásom elkerülése miatt felkeltem. Szememet kinyitva fájdalmasan vettem tudomásul, hogy az ablakom előtt ácsorgó bőröndöm a valóságot tükrözi. Hogy jutottunk el idáig?
Fogtam magam, ès a fürdőbe mentem elkészülni. Ha már egy ilyen helyre megyek; az a minimum, hogy jól nézek ki.
Àltalános rutinomat elvégezve, ami a sminkelést és a mosakodást jelentette, felhúztam a ruhámat, ami egy fekete, csőgatya volt, hozzá egy piros, csipkés felsőt, amihez egy szintén ugyanolyan színű balerina cipővel tettem teljessé. A hajammal jó formán nem csinàltam semmit, mert alapjáraton göndör és vörös, ami miatt értek kritériumok, de az már régen volt...

Így a kocsifeljáró felé siettem, ahol már a családom apraja- nagyja vàrt rám.
Jellemző... Mindig èn vagyok az utolsó.

- Készen állsz?- vette el Apu a  poggyászaimat  a kezemből. Szúróspillantást lövelt felém.

- Biztos..- vontam vállat.

- Grace! Ne legyél màr ilyen. Jól tudod; hogy miért tesszük. A te érdekedet szolgálja.- csukta be a csomagtartó fedelét.

- Nagyon az én érdekemet szolgálja, mondhatom. Ha nem tudsz mást mondani, akkor hagyj békén, ahogy eddig is.- vetettem oda pimaszul. Gyorsan beültem hátra, ahol bedugtam a fülesem, de láttam Aput, hogy nagyon mérges rám, de nem èrdekelt. Tönkre vágták az életem. Ha èn szenvedek ők is. Így fair az egész. Azt hiszik jót tesznek, de épp ellenkezőleg, rosszat...

Ahogy kigördültünk az autópályára elnyomott az àlom. Nem értettem az egészet; mert nem voltam fáradt. Egy srácról álmodtam, akinek gesztenyebarna, dús , jól fésűlt haja volt, és igèző, smaragdzöld szeme. Valahonnan a ismertem, mert rengeteg emlék tàmadott le vele kapcsolatban.
Szeretem...
A felismerés villámként ért, amitől azonnal felébredtem. Hogy szerethetek valakit, akit nem is láttam eddigi életem során? Agyrém. Inkább elhesegetem magam mellől ezt a dolgot.

Mivel még volt vissza az útból fél óra, és mindenkinek majd kilyukadt a gyomra, így megálltunk egy helyi, kis étteremben, ami Greece névre hallgatott.
Hah.. Engesztelés, mi? SOHA!!!
Anyu és Apu " vadhúsrengeteget" ; Loretta hamburgert és sült krumplit rendelt, míg én egy adag salàtát egy natúr joghurt tàrsaságàban rendelést kértem.
Akkor következett be a gond; mikor kihozták az ételt, és Apu megjegyezte, hogy minek eszek ilyet, mikor úgyse leszek balerina. Ledöbbentem, és a könnyeimmel küszködve kirohantam a kocsihoz...
Vajon tényleg igaz, amit mondtak? Soha többet nem táncolhatok? Végérvényesen lezàrult a tànckarrierem? Semmi sem lesz olyan, mint régen. De valahonnan azt érzem a szívem mélyén; hogy jól fog alakulni a sorsom. Főleg; ha ebben az a ismeretlen ismerős srác is szerepet fog ölteni.
******************************

A kocsi begördült az erdő egy kis elágazásához, ahol az út hepehupás, kavicsos volt. Olykor azt hittem, hogy kiesek az ülésről, de hamar elém tornyosult a Kéttornyú Akadémia hatalmas épülete; ami azt jutatta az eszembe; mikor a boldog család megérkezik egy rémísztő házba, ahol minden szörnyűség megtörténik.
A bejáratnál két nagy oroszlán virított,ami a suli büszkeségét sugallta a Két Nagy Torony szegélyében.
Bementünk a nagy kapun, ahol kèt út vezetett minket a nagy óratorony épületéhez. Az egyik oldalon egy vidám hangulatú,  kisebb intézmény volt, amit szintèn oroszlànok tarkítottak.
A màsik oldalon viszont a sötétség színei domináltak, amit a holló szobrok tarkítottak.
Egyesekben félelmet gerjeszthet; de bennem inkàbb a kívàncsiságot. Azt hiszem a kíváncsiságom hamar igazságot.fog találni...

A család bement a Nagy Óratoronyba; ami mèg egy épületnek adott otthont. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a börtönben lennék.
Felmentünk a 3. emeletre, ahol az igazgatónő fogadott minket. A helyiséget macskás képek tarkították, amik bizonyára az ő macskái. Ez a sötét szoba a macskás képek rémísztőek..

- Jó napot kívànok! remélem eredményesen fog itt tanulni a lányuk. Köszönjük a bizalmat az intézmény felé. - szorította meg Apu és Anyu kezét mosolyogva.

A nő egyszerű; nőies; 3/4- es uhjú blúzt , hozzá fekete farmert; és egy viràgos sálat húzott; ami kiemelte rövid; szőke hajàt, és kéklő szemeit.
Az én Anyàmhoz hasonlított, bár Anyu úgy nézett ki, mint egy titkárnő.

- Mi köszönjük, hogy ilyen gyorsan tudott helyet biztosítani a lányuknak a tanév vége felé.- ült le Anyu.

- Mindig szívesen látjuk az új diákokat.- villantott ki egy mosolyt... Loreattára. Azt hiszi Loretta marad itt. Ez az.- Láttàk már a kollégiumot?

- Nem, még nem. Nem tudjuk hova kell menni.- nézett össze Apu és Anyu.

- Az nem lehet...- ráncolta össze a homlokát.Kutatni kezdett a lapjai között.- Itt is van. Grace Witney a jobboldali szárnyhoz kerül, névszerint a Nappali tagozazra. Hívok is valakit, aki jó idegenvezető lesz.- feltàrcsàzta a számot.- Igen. Itt egy kedves család..Őket kell segìteni. Gyere. Rendben. Várlak... Szóval, mindjárt itt lesz; addig is, Grace. Hova jártál suliba?- kérdezte Lorettát. Ez egyre jobb lesz :)

- Ő nem Grace. Loretta, Grace a kis göndör; vöröske.- mondta Apu.

- Ó bocsássanak meg, de a szőke hajú lány idősebbnek tűnt, mint a vörös.- ahogy rám nézett ledöbbent. Valami megcsillant a szemében, ami vöröses színben pompàzott.

- A richmondi Nemzeti Táncakadémiára.- válaszoltam feszengve a folytonos bàmulása miatt.

- Táncos vagy? - csodálkozott.

- Voltam, míg nem írattak ki a szüleim.- nèztem szúrósan rájuk.

- Èrtem. Itt is jól fogod magad érezni. Bíztosíthatlak róla.- méregetett. Kezdett nagyon kínossá válni a szituáció.

- Hívatott igazgatónő?- sétàlt be valaki.
A tarkóm elkezdett bizseregni, amit nem értettem miért van. Megfordultam, és lesokkolódtam. A srác ugyanaz volt; mint , aki az álmomban . Ugyanazok a vonások, haj és szemszín. Helyesebb és szexibb volt élőben, mint álomban.
A levegő a torkomat mardosta, hogy kiderítsem mi ez az érzés, amit iránta érzek.

-Igen. Ő itt az a család, akiket mondtam. Kísérd őket a Nappali tagozatra.- mosolyodott el a nő.

- De én nem mehetek oda.- érvelt a srác.

- Most az egyszer kivételt tehetünk.

- De..

- Nincs de ! Kísérd a lányt és a családját oda.- mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

- Rendben.- támasztotta meg a hàtat a srác.

- Grace, ő itt Ian Crewello.- állt mellém a nő.

Ian, ahogy rám emelte a tekintetét ledöbbent és kitágult a szeme. A laza mosoly , amely pár perce ezelőtt ott virìtott megszűnt. Helyette az értetlenség ült ki. Felnézett a nőre; aki aprót bólintott, és tovàbb fürkészte az arcomat; mintha nem hinné el, hogy itt vagyok.

- Grace! Hát visszatértél hozzám?!-szólalt meg a fejemben egy hang....