Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

•XXXXIII. éj: Harapás•

°•°•°•°•°•°•°•°•°°•°••°•°••°•°•°•°•°•°•°

Sok kisebb érzésből tevődik össze a szerelem, ami két embert összeköt. Ami először kedvelésből bimbódzik ki, az hamar terebélyesedhet ki egy igazi, gyönyörű, megismételhetetlen szerelemmé, mint a sok évig álló fa, ami mindent viszontagságot kibír.

•°•°•°•°•°•°°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°

- Remélem tudod, hogy most döntened kell mi a helyes út számodra. Én mindenben támogatni foglak téged, de tudnom kell, hogy mennyire vagy magadban biztos. Ha elkezded ezt a harcot, akkor végig kell csinálnod.

- Tudom.- mondtam komolyan.

- Akkor húgocskám...tudod már mit kell cselekedned?

Másnap a Kéttornyú Akadémia összes diákja az esti Szent Iván éji mulatságra készült. A Nappali és az Éjjeli tagozat mind kivette a részét a munkából, de egymással nem érintkeztek. Még mindig futótűzként terjedt az a hír, hogy Raidert valaki megölte. Nem volt semmilyen bizonyíték erre, de akik ismerték, tudták, hogy ezzel valami nem stimmel. Időközben Mia, az igazgatónő, mint kiderült, annyi információt adott ki, hogy Raider egy tanulmányi úton van, hogy saját magát még jobban fejlessze, de mindenki tudta, hogy Raider nem ilyen. Még én is, aki nem régóta ismer.
Ennek hatására a Nappalisok nem akarták annyiban hagyni a dolgot, mint azt az igazgatónő eltussolni akarta, így magán akciókba kezdtek, hogy az igazságra fény derüljön. Így esett meg az is, hogy valaki átszökött az Éjjelisekhez, hogy kellő bizonyítékot keressen. Például egy eltüntetett ruhadarabot vagy véres dolgokat. Persze, azonnal elkapták a tettest, amint átlépte a küszöböt, mert hát egy vámpír azonnal észreveszi, ha egy ember téved a területükre a saját tapasztalatomból kiindulva, főleg, ha az a vámpír nagyon vérmes. Szerencsére, nem történt semmi baj, mert épp ment az igazgató órát látogatni, hogy minden zökkenőmentesen teljen a tagozat körül. Bele se merek gondolni mi lett volna, ha nincs ott abban az időintervallumban. Az a fiú minden bizonyára halott lenne, amivel még több strigula kerülhetett volna az Éjjeli tagozatra.

Mindenki megkapta a saját feladatát, hogy teljesítse azt, így jól is érezhettük magunkat abban, hogy ezt mi csináltunk. Persze, voltak azok, akik inkább kiakartak maradni az egészből, mert hát ez nem a mi feladatunk, hanem az iskoláé. Épp elég meló az is, ha bejárunk. Mondták ezt a plázacicás kinézetű lányok, akik csak leültek az egyik padra és nézték, hogy mindenki más szenved ők meg jót röhögnek. A megjegyzések zápora sem maradt ki a legnagyobb örömömre, de úgy voltam vele, hogy jobb, ha nem foglalkozok vele. Nagyobb problémám is volt, mint őket hallgatni és rájuk figyelni. Ma éjjel úgy is be kell teljesítenem a sorsom, vagy különben Ian egy igazi Apokalipszist csap az Akadémián, amit nem igen akarok. Mióta újonnan rájöttem, hogy szeretném visszakapni az emlékeimet és az érzéseimet, nagyobb fájdalommal járt a csuklómon lévő harapásnyom, ami minduntalan emlékeztetett arra, hogy valakihez tartozni fogok. Akartam, hogy valakihez tartozzak és a legszívesebben már most odafutottam volna hozzá és odaadtam volna neki a lelkem, de még nem jött el a pillanat. Türelmetlenséget és sóvárságot éreztem a testemben, amit eddig soha. Egyszerre izgatottá és félővé tesz ez az egész. Magam sem tudom már lassan eldönteni, hogy mi a jó vagy a rossz cselekedet. Kezdek begolyózni, de kitartok a végéig.
Furcsa volt, hogy az elején mennyire elakartam lökni magamtól mostanra pedig már meghalok egy kicsit belül, ha nem tehetek érte semmit. Érdekes dolog ez a szerelem. Rombol és épít egyszerre, amiben ember legyen a talpán, aki kibírja ép ésszel és idegekkel.

- No lám, Graceike mennyire egyedül van mostanában.- lépett mellém Cara, a "fővezére" a csapatnak, vagy inkább, ahogy én nevezném a főkurvája a csapatnak. Mindenki jól tudja a tagozaton, hogy mennyi fiúnak az ágyában próbálkozott már be. Legtöbbször sikerrel járt, de Raidernél valamilyen oknál fogva nem sikerült az utóbbi három évben sem. Meg van győzödve arról, hogy én állhatok e mögött a sikertelenség mögött, pedig már elmagyaráztam neki, hogy mennyire szereti még mindig Katie-t, de nem akarja elhinni. - Úgy látom, senki sem szeret veled lenni, mert annyi szerencsétlenséget okozol mindenkinek. Hogy is mondta Ashley?!- húzódott gonosz mosolyra a szája.- Á, meg van. Minden a te hibád. A te érkezéseddel kezdődött minden. Miattad halnak meg emberek. Milyen érzés ezzel a tudattal együtt élned, mond?