1.

1.7K 57 9
                                    

Liana komótosan gyalogolt hazafelé az iskolából. Új volt a városban, és ilyenkor azért kicsit nehéz beilleszkedni az osztályközösségbe. Főleg, ha az ember év közben új diák; tisztára, mintha az égből pottyant volna ide. Reggel, amikor belépett az osztályterem ajtaján, mindenki furcsa szemmel vizslatta. Külsőre mondhatni tökéletes lány volt.Csodás, természetes vörös hajzuhatag, egész derékig érő. A bőre fehér, nem szeplős, mint általában a vörösöknél. És "természetesen" zöld szemek, mint a macskáé. Alakra is teljesen tökéletes, talán túlzottan is szabályos, és formás az egész lány. Az iskolában sincsenek gondjai, elég, ha az órán radarozik, és mindent meg tud tanulni, amit csak akar. Otthon pedig nyugodtan foglalkozhat azzal, amivel csak akar.
Ennek megfelelően elég hamar rá akarta vetni magát pár fiú is az osztályból. Csak Liana ha akar, nagyon hideg tud ám lenni. Elég egy gyilkos nézés, és máris megfutamodásra kényszerül az áldozat. Éppen egy "falu rossza" típusú fiú mellé került az osztályban is. A srác - Tóbiás -, lépten-nyomon ki akart vele kezdeni. Ormótlan, izmos gyerek volt, és odabent a fejében sem működött minden tökéletesen, elég nehezen lehetett beleerőszakolni a tudományt. Ezért is bukott már kétszer és volt idősebb a többieknél. Aztán szépen rá akart volna startolni Lianára. Mikor a lány belépett a termebe, már a tanárnő bent volt. És persze miért is ne a Tóbiás melletti helyre mutatott volna, hogy az a szabad, üljön csak le oda! Liana odasétált a helyhez, és leült. Tóbiás kacéran súgta a fülébe:
- No szépségem, mi itt szuperül elleszünk! A tanár meg jó lesz háttérzenének! - vigyorgott.
- Inkább csöndben légy, és figyelj az órára... - mondta Liana.
A fiút persze a tanuláson kívül - földrajzóra volt -, minden jobban érdekelte. Főleg Liana!
Tóbiás próbált is nyugiban maradni, dehát egy ilyen fiú, mint ő ugye....... Titkoban gondolta, kissé letaperolja Liana combját..
- Úhh, a .....-csába! - üvöltött fel egyszercsak. Az osztály persze egy emberként fordult hátra.
- Ebbe a nőbe áram van vezetve, vagy mi!?
- Mondtam, hogy nyughass - vigyorgott gonoszul a lány.
Tóbiás persze nem igazán mert tovább nyüzsögni, de érdeklődve nézte a lányt.
Szünetben Liana megállt egy nyugisabb helyen, aztán az mp3 lejátszóról nyomatta fülébe a zenét. Dark Funeralt hallgatott, nagy rajongója volt a black metal bandáknak. Egyszercsak valaki kiakapta a fülhallgatót a füléből, és Tóbiás vigyorgott az arcába közvetlen közelről:
- No nyuszikám, nem kell egy idegenvezető a suliban?
- Muhahhaaaa, az én is lehetnék! Hagyj békén Tóbiás, aztán a padban csak elviseljük majd egymás szagát!
A fiú meglepődve fordított hátat.
- Ezt még megkeserülöd, hogy így beszélsz velem, kis cafat!
Liana megfogta a fiú vállát, és maga elé penderítette. Az az első meglepődésen sem eshetett túl, és máris a földön találta magát. Liana letérdelt mellé:
- Vigyázz jól, mert ennél sokkal többet is kaphatsz, ha velem szórakozol! - mondta.
Aztán elsétált a tetthelyről. A nap többi része elment valahogy, különösebb inzultus nem történt. Leginkább ezen gondolkozott hazafelé menet az úton. Azért jól esett már neki odaérnie a kis házhoz, ami számára a "haza" volt. De sajnos nem örülhetett olyan nagyon, mert a ház elé érve a meglepetéstől nyitva maradt a szája..

Egy furcsa lány - Liana történeteWhere stories live. Discover now