6.

489 25 0
                                    

Mikor este netezett Liana, már látta is az új jelöléseket a fiúktól és Mimitől a facebookon. Visszaigazolta őket, és kisvártatva egy eseményre is meg lett hívva:
"Levente Hatalmas Házibulija" címen. Csatlakozott hozzá, csak nem lesz ez olyan nagyon rossz! Végülis ahogy nézegette az eseményt látta, hogy nem új szervezés, tehát azzal csak beetette őket, hogy miattuk szervez valami nagy bulit. De sebaj, majd kiderül, hogy milyen lesz! Sokat úgysem kell rá várni, hiszen a hét végére lett szervezve, tervezve. És ma már szerda.
Másnap a suliban Mimivel meg is beszélték, hogy délután összeállítanak valami jó kis ruhakölteményeket az eseményre. Mimi persze azt tervezte, farmer meg valami mutatósabb felső. De Liana lebeszélte, volt egy csinos forrónadrágja, színes harisnya, térdig érő csizma, és mindjárt szexibb, mint a farmer. Liana meg természetesen a miniszoknya meg az elengedhetetlen bakancs mellett döntött egy darkos stílusú fekete csipkés toppal fűszerezve.

Leventéék egy nagy, amerikai stílusú kétszintes házban laktak. Nem túlzott a fiú, hogy akár több "teremben" is lehet rendezni a bulit. Még a ház külseje is ki lett dekorálva lámpásokkal, mintha karácsony volna. Pedig azért az még odébb volt. A két lány egymásra nézett, pillantásuk elárulta a néma kérdést: "mennyire is vagynk mi ide valók..?" Aztán becsengettek. A csengő hangját elnyomta a bentről dübörgő diszkózene, amitól Lianának pattogzott a háta. Egy magas, felzselézett hajú srác nyitott ajtót.
- Jelszó? - kérdezte alkoholmámoros hangon.
- Micsoda..? - kérdezte Liana - Ilyenről nem volt szó! - miközben Mimire nézett.
- Pedig akkor a Nagysikerű Levente Szuperbulijába nem jöhettek be! - vihogott.
Már éppen be akarta csapni az ajtót a lányok orrára, mikor egy kéz jelent meg a vállán hátulról-oldalról, és Leventét pillantották meg.
- Ez az ostoba Lackó holt részeg, ne is törődjetek vele! Nagyon örülök, hogy tényleg eljöttetek! - mondta, és beljebb tessékelte a lányokat.
Akik megbizonyosodtak arról, hogy valóban késtek egy kicsit, mert a hangulat már eléggé a tetőfokára hágott odabent. De mire ezt elgondolták, már Matyi jelent meg mellettük egy-egy pohár bóléval a kezében.
- Egészségetekre!
Levente magával ragadta Lianát be a tömeg sűrűjébe.
- Tudod az a baj, én zenére tudok bulizni. - jelentette ki Liana.
- Szerintem elég hangos, nem?
- A zaj hangos, de hol a zene? - húzta fel a szemöldökét Liana.
A fiú megragadta a kezét, és magával "vitte" az emeletre.
- Emlékszel? Többtermes buliról beszéltem - vigyorgott a fiú, miközben benyitottak egy szobába, ahol már rockzene szólt, és ott is volt egy jó pár ember.
- Na, ez már azért csak megfelel!? - kérdezte Levi, leült egy bőrkanapéra magával rántva Lianát, aki az ölében landolt. Aztán lazán átölelte, és leheletfinom csókot nyomott az ajkára. Liana a meglepetéstől kicsit lebénult, nem volt tolakodó a srác, de azért ez elég hirtelen történt, nem volt ő még erre felkészülve.
- Jó a zene, de mégis lemegyek Mimit megkeresni, tudod nem akarom otthagyni őt egyedül - mondta zavartan.
- Hidd el, elszórakozik a csajszi odalent - kacsintott Levente.
Liana csak fogta magát és leviharzott a földszintre. Már éppen megpillantotta Mimit a tömegben, és úgy vélte, molsztálja ott valaki, mikor kintről az ablakon keresztül erős vakuval folyamatosan sorozatfelvételeket készített valaki.
"Mi ez, valami kandi kamera, vagy valami átverés?" - fogalmazódott meg benne a kérdés. De éppen csak végig tudta mindezt gondolni, mire az ablaküveg egyszerűen berobbant, hatalmas csörömpölés kíséretében, az üvegszilánkok jégesőként záporoztak a fiatalokra. Volt, akit meg is vágott, volt aki sikított, a zene üvöltött, egy lány elájult.. Csodálatos buli, már csak ez kellett. Az ablak helyén támadt résben aztán megjelent egy árnyék, mert a háta mögül igen erős fény lövellt a házba, így csak a sziluettje látszott, de az ennyiből is kivehető volt, hogy az a 'lény' nem emberi, ami megjelent........

Egy furcsa lány - Liana történeteDonde viven las historias. Descúbrelo ahora