Egy furcsa lány - Liana története

65.

Hirtelen ébredt fel Tóbiás. Ahogy körülnézett, úgy tapasztalta, valahol "kikötöttek", de semmi barátságost nem pillantott meg a környezetben. Most szállhattak le, valamiért ezt megérezte, és ezért riadt fel. Csupa sötétség vette körül odakintről, és már Edvin sem ült mellette a másik ülésben. Próbálta kikapcsolni azokat a szíjakat, de nem sikerült. Őszintén megvallva; hiába olyan nagy vagány és erős srác volt, de kicsit remegtek az ujjai, azért ez a behatás már neki is kezdett sok lenni, ami így érte. Aztán próbálta magát lenyugtatni, és természetesen sikerült kiszabadulnia az ülésből. Lassan egyenesedett fel, kinyújtóztatta kissé elgémberedett tagjait. Nem tudta, meddig ülhetett itt, teljesen elveszítette időérzékét. Aztán lassan az ajtóhoz sétált, és már szinte meglepődött azon, hogy egyből sikerült kijutnia, és csak ezután érte a meglepetés..

Mimi és Geri kéz a kézben - észre sem igazán vették -, a többiek pedig utánuk sétáltak hazafelé. Azt már tudták, hogy lesz egy látogatásuk a rendőrőrsön, de a többiről fogalmuk sem volt, mit kellene tenni. Azt is eltervezték, hogy a rendőrségen beszámolnak arról, mi történt velük azóta, bár nem számítottak semmire, hogy esetleg valami segítséget tudnának nyújtani ott nekik, de hát majd kiderül. A séta közben persze még attól is tartottak, nehogy már megint érje őket valamilyen támadás. Már mindenre fel voltak készülve azok után, amik mostanában szoktak velük történni, már semmin sem lepődnének meg. Legalábbis így érezték. De szerencsésen odaértek a ház elé, semmi sem történt.
- Lehet, hogy most nem ránk koncentrálnak, hanem Lianára, esetleg Tóbiásékra - sóhajtotta Anya.
- Nincs kizárva - válaszolta szomorúan Geri. - Sajnos semmit sem tudunk tenni, és ez a tehetetlenség is megőrjíti az embert!
- Nem olyan, hogy csak felhívjuk telefonon, hogy mi a helyzet vele - mondta Era.
Közben hazaértek, és beléptek a házba, ahol már megint történt valami.

Teljesen sötét volt, bár meglepő módon levegő az létezett itt, mert Tóbiás tudott lélegezni. Ez fel sem merült benne csak már így utólag, hogy kint volt a hajóból. Minden olyan fura volt, a nagy sötét, állt a levegő, sehol semmi nem mozdult, és nagyon rossz érzés volt, hogy abszolút nem tud tájékozódni, legalább egy zseblámpája volna, ha más nem is. Edvinnek is nyoma veszett, legalábbis az űrsiklón nem látta, és itt sem érzékelte a jelenlétét. Bár most úgy érezte mindegy, csak elszólta magát:
-  Edvin!?
Semmi válasz, csak a saját üresen kongó hangja, ami megintcsak olyan furcsán hatott, először nem is értette mitől; talán azért nem jött rá hamarabb, mert túl nagy nyomás alatt állt már ettől a sok mindentől ami mostanában történt. De amikor a szó valódi értelmében falnak ütközött.. Na, hát akkor rájött, hogy hangja zárt térben verődött vissza, s valószínűleg ezért állt a levegő egy helyben, bár ő nem erre az egyszerű tényre gondolt okként, hanem arra, hogy olyan bolygóra érkeztek, ahol mindig tökéletes szélcsend uralkodik. De vajon itt mi a helyzet? Hol van egyáltalán? Valami hangárfélében lehet esetleg, vagy mi a csoda történik már itt? Egyre jobban idegesítette az, hogy nem lát semmit, és nem tud tájékozódni, azt sem tudja, merre lépjen egyáltalán, vagy mi lehet még itt a sötétben, ami olyan sűrű, hogy harapni lehet? Túl sok a kérdés, és egyelőre esély sincsen válaszra..

A kis csapat belépett a házba, és tapasztalták, hogy minden holmijuk szét van szórva. Úgy festett a lakás, minta valami rablótámadás érte volna; minden szanaszét hevert. El sem tudták képzelni, ki és mit kereshetett itt egyáltalán. Hiszen ha jól tudták, semmilyen tárgy nem volt a birtokukban, amit esetleg azok vissza akartak volna venni tőlük, amit meg kellene keresniük. És nem tűnt úgy az sem, hogy bármit is elvittek volna tőlük, így csak a rengeteg kérdőjel maradt, és a félelem, hogy még mindig nem hagyták őket békén. De így még egy okkal több, hogy felkeressék a rendőrséget..