Egy furcsa lány - Liana története

10.

Liana félálomban arra gondolt, hogy kicsit lustálkodik még, aztán felkel. Elég későre járhat már az idő, hiszen a nap pontosan a szemébe süt. És még Rosbeta, a cicája is ott ül a nyakán selymes bundájával.. De apropó! Rosbeta!? Ebben a pillanatban pattant ki a szeme. Valóban valami napféle tűz rá, és ő magas fűben heverészik. És a mellkasán.. Valóban egy nagyméretű macska tartózkodik, de nem Rosbeta. De eléggé hasonlít rá.. Hirtelen felült, nem értette, mi történik, és akkor megpillantotta Sailrost. És abban a pillanatban elillant a rét, Rosbeta, a napsütés..... Vakító neon vagy hasonló lápma fénye tűzött rá, és ő egy vizsgálósztalon feküdt.
"Azt hittük, nem térsz magadhoz, hogy nem volt jó ötlet a hibernálás."
Liana rájött, csak illúzió volt, amit az előbb átélt. Nem álom......
"Az emlékeidből állítottunk össze kellemes képeket, érzéseket - sugallta Sailros -, hogy ne okozzon fájdalmat visszatérned a jelenbe. A mi bolygónk is igen szép, talán később erről is meggyőződhetsz majd. De most lassan fel kéne kerekedni, mert vezetőink kíváncsiak már rád."
Liana végignézett magán. Nem a saját, vagány buliruhája volt rajta. Ugyanolyan hüllőszerű második bőr, ami a többi idegenen van. Leugrott az ágyról, és...... össze is esett.
"Talán túl gyenge vagy még, csak óvatosan. Adtunk be vitaminkoktélt, mely szerintünk az emberi lénynek tápláló lehet, hogy ne gyengülj le az út során."
Felsgítette a lányt a fölrdől, és segített neki kisétálni ebből a helyiségből. Néhány futurisztikus, túl erősen megvilágított folyosón haladtak végig, míg egy nagyobb terembe értek. Egy nagy C alakú acélpult körül foglaltak helyet a Sailroshoz hasonló lények. Az asztal csúcsánál egyikük kicsit magasabban ült, valószínűleg ő volt a vezető.
"Üdv, Liana - kezdte -, szeretnénk, ha együttműködnél velünk. Lodorum vagyok, az itteni rangidős. Ez azt jelenti, a többiek hallgatnak rám. Biztosan emlékszel, valamikor régen meglátogattunk téged. Ennek az volt az oka, hogy más voltál már akkor is, mint a többi ember. Különös képességekkel rendelkeztél. Igen; nem mi oltottuk ezeket beléd, megvoltak, csak elősegítettük, hogy használni is tudd ezeket. Szeretnénk néhány kísérletet tenni veled, ami nem fogja testi, szellemi képességeidet befolyásolni, esetleg károsítani. Ha úgy véljük, hogy kárára lehetsz a saját fajod társadalmára ezzel, akkor próbálni fogjuk elérni azt, hogy ne igazán használhasd ezeket. Lehet ez furcsán hangzik, hogy miért védelmezzük az embereket. Nem szeretnénk, ha visszaélnél a képességekkel, és ha az emberek tudomást szereznének bolygónkról. Ha nem működsz közre, bizonyos szankciókat teszünk, hogy finomabban fogalmazzak. De azt hiszem, megértettél, hiszen okos kislány vagy te. Cserébe ismerkedhetsz bolygónkkal, bár valószínű, ha visszajuttatunk a Földre, nem igazán fogsz ezekre emlékezni. De mint tudjuk sok ember él csak a mának, hát tégy így te is! - mosolygott a Lodorum. - Kísérjétek ki a szabadba!" - nézett Sailrosra.
Ismét az előbbihez hasonló folyosókon mentek végig. Aztán..

Igen elcsigázott állapotban értek haza. Az úton nem is beszélgettek, otthon meg ki-ki elgondolkodva dőlt be az ágyába. Reggel a vekkerre ébredt Era. Lesétált, és látta, hogy a szülők összetört arccal ülnek a kávéjuk felett.
- Nekem is menni kell a rendőrségre? - kérdezte.
- Igen, kislányom, sajnos igen - mondta szomorúan Apa.
- Ihatok én is egy kávét? Nagyon fáradt vagyok......
- Jó, most az egyszer.. - válaszolt Anya, majd elé tette a csészét.
Nemsokára már az őrsön voltak.
Egy kisebb szobában foglaltak helyet, melynek puritán berendezése egy asztalból és négy székből állt.
- Kolonics felügyelő vagyok, örvendek - mutatkozott be egyszerűen, kicsit barátságtalanul a felügyelő.
- Én pedig Hadász százados. Sikerült az éjjel hátralévő részében kielemezni a Lövészék kameráinak felvételeit. Megdöbbentő dolgot láttunk rajta, amiről önök is hamarosan meggyőződhetnek - és még csak most vették észre a hóna alatt szorongatott laptopot - De előbb beszélgessünk!