Egy furcsa lány - Liana története

57.

- Na végre má, hogy ideértetek! - kiáltotta Tóbiás az ajtón belépő kis csapatnak. Nekik nem igazán volt kedvük kiáltozni, meg úgy egyáltalán semmihez. Nagyon elfáradtak máris ettől a naptól.
- Hol is voltál te? - kérdezte Apa Tóbiást.
- Valami kütyü az a cuccos, nem fegyver - kezdte a fiú, miközben Edvinre nézett. - A gomb megnyomása után egyszercsak ott termettem egy űrhajóban, valszeg annak a muti csávónak a gépében.
- Alakváltó.. - mondta lefáradva Edvin. - Végig azzal harcoltam, és most elvesztettük. Bár ahogy te hívod, kütyü itt van a birtokodban, ugye? Csak nem hagytad tán ott?!
- Na ne nézz má madárnak! Még jó, hogy itt van nálam!
- Tudod, Tóbiás...... Na mindegy. Azzal az űrsiklóval két fő tud utazni. Kiképzett két fő, amire nincs időnk. De úgy érzem, talán te képes vagy rá, végülis már jártál az űrben a motoroddal.
- Amiből kiszereltétek az én kütyümet!
- Én biztosan nem szereltem ki sehonnan semmit! És most nem is ez a téma, marhaságokra egyszerűen nincs időnk!
- Jóvanmá..
- Szóval. Te és én megkísérlünk elmenni a Kaiarosra, hogy megkeressük Lianát.
- És ha megtaláljuk?
- Akkor természetesen hazajuttatjuk.
- De ha két személyes az a járgány?
- Odafent lesz másik is, ne aggódj.
- És neked nincs ilyened? Vagy honnan keveredtél te ide?
- Nincs.. Egy anyahajó segítségével érkeztem a Földre, úgy volt, visszajönnek értem, de eddig semmi, lehet probléma van, nem tudom. Vagy csak, mert nem teljesítettem még a küldetésemet. De most az a fő kérdés, van-e annyi vér a pucádban, hogy eljöjj velem a Kaiarosra?
- Vazzeeeee! Még jó, hogy van!

"Menjünk kicsit biztonságosabb helyre" - ajánlotta a kígyó. Liana követte; ugyan mi mást tehetett volna. Mélyebben behatoltak az erdő mélyére, a lány követte Eldost, tele félelemmel. Nemcsak a feketébe burkolózó erdőtől félt, bár minden kis rezzenésre megrettent, kicsit azért már az idegei is viseletesek voltak. De attól is tartott, mi lesz ezután? Hogyan segít kiszabadulni annak a ismeretlennek, mi lesz, ha nem sikerül, ha elkapják őket közben.. És ha mindez sikerül is, mi lesz vele-velük..? Ez a sok-sok költői kérdés! Egyikre sincs válasz, csak sejtés. De az nagyon igaz, hogyha csak itt várakozik, attól sem fog semmi megoldódni. Meg kell ragadni minden esélyt arra, hogy innen valahogy elszabaduljon, hátha még valaha járhat a Földön.. És mire idáig jutott, bizony nagyot sóhajtott. Még sosem érezte a honvágyat ennyire erősnek a szívében! Még Tóbiás is hiányzott neki, akit pedig azóta sem kedvelt meg néhol bunkócska, néhol arrogáns, "na ki, ha én nem?" modorával.. De ő is a Földön volt, és oda is tartozott.. Hú, ha megint az iskolapadban ülhetne az unalmas tanórákon figyelve.. Hát igen; ilyen az ember. Unalmasnak, szürkének érezzük sokszor az életünket. De ha hirtelen megváltozik, valami nagyon rossz és kellemetlen történik velünk, valami nagy-nagy változás, ami nem jó irányba mutat.. Hát, hirtelen visszasírjuk mi még az unalmasat, szürkét is, mert ott biztonságban lehettünk, mégha esetleg néha idegesítő, kiakasztó emberek társaságában is. Most talán csak a régi bölcs története vigasztalhatta volna Lianát, ha ismerte volna ezt, ki a hercegnő gyűrűjébe ezt az egy szót véste: "elmúlik".