Egy furcsa lány - Liana története

13.

A buli utáni éjszaka, avagy hajnal, miután hazament, Miminek sem telt túl jól. Igen fáradtan és elcsigázva érkezett haza. Úgy érezte, ha nem teheti magát vízszintbe elájul. Arra határozva, hogy majd reggel zuhanyzik, ledobálta magáról a göncöket és már az ágyban is volt. Szokásától eltérően még arra sem vette a fáradtságot, hogy a könnyektől elmázolódott sminkjét eltávolítsa. Nyakig húzta a takarót, kényelembe helyezkedett, mikor csukott szemhéjon keresztül is látta az erős fényt, de szinte csak egy pillanatig tartott, majdnem addig, mintha vakuval befényképezett volna valaki a szobájába. Nagyon furcsa érzése támadt, nyugtalan lett, nyomban eltűnt az álmossága is. Pillanatokon belül felkattintotta az ágya melletti állólámpát, de semmi gyanúsat, furcsát nem látott a szobájában, csak azt a hihetetlen belső nyugtalanságot érezte. Gondolta, talán Liana eltűnése miatt.. Nem régóta ismerte a lányt, de valahogy megkedvelte. Mimi mindig is a magányos lány volt, aki körül nem nyüzsögtek barátok. A könyvek voltak a legjobb barátai általában. Ezt plázás külseje miatt nem sokan mondták volna meg, pedig értelmes, okos, gondolkodó lány volt. Hogy így eltávozott az álom a szeméből, gondolta megnézi a buliban készített videót, valami csoda folytán éppen sikerült felvételt készítenie az űrlényről, ahogyan Liana elmegy vele.. Az éjjeliszekrényhez nyúlt fektében, hogy elveszi a telefonját onnan. Vakon tapogatózott, mert felülni lusta volt, de semmi. Csak feltápászkodott nagy nehezen. Nem volt a helyén a telefon, sőt sehol sem volt! Már az összes álom otthagyta, így felugrott az ágyból és az egész szobát átfésülte kezdve a magával vitt ruhákkal, táskával. Majd kiment a nappaliba, és ott is átkutatott mindent, nem-e bolondult meg és maradt kint a telefon. Semmi! Kicsit kétségbeesve ment vissza a szobájába tovább gondolkozni rajta, mi történhetett, hol hagyhatta el, holott pontosan emlékezett rá, hogy a megszokott helyre, az éjjeliszekrényére tette. Leült az ágyára, kezébe temetve arcát.. Gondolkodás közben felnézett, no de ilyet!? A telefon az éjjeliszekrényen hevert éppen ott, ahol hagyta. Kioldotta a billentyűzárat, majd a kijelzőn megpillantotta a virtuális post-it alkalmazását: "Inkább ne beszélj a hatóságoknak, minden egyszerűbb lehet így." Hitetlenkedve nézte, majd megnyitotta a galériát, és bizony a bulin készült felvételek kitörlődtek a memóriából.

Hitelen valamilyen sejtelmes fény gyúlt, és Liana megpillanthatta a házigazdáját és annak várát. Embernagyságú volt a pók, ehhez képest kecsesen közelített felé.
"Mit akarsz erre idegen..?" - kérdezte.
A lány már meg sem lepődött rajta, hogy érti a pók gondolatait.
"Nem szándékosan csöppentem ide. Véletlen volt, lezuhantam.. Remélem, embert nem eszel..?"
"Embert..? Miféle szerzet vagy te?"
"A Föld nevű bolygóról érkeztem, azaz hoztak Sailrosék."
"Sailros...... A kegyetlen gyilkos."
Liana szemében rémület látszott......
"Azt mondta Lodorum, nem fognak bántani engem. És, hogy visszajuttatnak a Földre, csak az évekkel ezelőtt általuk kapott képességet veszik vissza."
"Ne hidd el a meséjét. Sosem fogod látni a bolygódat, ha rajtuk múlik."
Liana megrémült..
"Segítenék, de nem tudok túl sokat. Annyit talán igen, hogy összeköttetést tudok szerezni a bolygóddal."
"És hogyan..?"
"A világhálón keresztül!" - szinte látta, hogy vihog a pók - "Jöjj szerény hajlékomba, szépségem. Örvendek a találkozásnak, engem Webbernek hívnak."
"Liana vagyok, s remélem, én is örvendhetek majd az ismeretségnek."