Egy furcsa lány - Liana története

18.

......teljes életnagyságban ott termett előtte Tóbiás! A lány nem bírt megszólalni sem, el sem tudta képzelni mi történik!? Az űrlények egy számára ellenszenves alakkal próbálják terrirozálni? Vagy mi!? Ijedtében még a hangja is cserbenhagyta, mert még felsikoltani sem volt ereje meghökkenésében.
"Miért éppen ezzel az alakkal terrorizáltok, bármilyen szörny vagy sárkány jöhetne, de éppen ez!!??"
Nem kapott választ a gondolati kiáltására, de furcsa.. Ellenben az előtte álló alak megszólalt, mozgott a szája, és beszélt!
- Szia, Lianácska. Úgy döntöttem, eljövök érted, hiszen nem élheted le az életed ezen a csúnya bolygón, családot, barátot, szerelmet hátrahagyva.
Liana már bírt (volna) sikítani, de Tóbiás idejében a szájára szorította a kezét.
- Meghibbantál? - kérdezte suttogva - Még az kéne, hogy ezek bejöjjenek, és mindent elrontsanak!
Liana kezdte már kicsit kapiskálni a dolgokat. Lehet, Tóbiás valódi? Mert ő normálisan beszél..... Biztos tényleg terrorizálni akarják az ufók, és idehozták utána!?
- Hogy kerülsz te ide? - kérdezte óvatosan mégis..
- Mondom, érted jöttem, kicsilány. Haza kell mennünk, hiszen már a fél Föld téged keres - vigyorgott - de tán én a legjobban.
- Na elhiszem.. De ha nem az űrlények viccelnek velem... Mondd csak, hogy kerülsz te ide?
- Erre nincs most időnk, de hamarosan úgyis mindent megértesz. Tudod néha én is eszkábálok ezt-azt.
Ezzel Tóbiás kiszabadította a hevederek fogságából.
- Milyen szexi az overallod - nem állta meg, hogy ne nevessen, vagy az ő alakjához illő szóval: ne röhögjön a lányon. Lianát egyenesen irritálta ez az alak. De úgy döntött, hogyha itt marad, akkor biztos halál vár rá. De ha ez a fiú valóban ide tudott valahogy jönni a Földről, talán van rá remény, hogy vissza is tud menni, és arra is, hogy őt is elviheti magával..
Tóbiás az ajtóhoz lopakodott, ajka elé tette a mutatóujját mutatva, hogy csöndesen, és így suttogta:
- Sajnos itt teremni itt tudtam, de muszáj vagyunk innen kijutni a szabadba ahhoz, hogy vissza is tudjunk menni. Pontosabban az erdőbe kell mennünk.
- Úgy vigyázz, hogy ezek gondolati úton társalognak. Tehát próbáld a tudatodat kitisztítani, ha a közelünkben van egy ne tudják kiszagolni mit tervezünk..
Tóbiás bólintott, és az ajtóhoz lépett, ami szerencsére nem volt bezárva. Úgy voltak vele tényleg a lények, hogy úgysincs itt hova menekülni, kár bezárni. A hevederek pedig azért kellettek, hogy ott maradjon azon az acél vizsgálósztalfélén fekve, mert ki tudja mi a szándékuk vele. Talán felboncolni, hogy tanulmányozzák a szerveit? Vagy az emberi test anatómiáját..? Ki tudja. Liana még a gondolatba is beleborzongott a fenti kérdésre mi is lehet a válasz.. Inkább követte Tóbiást, bízott benne, hogy csak nem akarhat rosszat, hátha tényleg visszafelé is működik az utazási technikája.
A folyosón viszont nem volt világítás, és mozgásérzékelő sem. Így aztán "szép" lesz innen kijutni! De Tóbiás mindenre felkészült: zsebéből hamar előrántott egy kis csőlámpát, ami arra azért elég volt, hogy lássák maguk előtt az utat. Így is igen lassan, és körültekintően lehetett haladni, mert ki tudja miféle veszélyek, meglepetések várhatnak még rájuk.. Liana a falhoz lapult, lélegzetet is alig mert venni. Hátha ezek még azt is meghallják. És hirtelen valóban alig bírta ki, hogy fel ne sikoltson, annyira furcsa, nyúlós dologba mélyedtek bele az ujjai a falba, hogy talán ha gyengébb a szíve, hát menten infarktust kap, de szerencsére csak levegőt venni "felejtett el" az ijedelem hatására, és persze egyből az a gondolat cikázott át az agyán, hogy na tessék, mégsem sikerült a megmenekülés!