Egy furcsa lány - Liana története

42.

"No fiacskám - hallotta Edvin agyában a hangot - Ideje volna beszélnünk."
Kinézett a kocsiablakon, és meg sem lepődött azon, hogy Sailros áll mellette. Az megkerülte a szuper járművet, és egy könnyed mozdulattal kinyitotta az ajtaját, és beült az anyósülésre.
"Nem kell ám itt bujkálni, hiszen úgyis megtalálunk téged is és az alanyt is." - kifejezéstelen arca mintha vigyorgott is volna mellé.
"Kit érdekeltek ti.."
"Majd fogunk, hidd csak el. Azt hiszem, és Lodorum is úgy gondolja, hogy be kéne már végre fejezni a földi kiküldetésed, eléggé hasonultál már ehhez a fajhoz, de úgysem leszel soha olyan, mint ők."
"Azt majd meglátjuk, Lodorum mire jut ezzel" - felelte Edvin, majd ülése mellől felkapott egy speciális fegyvert.

- Halálra ijesztettél ám mindenkit, szívem! Gyere befelé, és inkább ötöljük ki közösen, hogy mit tegyünk!
- Jó-jó.
Ezzel visszamentek a kis házba, ahol a többiek csodálkozva nézték őket, mert nagyon meg voltak lepődve a közjátékon.
Apa visszazárta az ajtót maguk után, és leült az ágy szélére.
- Mit tegyünk?
- Először is - kezdte el Geri a mondandóját - Egyáltalán hogyan lehetséges az, hogy vissza volt zárva az ajtó? Liana - nézett a lányra - Hogyan csináltad ezt?
- Én nem tudom, miről beszéltek - így Liana.
- Jajmár. Hogy be volt belülről zárva a ház ajtaja, te meg kint sertepertéltél - mondta Károly - Nem furcsa ez egy kicsit!?
- Mi ven veletek? Mit kell itt jelenetet rendezni, kimentem WC-re, mi ebben olyan különös?
- Te tényleg hülye vagy, vagy csak tetteted magad kislány? - Károly kezdte elveszíteni a türelmét.
- Lehet ez is csak egy szemét UFO! - kiáltotta el magát Tóbiás. - Liana nem volt sosem ennyire gyökér!
- Fiam, válogasd meg a szavaidat, ha a lányommal beszélsz! - háborodott fel Apa.
- Sajnálom uram, de nekem gyanús ez a teremtmény! Szerintem ez nem is a lánya, csak úgy tesz, mintha az volna!
Anya nem szólt semmit, csak gondolkozott. Lehet, igaza van ezeknek a fiúknak? Talán a lánya már megint messze jár, csak ezek itt a bolondját járatják velük!
- Kicsim...... Emlékszel még, hogy mi volt Téglaváradon?
- Most mit kell itt problémáznii? - kérdezte hisztis hangon Liana.
- Csak kérdeztem valamit, kicsim.
Liana arca érdekes változásokon ment keresztül. Talán horrorfilmekben láthatunk ilyesmit, hogy változtak a színei, a grimaszai, néha úgy tűnt, mintha különleges vámpírszerű, hegyes fogai volnának, de mire Anya pislantott egyet a szemével, már ismét a régi volt a lánya, így nem tudta eldönteni, hogy talán csak a szeme káprázik-e a fáradtságtól és az idegkimerültségtől, vagy igaza van ennek a fiúnak, és nem is a lánya ül vele szemben?

Edvin megkísérelte a lehetetlent. Rálőtt Sailrosra, és nagyon-nagyon bízott benne, hogy talán a lövedék eléri célját. Mármint nem magát Sailrost, mert közvetlen közelről még a legnagyobb pancser is eltalálta volna hanem azt, hogy hátha megsemmisül. Az űrlény nekivágódott a kocsiablaknak, fehér, tejszerű vére ráfröcskölt a kocsi oldalablakára, és élettelenül hevert az ülésen. Edvin kinyitotta az ajtót, és kitaszította az aszfaltra.
"Hátha"- gondolta, majd becsukta az ajtót, és nagy gázt adott, hogy minél távolabbra kerülhessen tőle. Persze a távolság olyan nagyon sokat nem jelent, hiszen ő aztán nagyon jól tudja, hogy ezek akárhol is megtalálják azt, akit akarnak. Nagyon ritka az a faj, akik egyedeit nem képesek már messziről beazonosítani. Ó, miért is nem született ő is macskabőrbe, mint Roborus, hogy rejtőzhessen ezek elől, mennyire szerette volna! De őt a sors ilyenné teremtette és így kell küzdenie, ráadásul mindig is lázadó volt, sohasem teszett neki, amit ezek művelnek a különböző teremtményekkel.