Egy furcsa lány - Liana története

64.

Nemsokára Nikkus kiszabadult béklyóiból. Valamiért Liana úgy érezte megbízható, és jó tettért cserébe jót várhat tőle. Nem érzett semmiféle gonoszságot vagy azt, hogy az öreg mágus átverte volna. Csak éppen azt nem tudta eldönteni mi legyen a következő lépés. Meneküljön el új barátjával innen a legrövidebb úton, vagy keresse meg Eldost és a társát, Aldent..
"Nikkus.. Most egy kicsit gondolkoznom kell. Nem tudom, mi a helyes út, mit tegyek?"
"Innen a legrövidebb úton el kell menekülnünk, kis hölgy!" - így az öreg.
Liana ejtett pár aszót Eldosról és Aldenről, hogy nem szeretné őket cserbenhagyni. Illetve arról is, hogy azért nem teljesen biztos abban, hogy ők valóban jók, és mellette állnak, Eldos nem-e csak kihasználni akarta, és aztán ő is ugyanúgy cserbenhagyná..? Végül arra jutott, hogy nem hagyja ott a kígyót, persze az is kérdés, vajon egyáltalán mi lett vele.
"Talán először próbáljuk meg az ajtót." - próbálkozott Liana. Aztán odasétált, és az ajtó engedett, tehát nem volt szükség semmiféle varázslatra ahhoz, hogy kinyissák, és kijussanak innen. A lámpás még mindig a lánynál volt, bár a folyosón működött a hevenyészett világítás, azaz a fáklyák fénye. Viszont Eldost nem lehetett látni ebben a szerény világításban.
"Megérnek neked ezek az illetők annyit, hogy akár életed kockáztatásával felkutasd őket?" - kérdezte Nikkus.
"Nem tettek semmi rosszat ellenem. Sőt, azt ígérte Eldos, segít kijutnom innen, illetve hazajutnom a saját bolygómra."
"Csak ne légy naiv, nem tudhatod, igazat mondott-e! Egy kígyó sajnos lehet nagyon ravasz is."
"Tudom, de végülis igazából nem is kígyó.."
"És te ezt honnan tudod?"
"Mondta."
"És ha én azt mondanám, hogy eredetileg tigris vagyok?"
Liana elgondolkodott. Az öregnek azért van érzéke hozzá, hogy megingassa az embert. Most aztán tényleg nem tudta, mit gondoljon, mert igaza volt, hiszen mindenki azt mond amit akar. Ő tényleg naiv volt, és hitt az emberekben, és most már más lényekben is; hitt az eredendően jóban, és mindenkiből elsőre a legjobbat nézte ki. Aztán ugye jöhet a sok-sok csalódás, mely érte is már eleget az életben ilyesmik miatt. De az ember nem tanul ebből, hiszen nagyon nehéz megváltozni, no meg ugye ő maga is eredendően jólelkű lány volt. De úgy igazából nem nagyon tudott filozofálni most ezekben a percekben, mert egyik forduló után a folyosón megpillantotta Eldost. Aztán utol is érték Nikkussal, és a kígyó csodálkozó hangját érzékelte az agyában:
"Ki ez az ember veled?"
Liana gyorsan elmagyarázta ki ő és miként bukkant rá.
"Jajjjjjj, hát nem kellene megbíznod minden jöttmentben!"
"És ezt éppen te mondod? Én ugyan miért bíznék meg benned, honnan tudjam, hogy az vagy, akinek kiadod magad?"
"No jó.. Úgyis tudod, hogy halálos méreggel rendelkezem, és mostmár az öreg is tudja." - nézett Nikkusra. "Ha úgy tartja kedvem, akár ki is nyírhatom az új kedvencedet."
Nikkusnak igencsak mérges szikrákat szórtak a szemei.
"Tudd meg, hogy nekem is vannak ám dolgok a tarsolyomban egy ilyen csúszómászó ellen, így sokkal jobban tennéd, ha meghúznád magad, és inkább egymás mellett állnánk - igaz, te nem tudsz állni -, mert nehéz helyzet ez, és ha más nem, én tudom, min lehet itt keresztül menni."
"No jó. Felkutatjuk Aldent, és már itt sem vagyunk! De nélküle nem megyünk sehova sem, és a lányra szükségem van mindenképpen a terveim megvalósításához!"
Liana ránézett az öregre, és majdnem egyszerre szólaltak meg:
"Milyen tervek?"