Egy furcsa lány - Liana története

73.

Így aztán elindultak pontosan az erdő mélyére. Liana tudta, hogy még igen sok kalandon kell túllenniük, és valószínűleg nagy távot megtenniük.
"Miért nem teleportálsz oda minket, és akkor nem kellene ennyit szenvednünk?" - kérdezte Eldos.
"Nem lehet, Eldos. Fogytán az erőm; ezek a 'varázslatok' egészen kiveszik belőlem az összes energiát."
"Oh.."
Így aztán haladtak befelé, és Liana nagyon bízott abban, hogy nem fognak már találkozni semmi szörnyű ellenséggel az erdőben, mert már nagyon belefáradt ebbe az egészbe. De látszólag ebben is tévedett. Hamarosan ugyanis elég ijesztő "állat" jött velük szembe: egy hatalmas méretű orángután.
"Na, hát ti meg mi a fenét kerstek a birodalmamban?"
"Semmit, mi csak átutazóban vagyunk, és elnézést, hogy megzavartuk a nyugalmadat." - próbált Liana békésen közelíteni.
"Az én nyugalmamat senki sem zavarhatja, ide senki sem jöhet az engedélyem nélkül! És én senkinek sem engedélyezem, hogy itt tartózkodjon, mert mind meghal, aki idekerül."
Eldosban persze még mindig túltengett az egó, így aztán rávetette magát erre a nagy állatra is, de elvétette.. Ugyanis az orángután valamiért szokatlanul fürge volt, és sikerült félreugrania, majd a földről felkapott egy jó nagy husángot, és rövid időn belül a földre küldte vele Eldost.
"Velem egy mérges kígyó sem tol ki! De ember sem!"
"Ugyan.. Minket igazán elengedhetnél, ígérem, soha többé nem fogsz minket viszontlátni!" - szólt Nikkus is.
"Már hogyne látnálak, majd élősködtök itt az erdőmben, nem hagyva nekem táplálékot és életteret."
"Mi csak Vadkan Uraságot, Nadzobot keressük." - vette át a szót ismét a lány remélve, a kígyó kicsit tényleg kifeküdt, de abban biztos volt, életben van még.
"Mit akartok tőle?"
"Azt sajnos nem árulhatom el. De neked nem ártunk, hamarosan itt sem vagyunk."
Közben Eldosba visszatért a lélek. Az oránguátn ezt észrevette, felkapta a földről és messzire hajította.
"Hát akkor tirhuljatok innen, míg meg nem gondolom magam!"
Gyorsan Eldos után eredtek, de közben legalább tudtak kommunikálni kicsit.
"Nikkus.. Eldos ellenség, nem lett volna kár, ha megöli. Nadzobot is azért keressük, segítsen ebben, bármily gonoszul is hangzik. De ezen felül én úgy érzem, varázsereje is van."
"Alden mondta ezt neked?"
"Igen.."
"Éreztem és tudtam én, hogy Eldos egy sunyi ellenség."
Nem tudtak tovább beszélni, mert közben odaértek Eldoshoz, ki elég megviseltnek látszott. Az avarban feküdt és csak tekergőzött saját maga körül.
"Eldos, minden rendben?" - kérdezte Nikkus.
"Úgy nézek én ki?" - kérdezett vissza az séretetten.
"Nem.... De muszáj volna tovább haladnunk, hogy megtalálhassuk a társadat."
"Tudom én. Kicsit meg kell állnunk pihenni, hogy regenerálódjak, és aztán tudjuk folytatni a kalandot."
Nem tudtak mit tenni, sajnos ezt időhúzásnak érezték, de muszáj volt várni, elvégre csak nem mondhatták meg neki azt, hogy idehozzák a vadkant, hogy megölhesse őt, és aztán kiszabadíthassák Aldent.....