28.

115 11 0
                                    

A két szülő bizony elhűlve szemlélte a helyszínt. Azt egy pillanatig sem gondolták, hogy lányaik lóvá tették őket. Egyrészt ők nem ilyenek voltak, másrészt csak körül kellett nézni azon a helyen, hogy lássák, itt bizony történt valami nem mindennapi. Valahogy már az utcán érezték, hogy valami itt nagyon nincs rendben. A kapu tárva-nyitva állt, így aztán hívatlanul is beléptek a Semmelweis utca 19. szám alatt lévő ház udvarára. A ház rendben volt, de a udvar.. És a mögötte lévő melléképület maradványai arra engedtek következtetni, hogy valami szörnyű dolog mehetett itt végbe az elmúlt fél órában. A melléképület vagy fészer deszkából épült valamikor, de ennek már csak a romjait látták. Mellette az udvaron egy kráter éktelenkedett, mintha egy kisebb méretű robbanás történt volna. Még tán a pora sem ült el teljesen, annyira friss volt a dolog. De a gyerekeiket sehol sem látták, sőt egy teremtett lélek sem tartózkodott az udvaron. Apa úgy gondolta, azért még a háznál meg lehet próbálkozni, így mindketten a bejárati ajtóhoz léptek, és apa hosszan megnyomta a csengőt. Valahol a távolban fel is visított éles hangja. Türelmesem vártak, de semmi eredmény, innen kívülről is úgy tűnt, minden mozdulatlan a ház belsejében, senki sem tartózkodik itthon. Apa megnyitotta az ajtót, de természetesen zárva találta. Itt többet nem tehettek, hiszen ha erőszakosan hatolnak be a házba, az betörésnek minősül. Ráadásul a jelek szerint odabent úgysem találtak volna választ, mert az udvaron történt valami, csak abban reménykedtek találnak ott valakit, aki a kérdéseikre választ tud adni. Tanácstalanul néztek egymásra, mert miközben a házhoz sétáltak Anya megpróbálta Erát visszahívni, de kikapcsolva találta hívása a készülékét.

Tóbiás még tovább is udvarolt volna Lianának, de erre nem volt lehetősége. Mert ahogy beszélt, Liana mögött állt Era és Edvin, és valami furcsa módon úgy tűnt, hogy Edvin mintha kicsit kivetkőzött volna önmagából. De ezen már nem tudott gondolkozni, csak az merült benne fel, hogy ezt a fiút ő még sohasem látta. Nem tudta mennyi idő telhetett el, de egy teljesen ismeretlen helyen eszmélt fel. Szerencsére ott voltak a többiek is: Liana, Era, Mimi,  Geri, Károly.. Egy garázsban lehettek, de még sosem látta ezt a helyet. És Edvint sem látta semerre. A többiek kómásan feküdtek a földön, úgy tűnt ő tért magához először. Sajnos a motorját azt nem látta, és nagyon rossz érzés kerítette hatalmába. Lehet, hogy nem is kerül elő többé, pedig milyen rengeteg energiájába és munkájába került, hogy ilyen legyen. Kicsit már bánta is, hogy beleépítette azt a külyüt. Azt annyira nem sajnálta, hogy belekeveredett ebbe az egészbe ami itt történik, bár ki tudja milyen kimenetelű lesz ez az egész, egyáltalán most hol vannak, hogy kerültek ide és mi fog velük történni. Odasétált az ajtóhoz, és meg sem lepődött azon, hogy a kilincs lenyomására nem nyílt ki a zár. Így hát visszament a többiekhez, megnézni őket, egyáltalán mi van velük. Úgy néztek ki, mintha csak aludnának. Gyengéden megrázta Liana vállát, aki hamar magához is tért. A lány riadtan nézett körül.
- Hol vagyunk, mi történt? - kérdezte.
- Hát, ezt én is szeretném tudni. Mindnyájan itt vagyunk egyet kivéve. Az a gyerek áruló! - mondta Tóbiás, és erre Liana is körülnézett.
- Ja, a húgommal aki volt, még sosem láttam azt a fiút - gondolkodott el.
A beszélgetésre lassanként magukhoz tértek a többiek is. Ők is csodálkozva néztek körül.
- Ez egyre jobb - nyújtózott Geri - Hol a fenében vagyunk?
- Fogalmam sincs, de azt kinyírom, aki eltökítette a mocim! - szorult ökölbe Tóbiás keze.
- Tényleg, a motor.. - nézett körül jobban már Liana is - Lehet nem is a Földön vagyunk már megint, és anélkül többet haza sem mehetünk.
- Hát, nem - gondolkozott el Tóbiás - De valahogy csak nem ártana ha kiderítenénk, mert ha itt várakozunk akár még ki is nyírhatnak minket.
Károly csak a fejét fogta, mintha másnapos volna, és fektében Mimi is mozgolódni kezdett.
- Az a gyerek ezek szerint jól átvert - biggyesztette le az ajkát Era - Pedig olyan jól nézett ki.
- Ki a fene volt az egyáltalán, hol szedted össze? - nézett rá feddően nővére.
- Az iskolából.. Azt mondta a te évfolyamodra jár - magyarázta Era, majd mindent elmesélt amit tudott Edvinnel kapcsolatban.
- Lehet az is egy árkozott ufó! - kiáltotta mérgesen Tóbiás - És persze a kislányt könnyen átverte a szemét! - tajtékzott már a dühtől - Az tuti, ha valahol meglátom kinyírom! - Liana érezte, ez nem üres fenyegetés, majd eszébe jutott a fegyver.. "Odaát" Tóbiásnál piszoly volt, vajon az megvan még? Úgy nézett ki a dolog, erre hamarosan választ is kap, mert nyílt a titokzatos garázs ajtaja.

Egy furcsa lány - Liana történeteOnde histórias criam vida. Descubra agora