55.

49 7 0
                                    

És jött a meglepetés! Apa eltalálta a mutáns nyakát, és a szörnyű fej lehengeredett a nyakról. Már megint ez a tejes vér.. Ez spriccelt szerteszét, Apa úgy ugrott félre előle. A test elvágódott, és a földön fekve kezdett a rángatózós vitustáncába. Apa és a többiek is nagyon meglepődtek ezen. Talán ennyire könnyű volna ezt a lényt eltenni láb alól? Vagy valahogyan majd reinkarnálódik, és tovább folytatódnak a gonoszságai? Károlyban volt még egy kis lélekjelenlét, és mint amikor a pályán gólt szeretne lőni: tiszta erővel rúgott bele a testről levált fejbe, mely kicsit felpattant, és belebucskázott az árokba.
- Most aztán futás! - kiáltotta aztán, és a többiek is követték a példát, bár Geri szerint a fejet meg kellett volna semmisíteni inkább, vagy elvinni magukkal, és bedobni a csatornába. De egyiküknek sem volt kedve ezért visszafordulni, és kivenni az árokból, ennél jobban vágyott arra a társaság, hogy minél messzebbre tudhassák magukat a szörnytől. Találomra futottak végig az utcákon, már azt sem nagyon tudták, merre vannak egyáltalán. Sajnos, ilyen a pánik, az ember nem igazán gondolkodik, csak cselekszik.

Edvin Tóbiás társaságában visszaindult a Tószegi família otthona felé. Sajnos gyalog kellett menniük; semmilyen jármű nem állt rendelkezésükre. Edvin szuperkocsija is valahol arra volt leparkolva ugyanis. A küzdelem során keveredett el még onnan, az alakváltóval, akit sajnos sikerült elveszítenie. Szerencsére olyan nagy távolság azért nem volt, így fél órán belül visszaértek az utcába. Semmi gyanúst nem fedeztek fel ott, így arra döntöttek, bemennek a házba. De ott sem jártak sikerrel, nem találtak senkit otthon. Csak azt látták, hogy igencsak sürgősen hagyhatták el a házat, minden tárva-nyitva állt, villany is égett odabenn.. De embereknek semmi nyoma.
- Mit gondolsz..? Mi történt itt, van esély, hogy megtámadták őket és elmenekültek? - kérdezte Tóbiás.
- Nem tudom.. Dulakodásnak nincs nyoma végülis, de túl hirtelen hagyták el a házat ahhoz, hogy ez előre tervezett legyen, nem?
- De.. Akkor viszont valahogy meg kellene keresni őket.. - Tóbiás gondolt egyet, és a telefonhoz lépett. Sajnos a mobilját már rég elhagyta, de Károly számát szerencsére tudta fejből. Füléhez emelte a hallgatót, és tárcsázott.
"A hívott szám nem kapcsolható, kérjük, próbálja meg ké......." - tájékoztatta Kautzky Armand a vonal másik végén.
- A szentségit! - kiáltott fel aztán, persze gondolhatta volna, hogy ha más nem is lemerült a telefon, e helyzetben sajnos nem igazán volt idejük ezzel foglalkozni.
- Nézd csak nagyfiú - szólt Edvin, és a telefon mellett lévő tömbre mutatott, ahol fel voltak írva a családtagok telefonszámai. Anya telefonja a szobában csengett ki, Apa nem volt kapcsolható, Liana sem - hogy is gondolhattak ilyet -, de Era végül felvette!!
- Halló, itt Tóbiás!
"Szia, éppen menekülőúton vagyunk, talán megússzuk." - sistergett a válasz.
- Merre vagytok? Mi történt?
"Egy mutáns valamit Apa lefejezett a kapunál, és elszaladtunk, de meghalt!! Nem láttad?"
- Nincs itt semmi sem, szívem, egy fia hulla sem! De gyorsan.. Hol vagytok?
"Éppen most fordultunk be a....." - bíp-bíp.
- Az iskoláját neki, ezt nem hiszem el! - bődült fel Tóbiás, és kis híján elhajította a telefont.
- Mi az?
- Era telója lemerült, ilyen már tényleg csak a filmekben van!
- És ahelyett, hogy az időjárásról fecsegtetek volna, meg kellett volna kérdezni, hol vannak, te idióta!
- Anyád az idióta, köccsög!
De hirtelen hagyták abba a vitát, mert a telefon megcsörrent.

Egy furcsa lány - Liana történeteWhere stories live. Discover now