Egy furcsa lány - Liana története

63.

Liana összeszedte bátorságát, és elindult lefelé a lépcsőn. Arra gondolt, hogy ebben a szituációban lehet Eldos még szerencsés is, mert kígyóbőrben van, talán ilyenkor könnyebb a túlélés..
"Nehogy azt hidd, oly jó kígyónak lenni.." - Így Eldos meghallván a gondolatot. "Lehet ez esetben biztonságosabb, de nagyon nem jó."
"Elhiszem.." - felelte Liana, de közben azért oda kellett koncentrálnia a környezetre is. Sajnos most nem éppen kellemes társalgási idő volt a számukra, hiszen eléggé veszélyes helyzetben voltak, legalábbis a lány idegei már pattanásig feszültek.
Elég sokáig lépegetett lefelé lépcsőfokról lépcsőfokra, mire úgy tűnt, elérték a következő szintet. Illetve az úgymond alagsort, hiszen szerencsére lejjebb már nem lehetett menni ennél. Elindultak bal felé, csak így találomra, hiszen ismeretlen terepen voltak. Csak reménykedni mertek benne, hogy talán jó irányba haladnak, és csak megtalálják Aldent. Ami egyre valószínűbbnek tűnt, mert úgy nézett ki, hogy tömlöcök vannak itt, afféle várbörtön feeling volt, legalábbis Liana ezt érezte azok alapján, amit eddig filmeken látott. Itt már nem volt szükség a lámpásra, mert égtek a fáklyák a falakon. De talán még félelmesebb volt a helyzet, mert ez azt bizonyította, hogy itt tartózkodik valaki, tehát még óvatosabbnak kellett lenniük, ami nem volt könnyű, sőt lehetetlen, hiszen egy viszonylag kivilágított folyosón ugyan hova bújhatnának el? De hamarosan ezt is megtudták...... Mivel egy igen fura szerzet jött velük szemben a folyosón. Még nem pillantotta őket meg, de várható volt sajnos, és Liana most kezdett csak el félni, mit félni, rettegni! A lelke mélyén belegondolt abba, hogy mi lesz, ha elkapják őket, és ő is ide lesz bezárva ebbe a rettenetes börtönbe? Eldos a fal mellé húzódott, mint egy kaméleon, alig volt ott látható az árnyékban. Liana is a falhoz lapult, közben azt kívánva, bárcsak beépülhetne a falba, vagy válna szellemmé, hogy áthatolhasson azon testetlenül. És lőn! Hirtelen egy ismeretlen helyiségben találta magát, előbb nem értette miként került oda. De aztán már kezdett rájönni.. Hogy talán a kívánsága meghallgatásra talált valahol, és a fal túloldalán helyezkedik el. De nem volt már megint ideje elmélyülni ebben a gondolatban, mert megzavarták benne.
"Ki vagy te?"
Rémülten pillantott hátra, szerencséjére a lámpás még mindig a kezében volt, ráadásul el sem aludt. És megállapította magában, hogy lehet, ezek még a középkor előtti idők, már abban sem volt biztos, nem-e valami időutazáson ment keresztül? A falhoz láncolva, igen; béklyóban volt egy ember! Lehetett olyan 60-70 éves is; idős volt már. De ő is gondolati úton kommunikált.
"Nagyon messziről csöppentem ide." - válaszolta. "A Föld nevű bolygóról. Egy Alden nevű embert (?) keresünk, egy harcost." Közben az is tudatosodott benne, hogy legalábbis egyelőre Eldost elvesztette.
"Sohsem hallottam ezt a nevet. Én Nikkus vagyok, és hosszú-hosszú ideje sínylődöm itt, a felszín alatt. Eddig még sohasem keveredett ide látogató. Én úgy véltem, nincs is itt senki más azokon kívül, kik néha étket vagy vizet dobnak elém."
"Értem. És miért vagy itt? Ez börtön?"
"Nem tudom, mi. Én egy Lakoş nevű bolygóról származom. Eljöttek értem, és elhoztak ide, nagyon sokat szenvedtem. A hazámban mágus voltam, de jó ideje nem működik már a varázserőm, vagy kioltották, vagy a szörnyű körülmények tették ezt velem. Mindenesetre nem merlek arra kérni, hogy szabadíts ki innen, mert talán az volna a legokosabb, ha menekülnél innen minél gyorsabban!"
Liana gondolt egyet.. kettőt. Majd az öreg mellé lépett.
"Jó lelkűnek tűnsz a számomra, Nikkus." Majd megfota az öregember igen vékony, csontosra fogyott csuklóját, és lehunyta a szemét. Azt képzelte, hogy az érintésétől, szorításától porrá omlik az a szörnyű vasbilincs, és ki tudja szabadítani az öreg mágust. Nagyon megsajnálta őt, és valami oknál fogva már e rövid ismeretség hatására is jobban kezdett benne bízni, mint a kígyóban.