Egy furcsa lány - Liana története

52.

"Maius vagyok, emlékszel még rám?" - hallotta a kérdést az agyában.
"Ó, hogyne! Te segítettél a sötétben kijutni.."
"Így van. Most is itt vagyok, csak próbálok észrevétlen maradni."
"De miért segítenél.."
"Tudod te.. Mert én is áldozattá váltam annak idején. És sajnos veled is megtörténhet, lehet, hogy nem meghalsz, 'csak' így jársz.."
Liana egyre inkább elkeseredett..... Ha lehet ilyet mondani, hiszen eddig is éppen eléggé maga alatt volt.
"Sietnünk kell viszont kitalálni valamit, mert hamarosan visszajönnek" - hallotta Maiust.
"Ki tudsz menekíteni esetleg innen..?"
"Azon vagyok.. Tapogatózz ide, a falhoz, óvatosan.. És be ne pánikolj!"
Liana úgy tett, próbálta kitapogatni a falat, ahol Maiust sejtette, mivel ezúttal sötétben hagyták itt. Aztán ki is tapintott valami puhát, ez már biztos, hogy nem a króm volt. És hirtelen olyat érzett, mintha magába szippantaná a fal. Nem ijedt meg, hiszen tudta, hogy Maius "ölelésében" van.
"Ismét megpróbáljuk a lehetetlent. Kijuttatlak az erdőbe, de nem tudom, utána mi lesz veled."
"Ismered Webbert? Esetleg, ha hozzá el tudnék valahogy jutni..?"
"Hm, Webber.. Nem rossz csóka, kicsit beképzelt, de lehet, hogy segíthet ha mással nem is, talán tud kapcsolatot teremeteni a bolygóddal. Viszont bújtatni nem hiszem, hogy fog. Az itteni teremtmények félnek Lodorumtól és követőitől, és nem mernek reszkírozni.."
"Megpróbálok beszélni vele.."
Közben olyan furcsa érzése támadt  lánynak. Mintha sehol sem volna, nem is létezne, lebegne a semmiben, a múltban, jelenben és jövőben egyidejűleg. Különös érzés volt, de egyúttal kellemes. Úgy érezte ezekben a pillanatokban, hogy biztonságban van, nincs semmi problémája, talán csak álmodja ezt a sok-sok rosszat, hamarosan fel fog ébredni a saját izzadtságában vergődve, és ha kisüt a nap csak jót nevet az egészen.. De ébredés helyett hirtelen száraz avarban találta magát, és rájött, hogy a földöntúli erdő fái alatt fekszik éppen.
"Itt kell, hogy hagyjalak. A mostani pozíciódhoz képest egyenesen ha mész, hamarosan megtalálod Webber fészkét. Sok szerencsét!"
"Viszlát.."
Liana feltápászkodott, és elindult előre. Sötét volt az erdőben, így nagyon nehéz volt tájékozódnia. A csend halálos volt, sehol semmiféle hang nem törte azt meg. Egyre jobban félt, még talán rosszabb volt így haladni, mintha kicsit élőbb lett volna az erdő körülötte. Aztán hirtelen valamit érzett a bokája körül, és elvágódott a selymes aljnövényzetben.

- Talán ki kéne menni a sarokra. Hátha látunk ott valamit, vagy nem is tudom.. - gondolkodott hangosan Tóbiás, miután bementek a házba.
- Meg kellene valahogy keresnünk azokat a 'szörnyeket' - mondta Apa is. - Más nyomon nem igazán tudunk elindulni szerintem.
Így aztán szedelőzködni kezdtek. Sajnos Tóbiás pisztolyán kívül nem rendelkeztek más fegyverrel. Igaz, hogy olyan nagyon sokra úgysem mentek vele, mint már tapasztalták, de azért mégiscsak jó az, ha van, ha másért nem is, mert biztonságérzetet nyújt. Apa szaladt még vissza, hirtelen ötlettől vezérelve, és hamar vissza is ért a kezében egy macsétával. Szeretett ilyesmiket gyűjteni csak úgy hobbiból, sohasem használta semmire.
- Endre bá.. - szólt Károly. - Szerintem nem sok hasznát vesszük, mert nem nagyon van hova tenni......
- Sebaj, jó erős a nadrágszíjam, beletűzöm.. Na? - mutatta a fiúnak.
- Hát nem tudom, maga tudja, mennyire kényelmes..
- Szeretnék lefejezni legalább egy olyan rohadékot!!
- Endre bá! - kiáltott Károly távolba révedő tekintettel. - Itt az alkalom, hogy kipróbálja!
Mindenki riadt tekintettel meredt Apa mögé, mire a férfi hátrapenderült, és őt is meglepetés érte..