Egy furcsa lány - Liana története

37.

- Nekünk van egy kis weekendházunk itt, a város határában - szólalt meg Geri - Talán egyelőre az is megteszi.
- Jól van, fiam! - szólalt meg Apa - És be is tudunk oda menni?
- Igen, van egy kulcs eltéve ott annak, aki otthon felejti.
Geri utasítgatta Apát, merre menjenek. Sajnos mivel már sötét volt lassabban tudtak haladni, de nem volt messze ez a hely szerencsére, így nemsokára ott is voltak. Tóbiásék követték őket a motorral, ők nem tudták hova mennek most, csak azt, hogy együtt kell maradniuk. Így valahogy mindenki kicsit nagyobb biztonságban érezte magát, már amennyire lehetett ugye ebben a szituációban. Mivel a kis ház a város határában lévő kertekben helyezkedett el, így ott közvilágítás már nem volt. Lassan közeledtek a homokos dűlőúton a kis házhoz. Geri természetesen már csukott szemmel is eltalált volna oda, de így kicsit nehezebb volt, és Apa hallani sem akart róla, hogy esetleg ő üljön a volánhoz. Hiába mondta, hogy azt a nézetet vallja, hogy nem jogosítvánnyal megy az autó. Aztán csak odaértek. Kiszálltak mindannyian a kocsiból, majd Geri oldalt bebújt egy lyukon a drótkerítés alatt, és hamarosan kulcsokkal tért vissza. Kinyitotta a lakatot az öreg deszkakapun, és Apa beállt a Wartburggal, meg Tóbiás is a motorral. Miután leálltak a motorok, földöntúli csend szállta meg a völgyet. Geri imádott itt lenni, és ha ezt elmondta volna a többieknek, igencsak meglepődtek volna rajta. Mert a nagy vagányból nem biztos, hogy kinézi valaki, hogy egy ilyen helyen szereti tölteni az időt.
Felmentek a kis lépcsőn a teraszra, és Geri nyitotta az ajtót.. A kis házban kicsit dohos szag volt és hűvös áradt kifelé.
- Szerencsére áram az van - jegyzete meg a ház "ura", miközben felnyomta a villanykapcsolót. Az egész "lak" egy szobából állt, annyira nem is volt kicsi, több ágy is volt elhelyezve, afféle "nyaralónak" volt kialakítva. Rend uralkodott odabent, a berendezés egyszerű volt, de puritán. És természetesen az ősz hűse is megcsapta őket.
- Van lent a pincében fa - mondta Geri - Hozunk fel, és begyújtunk - mutatott a sarokban álló kis fatüzeléses kályhára - Egész kellemes időt lehet ám itt varázsolni!
- Na, akkor én megyek veled a pincébe, apafej - szólalt meg végre Károly - A hölgyek meg ne fázzanak. Egyébként azért is ajánlotta fel segítségét, mert szeretett volna tenni valamit, mert nem akart itt csak várakozni, úgy érezte, az nagyon idegőrlő tud lenni.
- Okéska, gyerünk akkor! - mondta Geri, és közben el is indult a pincelejáró felé.
Ott is a már ismerős dohos szag fogadta őket. Geri felkattintotta a villanyt, és előttük termett a pince. Befőttek voltak itt elraktározva a polcokon, és zöldségek homokba ágyazva, hogy frissességüket minél tovább megőrizzék. Nemcsak hobbikert volt az övék, erre lehetett ebből következtetni. Azért termeltek meg dolgokat, hogy a haszna is meglegyen az egésznek. Hát igen, általánosságban Geriék sem voltak túlzottan gazdagok. A sarokban fel volt halmozva a tűzifa. Geri odalépett, és elkezdett összeszedni belőle, két karjára feltornyozni amennyire lehet és elbír. Ugyanezt tette Károly is, majd elindultak felfelé a lépcsőn. Kint még mindig a csodás őszesti béke fogadta őket. Csend, sötétség, a csillagok némán vigyorogtak az égen. Geri nagyot sóhajtott. "Bárcsak weekendeznénk itt, milyen jó is az, főleg a langymeleg nyárestéken." Még az éhes szúnyoghadakat sem bánta volna, de nem ám! De most sajnos veszélyben vannak, és nemcsak ő keveredett bele, hanem a cimborái is és ezek az idegen emberek is, akikkel idejött most. Muszáj volt segítenie nekik, nem tehette meg, hogy esetleg egyedül jött volna ki ide, pedig mindennél jobban vágyott volna arra, hogy magányosan legyen itt, és végre a gondolataiba merülhessen. Történt most jó pár dolog, és eszeveszett kaland, amit fel kéne dolgoznia az agyának, és az a legrosszabb benne, hogy még korántsem értek ezeknek a végére. Ráadásul azt sem lehet tudni, miféle kimenetele lesz ennek az egésznek. Gondolataiba mélyedve ért oda az ajtóhoz, nagy nehezen sikerült kinyitnia és belépett a szobába. A látvány, ami odabent fogadta bizony nem mindennapi volt, és ezt hamarosan a nyomában lépdelő Károly is megláthatta..