Egy furcsa lány - Liana története

47.

Mindenki az ajtóra nézett. És valóban! Úgy tűnik, az a valami találta meg őket, ami az ál-Lianából lett még kint, a kertben. Csak azóta még változott, és Mimi még jobban rettegett, mint akkor, amikor megpillantotta az autóból hátrafordulva. Hüllőszerű volt, vagy inkább sárkányhoz hasonló, de olyan valami, amit emberi szem nem látott még, és fel sem nagyon tudott fogni. Az ajtón nagy nehezen fért csak be, mert azért bepréselte magát. Roppant méretű testét pikkelyek fedték, egészen sötétbarna színben. Tekintete félelmes volt, elborult, állati, mely ragadozót juttat az ember eszébe, és persze az alatt a pár másodperc alatt, míg Era farkasszemet nézett vele, tudatosult benne, hogy valószínűleg ez a valami meg akarja enni őt. Talán azért is van ilyen érzése, mert ez egy ősi félelmünk, hogyha nálunknál jóval nagyobbal akadunk össze, akkor ez történik. Elvégre állatnak volt tekinthető, tehát fegyvertelen; az ő fegyverzete a foga, a karmai, vagy esetleg valamilyen méreganyag, melyet a teste hordoz. Legalábbis az ember így gondolja és érzékeli az ösztöneiben. Nem merült fel senkiben az a gondolat, hogy elrabolhatja őket, pedig ne feledjük, alakváltóval állnak szemben hőseink, és nem földi lénnyel, tehát bármi elképzelhető, olyasvalami is, melyre még álmainkban sem gondolnánk. Lábujjai hosszú karmokban végződtek, melyek kopogó hangot adtak a parkettán, amint belépett, egyébként érdekes, mert méreteihez viszonyítva egészen légies volt a közlekedése, nem érződött az a több mázsa súlya. Edvin tudta, igen hirtelen kell most cselekedniük. Pillanatokon belül az ablakhoz terelte a társaságot, ők bíztak benne, mert mit tehettek volna.
- Gyorsan-gyorsan, meneküljetek ki a házból! - kiáltotta a fiú.
Sajnos eléggé bepánikolt mindenki, ami ebben a szituációban egyáltalán nem csoda. Apa ment elöl, és ahelyett, hogy kinyitotta volna a duplaszárnyú ablakot, az egyszárnyút tárta ki, és a szúnyoghálót egy mozdulattal tépte le, és kiugrott a hűs, későőszi levegőbe. Őt követte Anya, Era, Mimi, Geri, Károly és Tóbiás. De nem ugrottak járműveikhez, mert belefáradtak már. Úgyis akárhol is vannak, ezek a lények megtalálják őket, így semmi értelme örökre menekülni előlük. Kintről figyelték, mi történik a házban, Anya hangosan sírt; már mindent siratott. A lányát és az otthonát is, mely a szeme előtt amortizálódik le, lassan már semmije sem marad, semmije.. Apa próbálta magához vonni, csitítani, de erő nem nagyon volt már benne sem, ennyi sok szörnyűség megtapasztalása után. Persze a pánikot az is okozta, hogy érezték, még az elején vannak az egésznek, és még ezeknél is nagyobb szörnyűségeket is át kell élniük, ha egyáltalán átélik.
Az ablakon hirtelen érdekes kékeszöld fény szűrődött ki, nem értették, mi történik odabent, de ki tudja, lehet jobban jártak vele, hogy nem látták. Aztán valami hang, amely nem emberi, nem állati volt, mert nem erről a világról származott. Nem volt hangos, de mégis az agyuk mélyére hatolt, és a lelkükbe rágott, olyan iszonyatos hang volt, melyet örök életükben magukkal fognak vinni, és a legfélelmetesebb álmaikban fog majd előjönni ez után.
Geri magához ölelte Mimit, aki remegett a félelemtől.
- Nyugi, cica.. Egyszer vége lesz ennek, hidd el, egyszer megsemmisülnek, és élhetjük tovább a kis unalmas életünket, amiről már tudjuk, mennyivel jobb, mint ez!
Mimi hálásan simult karjaiba. Rettenetesen félt, talán még soha ennyire.. Tóbiás is csak rájuk nézett, de az ilyenkor megszokott gúnyos megjegyzése elmaradt, ebben a helyzetben már neki sem volt kedve viccelődni. Kilátástalanná vált az egész életük és jövőjük, ilyenkor az ember egy kicsit megjuhászosodik, megcsendül, és elgondolkodik talán még az egész életén is. Hogy még mi mindent megtehetett volna, és mindez most megszakad, talán az életével együtt. Merengéséből hangos robaj zökkentette ki. Ők a nappali ablakán át menekültek ki, és az azzal szomszédos kisebb szoba ablaka keretestől kiszakadt, és kirobbant az utcára. Annak helyén az előbbi szörny repült ki szinte, és azt egy még hatalmasabb szörny követte, mely szintén pikkelyes volt, csak zöldes színű, és a szeme aranylóan csillogott a sötétben.