Egy furcsa lány - Liana története

67.

Tóbiás nem akart hinni a szemének. Szinte sehova sem ment!! Az a kör alakú valami, amiből nagy nehezen kitapogatózott, valami anyahajó volt. De ugyanúgy Kőhalmán volt, mint eddig! Vajon Edvin átverte? És vajon miért tette!? Akkora düh keletkezett a fiú szívében, hogy majd' felrobbant tőle. Valami frankó műsoron vett észt eddig, hát mondhatni, nem szórakozott túl jól. De mi a fenéért lett ennyire átverve? Nagyon szerette volna már ezt az Edvint megtalálni, bár nagy a valószínűsége, hogy az nem éli túl a következő találkozást. Arra a döntésre jutott, hogy teljesen felesleges most ezen rágódnia, Edvinnel vagy újra összehozza a sors, vagy nem. Visszaindult Lianáék háza felé, remélte, ott találja őket.

Mindnyájan a rendőrségen ültek: Apa, Anya, Era, Károly, Geri és Mimi. Velük szemben pedig Kolonics felügyelő, Hadász százados, és Ábrahám hadnagy, akik kíváncsian hallgatták az elbeszéléseket.
- Azért remélem, nem nyúltak semmihez, minden bizonyíték erejű lehet! - mondta Ábrahám.
- Nem, egyből eljöttünk magukhoz, ötletünk sincs, ki vagy mi tehette ezt az egészet - mondta Apa.
- Tehát felmerült esetleg magukban, hogy nem emberek az elkövetők, igaz?
- Itt már réges-rég nem emberek vannak - mondta lefáradva Károly.
- Fiatalember, kicsit vegyen vissza a flegmaságból - nézett rá Ábrahám. - Tudjuk, hogy több, mint furcsa dolgok történnek itt, de mindent számba kell venni.
Aztán abban maradtak, hogy a rendőrséggel együtt mennek vissza a házhoz, hogy megnézzék, mi van a helyszínen. Hamar vissza is értek, és Apa szomorú szemekkel nyitotta ki az ajtót a helyszínelők előtt.
- Ejh, mondtam, hogy nem kellett volna visszarendezniük a lakást.. - kezdte Gergely Tódor, az egyik helyszínelő.
- Micsodaa?? - képedt el Anya. - Mi semmihez sem nyúltunk, egyből felkerestük önöket!
- Hát, akkor nézze csak, asszonyom - engedte el maga mellett az asszonyt Gergely.
Anya meg sem tudott szólalni a meglepetéstől, de a többiek sem, akik mellette elhaladtak a lakás belseje felé. Hát igen. Pikk-pakk rend uralkodott bent, még nagyobb tisztaság, mint amikor egyáltalán elindultak otthonról.
- Mi a rák van itt már?- fortyant fel Károly.
- Legalább nem kell takarítani - vigyorgott Era, aki sosem szeretett semmiféle házimunkát.
- Jajj, kislányom - feddte Apa. - Ne gondold, hogy ez most olyan nagyon remek dolog!
- Mi azért körbenézünk - törte meg a családi csevelyt Tódor. Ezzel a hatósági közegek befurakodtak a lakásba, és szemrevételeztek mindent, de valóban akkora tisztaság uralkodott, hogy semmit sem találtak, amivel valamit tudtak volna kezdeni a nyomozásban.
- Nos, azt hiszem, mehetünk - nézett Tódor a kollégáira. - Nincs itt semmi, vagy csak átverés áldozataivá váltunk.
- Fenéket, azért nem nézzenek már hülyének! - csattant fel Károly, aki eddig türtőztette magát.
Tódor szája már szólásra nyílt, mikor:
- Halihóó! - szólalt meg egy ismerős hang váratlanul, és mindannyian az irányába néztek. Tóbiás lépett be az ajtón.
- Na, mi az, apafej? - kérdezte Geri meglepődve, bár az mindannyiukat jellemezte ezekben a pillanatokban, talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy egyik ámulatból a másikba estek.
- Huhha, úgy néz ki, unalmatokban szépen összetakarítottatok! - vigyorgott Tóbiás.
- No de te hogy kerülsz ide, tesó? - kérdezte Károly. - Ja, hát meg fogsz lepődni itt is mi történt. De előbb te jössz..
- Áá, ne is mondd, mert mindjárt felrobbanok! - szórt hirtelen szikrákat a fiú szeme. - Szörnyen át lettem verve, és az a szemét természetesen meglógott!
Mindenki kíváncsi szemekkel meredt rá, beleértve a rendőröket is. Így hát nem maradt más, Tóbiás röviden elmesélte a történteket, és mindenki egyesült erővel haragudott Edvinre.
- Az biztos, hogyha megtalálom, kinyírom! - fogadta meg Tóbiás.
- Csak lassan a testtel, fiatalember! - Kolonics eddig nem sokat beszélt, de ezt csak nem hagyhatta már szó nélkül.
- Annak tökmindegy, az csak egy űrszemét, nem ember.
- El kell kapni, elősegítheti a nyomozást.
- Egyszer már elkapták, azt mire mentek vele! Hogy kedvenc filmemből idézzek: "Végképp eltörölni!"