Egy furcsa lány - Liana története

58.

Így aztán Edvin elkezdte Tóbiás hevenyészett felkészítését az útra. Azért hevenyészett, mert nem volt idő normálisan, hiszen sietni kellett, hogy mielőbb megérkezhessenek a Kaiarosra, hiszen annál nagyobb az esélye, hogy Lianát életben találják.
Ugyan az a teleporter megmaradt, de az csak egy személy részére alkalmas, és hát ki tudja azért milyen hatása lehet, hogyan működik. Igaz, hogy először jól szuperált, de most biztosabbnak érezték azt, hogy gyalog induljanak vissza az űrsiklóhoz. Az egész társaság útra kelt. Közben azon izgultak, hogy azért oda is szerencsésen visszaérjenek, merthát az alakváltó is kint van valahol. Ezért elég óvatosan közlekedtek az úton, de szerencsére nem történt semmi. Nem találkoztak semmi gyanús alakkal, és érdekes módon az űrsikló is ott állt, ahol volt. Nemigen tért vissza hozzá az alakváltó sem, és emberek sem fedezték fel, bár szerencsére egy igen-igen kihalt részén helyezkedett el a városnak, az ipartelep egyik kihasználatlan részén; a kutya sem járt már erre (na jó, valljuk be azok igen, de ők nem értenek az űrutazáshoz).
Tóbiás hátrafordult a kis csapathoz:
- Hát akkor hamarosan útra kelünk. Azért szeretnék elbúcsúzni tőletek, ki tudja, találkozunk-e még. Öreg haverjaim, szurkoljatok! Endre bá, Judit néni: igyekszem a lányukat megtalálni, hazahozni! Mimi, Era ti is jók legyetek azt'!
- Én már semmit sem mondok, sietünk.. Talán húzódjon mindenki egy kicsit arrébb, sohasem tudni mi történik - mondta Edvin, és beszálltak a járműbe.
Szót fogadtak, elhúzódtak egy téglafal mögé, mely kb. derékig ért, mert egy leomlott épület fala volt, és onnan figyelték a fejleményeket. No de azon nem is volt mit figyelni! Hallottak valami furcsa surrogó hangot, és az űrsikló eltűnt!

Egyre mélyebben hatoltak be az erdőbe.
"Ne félj, kislány" - próbálta Eldos nyugtatgatni Lianát - "Nem lesz semmi baj."
"Jó-jó, könnyű azt mondani" - sóhajtotta a lány, de követte a kígyót. Úgy érezte már, mintha napok óta bolyonganának az erdőben, mintha el is tévedtek volna, azért tart ilyen sokáig az út, mert csak körbe-körbe haladnak semmi cél nélkül, és a ravasz kígyó csak átverte. De aztán mintha világosodott volna, valamiféle tisztáshoz közeledtek. Furcsa gerendákból készült erődítmények álltak előtte, mintha visszacsöppent volna a középkorba.
"Mi ez itt?"
"Hát itt van éppen fogva tartva a társam, Alden" - nyilatkozta Eldos.
"De ezeknél nem minden ultramodern, szuper.....?"
"Nem bizony. Több kultúra van itt ötvözve, mert tudják ők jól, hogy ez lehet a legeredményesebb, és azt is tudnod kell, hogy az én és társam világa bizony olyan, mint a középkor, mi egy olyan dimenzióból jöttünk, ahol harcosok vannak - mi is azok vagyunk ugye -, sárkányok, varázslók jók és rosszak küzdenek örökké egymás mellett és egymás ellen."
"Nagyon érdekesen hangzik. De hogyan tudnék én segíteni nektek? Nem vagyok mágus, hogy kivarázsoljam a társadat onnan."
"Tényleg?"
Liana kicsit jobban meggondolta a kérdést. Mintha valamilyen ötlet világosodott volna az agyában, de csak ötlet és sejtés volt.
"Te hallottál esetleg már rólam valamit..?"
"Nem vagy te olyan híres. Én megint csak azt tudom mondani, hogy ezek sűrűn ejtenek foglyul olyan lelkeket, melyeknek hasznát veszik, melyek nem olyanok, mint az átlagos, különböző bolygókról és világokból szedik össze áldozataikat, hogy összeszedjék mindazt, amit azok tudnak annak érdekében, hogy tökéletesítsenek egy fajt, amely a világ ura lehet!"
"Nos.. Néha megtörténnek olyan dolgok, melyekre csak gondolok, és ezt telekinetikus képességként tartottam számon, és nemrégig még azt hittem, hogy ezektől kaptam."
"Kaptad..? Ugyanmár, ezek csak elvesznek, de nem adnak semmit!"
"Hm.. Érdekes. És úgy gondolod, hogy az elmém erejével kiszabadíthatom onnan a társadat?"
"Van egy olyan gyanúm. Sok ilyen képesség csak úgy működik, ha látjuk, érezzük akaratunk tárgyát, ezért éreztem fontosnak azt, hogy itt legyünk."
"Igen, ezt én is ilyesfélén tapasztaltam."
"Akkor minél közelebb kerülünk Aldenhez!"