Egy furcsa lány - Liana története

68.

Liana nem kis meglepődésére válaszolt agyában egy hang:
"Igen, Alden vagyok. De te ki vagy, ki így szólasz hozzám, az éteren keresztül?"
"Liana vagyok, egy lány, a Föld bolygóról. A társad, Eldos kérésére próbálunk felkutatni téged, aki jelenleg kígyóvá van változtatva, és szeretne visszakerülni a bolygótokra."
"És hol van most Eldos?"
"Itt van mellettem.."
"Hallja-e ezt a beszélgetést?"
"Nem hallja, legalábbis azt hiszem. Ez a beszélgetés egy felsőbb szellemi szinten történik, valószínűleg messze vagyunk egymástól de 'halljuk' a másikat."
"Értem. Azért kérdeztem, mert meg kell szabadulnod attól a kígyótól bármi áron is. Ő az én ősi ellenségem, többezer éve él kígyóbőrben, és megszerzett egy átkot, melyet ha szemtől szemben rám olvas, akkor testet cserélünk, és attól fogva én leszek a kígyó. Ha jót akarsz magadnak és bárki másnak is, akkor jobb, ha nem engeded, hogy mi találkozzunk, mert az végzetes lehet."
"Nekem azt mondta, hogy ti közös erővel vissza tudtok jutni oda, ahonnan jöttetek, és nekem is segíteni, hogy hazajuthassak. Hogy ti ikrek vagytok, és együttesen van erőtök.."
"Ne higgy neki! Nagyon jó abban, hogy átverjen akárkit is, nekem elhiheted! Valahogyan rázd le, vagy pusztítsd el, de ne engedd a közelembe! Annál már százszor inkább itt maradok örökre is akár!"
"De akkor mit tegyek?"
"Valahogy vezesd félre.. Úgy érzem, igen különös és erős képességeid vannak, ha engem is meg tudtál találni és kommunikálni is tudunk. Próbálj meg ebből a létesítményből kijutni, és lerázni a kígyót, és azt hiszem, engem ki tudnál szabadítani innen akkor is, ha nem is vagy itt."
Eldos és Nikkus mindeközben kíváncsian figyelték a lány arcát.
"Na, mi van már?" - izgult Eldos.
"Semmi.. Nagyon erősen próbálok koncentrálni, de nem sikerül a láncot egészben tartani kettőnk között. Azt hiszem nagyon messze van ide, és nem itt van ebben a komplexumban." - használta végül Alden szavait. Sajnos nem igazán mert gondolkodni, mert félt, hogy a kígyó kiolvassa azt, és kiderül a turpisság. Pedig azon nagyon el kellett volna gondolkodnia, hogy bízzon-e ebben a hangban, azaz Aldenben. Mert az igaz, hogy Eldos nem igazán volt a számára szimpatikus, mindig érzett valamiféle furfangot mögötte, ellenben Aldent tisztának érezte úgy, mint ahogyan Nikkust is. Egyre erősebb lett benne az elhatározás, hogy félrevezeti a kígyót, és valóban kimennek innen. Sajnos Nikkust nem tudta beavatni a terveibe, hiszen Eldos mindent meghallott volna akkor.
"Honnan tudod, hogy itt van Alden?" - kérdezte a kígyótól.
"Évekkel ezelőtt, amikor begyűjtöttek minket ide hoztak. Nekem nagy nehézségek árán sikerült kiszabadulnom, de ő itt maradt. És úgy gondolom nem is vitték semerre innen."
"Pedig nekem nagyon az az érzésem, hogy nem is itt van!"
"Láttál esetleg valamit..?"
"Igen, valamiféle látomás megjelent előttem, de sajnos eléggé homályos volt. Egy nagydarab szakállas embert láttam, aki ahhoz képest, hogy fogva tartják jó ideje, egészséges külsejű, és jóllakott."
"Az lesz az! Neki van olyan ereje, hogy képes önfenntartásra is, nem sok élelemre van szüksége. Igen érdekes varázserőkkel is rendelkezik, de a legtöbb olyan haszontalan, látod, még kiszabadulni sem tudott a segítségükkel. De enni bezzeg bármikor tud.. No de, mit gondolsz, akkor hol lehet, ha nem itt?"
"Úgy láttam, mintha valamiféle ketrecszerűségben volna kint, az erdőben."
"Hmm.. Tudod, van ám egy ilyen fogház az erdőben, bár én eddig azt hittem, az csak átmeneti 'szállás'. Vagy lehet, szállítják valamerre évek múltán..? Nem tudhatjuk, de ha ezt láttad, akkor oda kell mennünk, nincs mese!"
Liana fellélegzett. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy tán sikerült Eldost becsapni? Vajon igaz, a mondás, miszerint "kígyót melengetünk a keblünkön", tényleg olyan álságos volna, mint ahogy a 'mesebeli' Alden mondta? Ilyen kétségek között vergődve igyekeztek megtalálni a kifelé vezető utat nyomukban az elcsendesedett Nikkussal.