Egy furcsa lány - Liana története

75.

No, hát amire felébredtek.. Az volt csak a hideg! Úgy tűnik, hogy a Kaiaroson az éjjelek és hajnalok jóval hűsebbek, mint a napi átlaghőmérséklet. Olyan sivatagi a Földön, itt meg..? A lényeg, hogy Liana és Nikkus nagyon fáztak, és ezért nem aludtak el igazán hosszan, elvégre nagyon el voltak fáradva. Mindketten először a kígyó felé pillantottak, vajon ott van-e még.. De természetesen ott volt, és nagyon is úgy tűnt, életben van, mert nem aludt; ki tudja, mióta figyelte már őket.. Persze meglépni nem is akartak előle, mert nem igazán láttak esélyt a túlélésre. Valószínűleg Eldos egyből meggyilkolta volna mindkettőjüket amint megtalálja, és arra nagyon nagy az esély, hogy ezen az ismeretlen terepen meg is találja.
"Hogy aludtatok?" - kérdezte Eldos, mikor konstatálta, hogy felébredtek.
"Valamennyire kipihentem magam.." - válaszolta Liana. "De nem hiszem, hogy téged ennyire érdekel a hogylétünk, ugye?"
"Honnan veszed, már miért ne érdekelne? Hiszen egy csapatnak szurkolunk, nem?"
"Igaz.." - hagyta rá Liana.
"No ugye.. És te, öreg?"
"Én azt hiszem mégannyira sem érdekellek, de egyébként köszönöm kérdésed; nem volt túl kényelmes az ágyam, de igyekeztem regenerálódni amennyire csak tudtam."
"Akkor talán indulhatnánk is!"
"Igen, de valamit nem ártana ennünk." - mondta Liana. "Fogytán az erőm, és sajnos ezen az alvás nem segít 100%-osan."
"Ennivalóval nem tudok szolgálni, kisasszony. Esetleg, ha fogok neked patkányt? Tudom, az ember nem azt eszik.. De ha itt maradunk sem laksz jól, és később hátha találunk valamilyen gyümölcsöket."
"Igaza van." - szólt közbe Nikkus. "Itt hiába gondolkozunk, indulnunk kell, és hátha jobban alakulnak a dolgaink. Én is ennék, de ez nem újdonság."
Így aztán Liana összeszedte magát. Sajnos, mint tudjuk az ő erejét igazából a "varázslás" vette ki, és valóban igen meggyötört állapotban volt már, nem sok erő lakozott már benne a további vándorláshoz, de azt el kellett ismernie, hogy a sült galamb nem fog a szájába röppenni, így ideje útnak indulni.
Lassan a két ember feltápászkodott a földről. Kinyújtóztatták megfáradt, illetve alvásban elgémberedett tagjaikat, és már útra készen is álltak..
Lassan haladtak, és nemcsak azért, mert el voltak gyengülve, hanem mert közben nézelődtek, tájékozódtak is. Hamarosan Liana vízcsobogásra lett figyelmes. Ezt valamiért felettébb érdekesnek találta.
"Halljátok ti is ezt a hangot?"
"Talán egy vízesés lehet." - válaszolta Eldos. "Ebben az erdőben nem ritka."
"De furcsa.. Mondjuk nem a Földön vagyunk, és azt hiszem itt minden lehetséges, tehát kár is bármiben a logikát keresni." - mondta Liana.
Furcsa módon Eldos belement, hogy megnézzék.
"Azt hiszem, mindannyiunkra ráférne az, hogy igyunk egy jót."
"És esetleg megtisztálkodjunk, vagy ilyesmik.. Tudod, Eldos, az emberek ilyet is tesznek."
"A kígyó sem piszkos állat! Egyébként pedig jól tudod, hogy valaha ember voltam, tehát fel tudom mérni, mik egy ember szükségletei. Ráadásul nem is mondtam nemet."
"Igaz."
Közben a fák között egy fantasztikus oázis tárult a szemük elé. Valóban nem a Földön voltak, ott ilyesmi elképzelhetetlen lett volna. Hogy az erdő közepén egy kis "szigeten" egy egészen más éghajlat uralkodjon? Ilyen még a mesében sincs! De a Kaiaroson van!
A kis tisztáson valóban egy tiszta vizű patak folyt át, és egy mini vízesés táplálta. Nagyon különösen nézett ki ez az egész. Mivel tisztás volt, így a nap sugarai is behatoltak ide, és a vízesés apró csöppjei a szivárvány megannyi színeiben pompáztak. Liana futva közeledett felé. Ráadásul, mint ahogy már Eldos is említette, itt voltak valamilyen gyümölcsfák is; roskadoztak az egészségtől kicsattanó terméstől, csakis arra vártak, hogy Liana éhes foga beleharapjon..
"Lassan a testtel, kislány!" - figyelmeztette Eldos, de Liana nem figyelt rá, annyira ki volt éhezve a szépre és kellemesre.. Így a mini vízesés mögül előbújó kis sárkányt sem vette észre..