»Let Me Know«

»Three«

- Ebédidő! - kiáltotta egy fiúhang a folyosóról, megzavarva ezzel a rakodásunkat.

- Végre! - néztünk egymásra Hana-val.

- Majdnem éhen pusztultam! - fogta hangosan jajveszékelő hasát.

- Menjünk! Gyere Drippy - fogtam meg a kezét.

- Nincs étvágyam - fordította el a fejét - De nektek jó étvágyat - húzta el a kezét.

- Drippy, neked is kell valamit enned. Nem ücsöröghetsz egész nap a szobában - ültem le mellé.

- Mackie, gyere - fogta meg a másik lány a vállam - Hagyjuk őt most magára - húzott az ajtó felé, majd becsukta mögöttünk azt.

- Nem maradhat itt egész álló nap - mondtam Hana-nak - Nem csinálhatja ezt.

- Adj neki egy kis időt. Ezt egyedül kell végigcsinálnia - nézett le rám most komolyan - Ha úgy érzi, akkor majd feloldódik, de addig is hagynunk kell őt. Gyere - kezdett el tolni maga előtt - Hozunk neki fel kaját, és mellesleg te sem akarod hogy a szemed láttára haljak éhen.

A tiszteletünkre grillezett sajtot és desszertnek almás pitét rendeltek. Gondolom nem ennek a sok fiúnak a fejéből pattant ki, de nem sajnálták az ételt.
Ahányszor csak felnéztem az ebédemből, mindig valaki bámult minket a fiúk közül. Nem akartam elhinni hogy ilyen ritkán látnak lányokat vagy az hogy ennyire testközelből. Különösen az egyik asztalt elfoglaló hét hímegyed vizslatott minket. Hana ilyenkor bezzeg csak a fejét tudja tömni, ilyenkor nincsenek se fiúk, se külvilág. Csak ő és a kaja. Nem mintha én nem szeretnék enni, mert én is nagyon szeretek enni, de én azért figyelemmel követem a valóságot.

- Hét fiúka figyeli minden mozdulatod és te csak tömöd a majmot - böktem oldalba a lányt, ezzel megzavarva őt az evésben.

- Hm? - nézett fel teli szájjal.

- Ne nézz oda feltűnően, de a jobb oldali asztalnál ülő hét fiú - erre nem odakapja a fejét - Ahh...- hajtottam le a fejem az asztalra, mert mind idenéztek - Szörnyű vagy! - motyogtam.

- Azzal az egyikkel hasonló magasságban lehetsz - kezdett el halkan röhögni, erre pedig én kaptam fel a fejem - Ne bánts! - tartott keresztet a villával és a késsel.

- Ha így folytatod, egy nap tényleg abban az erdőben fogod végezni - álltam fel az asztaltól és magammal vittem Drippy részét és a maradék pitémet.

- Azt nem adod oda? - nyúlt volna az édességért, de rácsaptam a kezére.

- Áú! - húzta vissza inkább.

- Majd ha befejezted gyere fel, - fordultam vissza hozzá és suttogóra vettem - és ne erőszakolj meg senkit, kérlek - vágtam hozzá fájdalmas arcot.

Az étkezőt elhagyva a gondolataimba merülve nem is figyeltem merre megyek, csak a lábaim vittek utamon. Mikor feleszméltem egy nagy faajtóhoz értem, amin kilépve az erdő egy része fogadott. Leesett az állam, hogy milyen szép látványt nyújtott az iskola e részét körbeölelő hatalmas lomblevelű erdő. Azonnal közelíteni kezdtem a fák felé, mikor egy madárraj repült ki a lombok közül és megijedtem. Voltam olyan szerencsés hogy megbotlottam valamiben, ezért majdnem hátraestem...ha valaki nem kapott volna el.
Két kezemmel a kaját szorítottam magamhoz és a megmentőm szemében gyönyörködtem. Elégedett vigyor ült ki arcán, ami miatt feleszméltem és pironkodva álltam újra két lábbal a talajon.

- Köszönöm, de igazán nem kellett volna - néztem félre.

- Örülök hogy jól vagy és bármikor segítek egy lánynak - tette zsebre kezét.