»Let Me Know«

»Twenty-one«

A többieket nem is zavarta, hogy mi ketten csak úgy köddé váltunk, de nem is baj. Bár a beszélgetés után, amit mellesleg remélem túlélek, a lányok szóra fognak bírni, hogy hol, merre és mit csináltam.
Kiértünk az ajtó elé, ahol a fiúhoz fordultam, de már most olyan ideges voltam, hogy azt hittem menten elájulok.

- Ne itt, menjünk egy csendesebb helyre - vakarta meg tarkóját, majd megragadva csuklómat maga után kezdett húzni.

Csak hagytam, hogy rángasson maga után, le az emeletről egyenesen a hátsó udvarra. Egész úton a szívemet próbáltam normális működésre bírni, ami mit mondjak, nem sikerült. Mégis csak Josh vonszol maga után és valamiről beszélni akar velem. Én pedig nem akarom megtudni, bármi is legyen az.

Amint kiértünk a területre megcsapott a friss levegő és ettől némileg lenyugodtam, de amikor szembeállított magával, na akkor ennek az álomnak is vége szakadt.
Fogaimat összeszorítva és lélegzetvisszafojtva fürkésztem arcát, amiről lesütött egy kis idegesség. Annyira szörnyű lesz, amit mondani akar? Akkor inkább most elásom magam a mögött a fa mögött ott hátul.

- Mackie, figyelj - kezdte bátortalanul - Lorna-ról szerettem volna beszélni veled - túrt hajába.

Erőt vettem magamon és kimondtam helyette a szívszaggató szavakat, amik már ezelőtt is kettéhasították a szívem.

- Nem akarja, hogy barátkozzunk - sütöttem le a szemem - Megértem és semmi baj - ráztam a fejem és próbáltam erős maradni, mert kezdtem érezni, hogy lassan kitör belőlem a sírás.

- Micsoda? Nem dehogy is, miért gondolsz ilyet? - nézett rám összevont szemöldökkel - Ez hogy jött egyáltalán ide? - értetlenkedett.

- Mielőtt Theo átjött volna szólni nekünk, Lorna bejött és azt mondta hogy hagyjalak békén - néztem óvatosan szemébe.

- Engem, miért? - értetlenkedett tovább, amiből kezdett elegem lenni.

- Mert a barátnőd nem, te bolond! Nem akarja, hogy barátkozzunk, mert féltékeny hogy milyen jó barátok vagyunk. És én nem állok az utatokba, ha ez kell a boldogságodhoz, érted már? - néztem rá a levegőt kapkodva.

- Ezeket honnan vetted? - kérdezte nyugodtan.

- Mert azt mondta, hogy hagyjalak békén, te dinka! - boxoltam a karjába.

- És ki mondta hogy mi együtt vagyunk? - tette keresztbe kezeit és érdeklődve figyelt engem.

- Senki, mert látom rajtad és vele jöttél a bálba is és láttalak titeket csókolózni is aznap este és kikészít engem! - soroltam fel egyre hangosabban az okokat, mire furcsállva nézett rám.

- Várj, mi? Én nem csókolóztam senkivel sem - rázta a fejét.

- Láttalak amikor kimentetek a lampionos útra és ott nyaltátok egymást - tártam szét kezeimet és már nem hiányzott sok hogy elsírjam magam.

- Csak azért mentem Lorna-val a bálba, mert egyfolytában rágta a fülem és nem akartam bunkón viselkedni vele. Aztán a bálon Olly lekérte, azután már nem is láttam. Az nem én voltam Lorna-val, akit te láttál. Az Olly volt. Vele csókolózott - mesélte el mindazt, amiről eddig álmodni sem mertem volna.

- Mi? - csak ennyit bírtam kinyögni.

- Mackie, te mindvégig azt gondoltad, hogy egy pár vagyunk Lorna-val? - döntötte oldalra a fejét.

Tátott szájjal bámultam a fiúra és az előbb elhangzottakat emésztettem. Rendes, alátámasztott bizonyítékok nélkül azt hittem, hogy együtt vannak és mindeközben semmi ilyenről szó sem volt. Tényleg elásom magam a mögött a fa mögött, méghozzá jó mélyre.