»Let Me Know«

»Ten«

A nap elkövetkezendő részében próbáltam magam tartani és nem úgy kinézni, mint akin az előbb ment át egy úthenger. Kétszer!
Egyfolytában Lorna szavai jártak a fejemben. Rettenetesen féltettem Josh-t, amilyen kígyó egy szerzet az a lány. Csak fájdalmat lenne képes okozni szegény fiúnak, én pedig ezt nem akarom. Sehogy sem tudom megállítani, szóval már csak a fiúban bízhatok, hogy nem fog beleesni a kis játékába. Kérlek Josh, maradjon meg az összes józan eszed addig az estéig.

- Ne stresszelj már ennyit, Mackie - ölelte át a vállam Theo - Nagyon jó lesz minden. Te vagy a legjobb főnök! - formálódott téglalap alakúra mosolya.

- Köszi, Theo - mosolyogtam rá vissza - Csak még be kell szereznem pár dolgot még a bál előtt és pénteken ez pont jó lesz - dőltem hátra a széken - Az igazgató megengedte hogy pénteken bemenjünk a városba vásárolni. Főleg a lányok miatt, mert ugye mindenkinek kell ruha - sóhajtottam fel, mire Josh-tól kaptam egy mosolyt - meg aki amit szeretne vásárolni.

- Jackpot! - kiáltott fel Simon, mire mind ránéztünk - Vehetek kaját! - csillantak fel szemei.

Önkénytelenül is elnevettük magunkat, majd tovább fogyasztottuk az ebédünket. Ma is előbb el leszünk engedve az utolsó óráról, hogy gyorsabban tudjunk haladni a díszítéssel. Nem kell már olyan hű de sok mindent csinálni, de azért van még munka bőven, főleg a lufikkal.
Még a reggel folyamán megkerestem a gondnokot és kedvesen elkértem tőle a tornaterem kulcsát, hogy senki más ne tudjon bejárkálni rajtam kívül.
Elég volt hogy Lorna itt rontotta a levegőt!

- Hollis kisasszony! - szólított egy hang, mire Hana oldalról megbökött, s ezzel visszahozott a valóságba.

- Elnézést tanár úr - fordultam a férfi felé.

- Kérem figyeljen az órámra. Nem hinném hogy szeretné látni az igazgazó irodáját az óra közepén - nézett rám szigorúan.

- Nem, uram - egyenesedtem ki, majd pedig próbáltam valahogy az órájára figyelni.

Hiába! Túlságosan is kattogott az agyam és sürgölődtek-forgolódtak a gondolatok a fejemben. Amikor a tanár nem figyelt, gyorsan lefirkantottam egy papírra, hogy még milyen dolgokat kell beszereznem, valamint azt hogy még miket kell csinálnunk, ahhoz hogy egy jó bált összehozzunk. Nagyon fognak engem szeretni a barátaim.

- Szörnyű vagy, tudod - súgta nekem Hana, mire értetlenül ránéztem.

Az előttem heverő papírra pillantott, mire megértettem a célzását. Mosolyogva oldalba böktem, majd a táskámba süllyesztettem a papírt és vártam, hogy végre megszólaljon a szent csengő.

~~~

- Ezeket kérlek akasszátok fel a sarkokra - mutattam a már összecsomózott lufihalmokra.

Végül a dobozok aljában megtaláltam a foszforeszkálós rudakat, amiket beletettünk jó pár lufiba és úgy akasztottuk fel azokat egy csokorban.
Szóval miután a lámpák le lesznek kapcsolva, a világítást a csillagok és a lufik fogják adni. A maradék rudat majd az asztalokra rakjuk és aki gondolja nyugodtan felvehet amennyit akar. Végül is a szórakozás lesz a lényeg.

Amíg én a lányokkal a lufiknak az utólsó darabjait raktuk fel a falakra, addig a fiúkat megkértem, hogy a raktárból hozzák ide a kikészített asztalokat és székeket. Mikor pedig röhögve vonultak be, mi hárman feléjük fordultunk és hangosan nevetni kezdtünk. Azt az asztalt, amit Josh és Kody hozott, azon Theo fekve különböző pózokat vágott. Látszott a két fiún, hogy már alig bírják fogni a röhögéstől az asztalt. Ennek az lett az eredménye, hogy szegény Theo legurult az asztalról és szétterült a padlón. Hát ekkor már senki nem bírta visszafogni magát. Én már a földön fetrengtem és a hasam is annyira fájt a sok nevetéstől. Kegyetlen egy bagázst alkotunk! Szegény tanárokkal mi lenne, ha mi mind egy osztályban lennénk. Egyenesen az iskolapszichológushoz küldene mindannyiunkat.