»Let Me Know«

»Sixteen«

- Hana az isten szerelmére emeld már fel a segged az ágyból! - püföltem barátnőmet egy párnával - Sushi lesz reggelire és enni akarok! - nyafogtam neki - Nem kapsz kávét! - mértem egy végső ütést szemforgatva.

- Most hogy belegondolok, farkaséhes vagyok - ült fel az ágyon - Mi van? - nézett rám homlokráncolva.

Kissé meghökkentem mikor kimondta a farkast, de gyorsan észbe kaptam és az arcába vágtam a párnát, hogy siessen végre, mert a fiúk még belapátolják a mi részünket is. Kinézem belőlük.
De amint beléptünk az étkezdébe és megláttam Josh-t a torkomban akkora gombóc keletkezett, hogy azt hittem mentem megfulladok.
Erőt véve magamon és mosolyt varázsolva arcomra ültünk le a fiúk közé a nagy rakás sushival egyetemben. Éppen valami túrázásról beszélgettek, amire rá is akartam kérdezni, de ekkor belépett az igazgató úr és nagy hanggal köszöntött minden diákot a helységben. Theo-val tele szájjal fordultunk a férfi felé, majd csendesen kinevettük a másikat.

- Szép reggelt mindenkinek, remélem ízlik a sushi, jó étvágyat nektek - csapat össze tenyerét - Elnézéseteket kérem, hogy megzavarlak titeket, csak egy kis bejelenteni valóm van számotokra.

Még mindig teli szájjal néztem előre, majd észrevettem, hogy Kody is hasonlóan tesz, oldalba böktem és bebandzsítottam neki, aminek hála majdnem kiköpte a kaját. Én tartottam magam és próbáltam lenyelni a falatokat, de kegyetlenül nevetnem kellett. Most az egyszer örülök, hogy Simon nincs itt, mert akkor mindent kajamaradék borítana, az biztos és a földön fetrengenék a nevetéstől. Ha Simon elkezd nevetni, akkor én is elkezdek, mert ahogyan nevet az valami hihetetlen és ragályos is méghozzá.

- Na szóval, - kezdett el járkálni az asztalok közt - mivel maradtatok itt páran a szünetre, úgy gondoltam hogy csinálok nektek egy-két programot, hogy ne csak az épületben üssétek el az időtöket. Holnapra a vihar is elvonul, szóval friss és kellemes idő lesz, így teszünk egy kis túrát az erdőben - mosolyodott el - És ez mindkét iskolára érvényes - fejezte be bólogatva.

- Mi? - maradt tátva a szám, s Josh is nagyot nézett.

- Ne már...még erőltessem is meg magam? - szörnyülködött mellettem Hana, mint aki menten meg akar halni.

- És ez kötelező? - néztem félve a fiúkra, akik megértően néztek rám majd össze.

Újra be kell tennem a lábam abba az erdőbe? Király! Jobban nem is kezdődhetne ez a nap!
Az ép kezemet a kötésre tettem és megint megjelentek előttem az akkor történt dolgok. Mély levegőt vettem és legyűrtem őket, mélyre valahova, ahonnan nem akarom hogy többé visszatérjenek. Nem retteghetek örök időkig, de még idő kell ahhoz hogy rendezzem magamban a dolgokat. Nem olyan egyszerű ez az egész...

Gyorsan megettem a maradék lazacos sushimat, majd felpattantam és kisiettem az étkezőből egyenesen a lánymosdóba. Megengedtem a csapot és vizet fröcsköltem az arcomra, hogy megnyugtassam magam. Megtöröltem az arcom, majd belenéztem a tükörbe és majdnem szívrohamot kaptam.

- Jézusom! - fordultam meg és a szívem ezerrel kalapált - Ha a lelket is kiakarod ijeszteni belőlem, akkor jó úton haladsz! -néztem le a padlóra levegő után kapkodva.

- Még mindig az az este jár a fejedben, igaz? - kérdezte nyugodt hangnemben.

- Nem nyilvánvaló? A kezem is csak alig gyógyult meg - simítottam végig az érintett részen - De nem csinálhatom ezt örökre - néztem fel rá.

- Ott leszek...vagyis ott leszünk mi is, nem kell mitől félned. Az a farkas csak a területét védte, azért támadott meg téged, sajnos - komorodott el tekintete, s elkezdett közeledni felém.