»Let Me Know«

»Thirty-seven«

A sípszóra felébredtem és azonnal felpattantam a helyemről. Magamhoz vettem a bőröndömet és az ajtóhoz sétáltam.
Miután leszálltam mélyet szippantottam a friss levegőből és gyorsan a buszmegállóhoz siettem, ahol pedig már várt a busz. Vettem jegyet és középen helyet foglaltam az ablak mellett hogy nézhessem a mellettem elhaladó tájat.
Anya küldött egy üzenetet, hogy a nagyival a boltban vannak, mert most mintha megrohamozták volna őket a hétvége után. Szóval most csak úgy megy az üzlet, mint a karikacsapás.

Amíg távol voltam otthonról a lányok egy rakás üzenettel bombáztak, főleg arról, hogy ők is megkapták a levelet és hogy ők biztos hogy átiratkoznak a fiúkhoz. Na meg persze a szüleik is megengedték. Nem üzentem nekik vissza, mert akkor biztos hogy lerohamoztak volna. Még várni akartam egy keveset, míg elmondtam volna nekik a döntésemet.

~~~

A busz letett én pedig haladtam egyenesen, magam után húzva a bőröndömet a kapu felé. A környék csendes volt, mindenki dolgozott vagy épp otthon nyomta a kanapét. Jó kis programok.

Megálltam a kapu előtt és mosollyal az arcomon léptem át és mentem az ajtó felé, de mielőtt odaérhettem volna, valamiféle beszédfoszlányokat és fájdalmas nyögéshangokat hallottam meg oldalról. Gyorsan elengedtem a bőröndöm fogantyúját és rohantam is hátha tudok segíteni. Mondhatni így is lett. Elsiettem a női alak mellett és a borzalmas állapotban levő fiúhoz mentem.

- Jézusom Olly, mi történt veled? - siettem a földön fekvő fiúhoz, akinek az oldala vérben ázott - Maga pedig ne csak ácsorogjon ott hanem hívja a mentőket! - kiabáltam a hölgyeménynek hátra.

- Jaj drágám, annyira butuska vagy. Még hogy ennek a korcsnak segítség? - nevetett fel gúnyosan - Gondolom nem tudod az igazságot vele kapcsolatban, nemde? - csak úgy bűzlött a beszéde a gúnytól.

Aztán akkor, abban a pillanatban ismertem fel a hangot. Egyszer hallottam csak, de szín tisztán emlékeztem rá.

- Maga? - fordultam meg, de egy pillantra sem mozdultam el a fiú mellől.

- Nem hittem volna hogy te is itt kötsz ki, Mackenzie. Pedig olyan okos és jólnevelt lánynak tűntél - vágott szomorú arcot - De te is ugyan olyan ostoba vagy, mint ahogy a többi. Elhiszitek hogy ezek a nyamvadt korcsok megbízhatóak és hogy békésen lehet velük élni, de hidd el nekem. Miattuk vesztettem el valakit, és soha nem fogom megbocsájtani. Ezért is lettem vadász. Hogy kiirtsam az összes bolhás egyedet. Senkinek nem esne bántódása ha ők nem lennének - közölte velem a szándékait.

- Ha ismerné őket tudná, hogy ez mind hazugság! Fél évig velük voltam és nem történt semmi bajom. A barátjuk vagyok és nem hagyom hogy akár egy karcolást is ejtsen rajtuk! - mondtam dühösen - Tűnjön el innen, különben hívom a rendőrséget! Nem hiszem hogy örülnének ha itt találnák magát egy olyan fegyverrel - néztem rá szikrákat szóró tekintettel.

- Csak hogy tudd, Mackenzie. Hatalmas hibát követsz el - mondta, majd le is lépett.

Visszafordultam Olly-hoz és rászorítottam a kezem a sebhelyére.

- Be kell mennünk a suliba, az igazgató tud segíteni - magyaráztam neki, kissé kétségbeesve.

- Minek akarsz megmenteni, ha utálsz? Hagyj inkább meghalni - jelent meg arcán egy halvány mosoly.

- Lehet nem kedvellek igazán, de nem hagylak meghalni, érted! - szóltam rá és felsegítettem a földről.

Lassan bandukoltunk az épület felé, de próbáltam gyorsabban is haladni, hogy ne haljon meg a karjaimban ez a tapló. Akármennyire is egy idióta, nem vagyok olyan mint az a nő, hogy hagynám meghalni.