»Let Me Know«

»Thirteen«

- Mi történt? Mackie jól van? - rontottak be az ajtón a fiúk.

- Nem szólt semmit, szerintem sokkot kapott - nézett rájuk szomorúan Newt.

- Mi történt? - lépett közelebb Simon.

- Kody itt maradnál vele, amíg beszélek velük? - nézett a fiatalabb fiúra.

- Persze - bólintott.

Becsukódott az ajtó, majd felém fordult egy kis mosollyal az arcán.

- Tudom hogy nem érted mi történt, de hidd el nincs miért félned és ha Newt-nak nem is, de nekem nyugodtan beszélhetsz - simított végig karomon.

- Josh hol van? - szólaltam meg halkan.

- Még nem jött vissza, de nincs baja higgy nekem.

- Kérhetek egy pohár vizet? - néztem rá nagy szemekkel.

- Óhajod számomra parancs! - mosolyodott el.

Amint odaért az asztalhoz én azonnal felpattantam és kiiszkoltam az ajtón. Gyorsan elfutottam a fiúk mellett, de nem figyeltem a kiáltozásaikra, csak futottam előre. Ott hagyták őt egyedül az erdőben egy vérszomjas fenevaddal. Nekem nem elég a nyugtatásuk, a saját szememmel kell látnom hogy tényleg rendben van-e. Ha valami baja történne, azt nem tudnám megbocsájtani magamnak.

- Szőke, már mindenhol...- kezdte volna Hana, de én csak futottam nem törődve senkivel sem.

Amint kiértem a hátsó udvarra megcsapott az esti hűvös szellő. Az eget felhők fedték, így a Hold sem látszódott többé. Teljes sötétség honolt az erdő ezen részén, de még így is láttam valamit. Elfutottam a füves területre, ahol kitudtam venni egy alakot, aki az egyik kidőlt fatörzsön ücsörgött. Azonnal odasiettem és magamhoz öleltem a fiút. Szíve hevesen dobogott és gyorsan szedte a levegőt. Amint eltoltam magamtól megláttam, hogy a kezét oldalához szorítja. Az ingjén egy nagy vérfolt ékesedett, amitől meghűlt a vér az ereimben. Térdre rogytam és ijedten néztem a fiú szemeibe. Kimerült volt és bánatosnak nézett ki.

- Josh...én annyira...s-sajnálom - mondtam remegő hanggal, s ugyanilyen kézzel nyúltam a fiú oldalához.

Kezemet kezére helyeztem, s mégis felszisszent. Elakartam húzni onnan a kezem, de a másikkal megfogta enyémet. Tekintetét enyémbe fúrta és egy pillanatig sem szakadt el tőlem. Visszavezette kezemet a sebesült területre és odaszorította. Pár percig így voltunk, majd egy halk nyögés hagyta el a száját. Elengedte a kezem, s felállva felhúzott magával. Szemeiben láttam a szomorúságot. Eszembejutott az arca, mikor elküldött az erdőből. Dühös volt, rettentően dühös.

Egy kósza könnycsepp készült legördülni az arcomon, de letörölte azt.

- Miattam történt mindez - hajtottam le a fejem fogaimat összeszorítva.

- Ne őrlődj ezen - fogta meg a kezem - Nem a te hibád - vont ölelésébe.

- De igen - szipogtam mellkasának dőlve - Gyerekesen elfutottam az elől, amit nem akartam - hunytam le szemeim.

Éreztem, hogy a lábaim feladják a szolgálatot és a maradék erő is kiszivárog belőlük. Ijedten kapott összecsukló testem után a fiú, s karjaiban pihentetett. Fejemet mellkasának döntöttem és a heves szívverését hallgatva nyugtattam magam. Megnyugtatott hogy itt volt, megnyugtatott hogy életben volt.

- Visszaviszlek a szobádba - mondta csendesen, s közben elindult velem a hátsó udvar irányába.

- Ne! - nyöszörögtem erőtlenül - Oda ne - tiltakoztam - Maradhassak veled, kérlek - néztem fel rá.