»Let Me Know«

»Fourty-three«

Ahogy haladtunk egyre beljebb az erdőben, én az érzelmeim kordában tartásával küszködtem, míg Josh mesélt nekem közben. Hogy miről is? A farkasokról.

Mindent elmondott és elmagyarázott nekem, amit csak tudnom kellett.

- Szóval amit az emberek hisznek a vérfarkasokról, az nem mindegyik hülyeség - mosolyodtam el.

- Így igaz, de van pár dolog, amit nem tudom ki talált ki, de semmi köze hozzánk - kacagott fel.

Erre én is felnevettem, majd megláttam előttünk a nagy fát, amit nemrég meglátogattunk. Odasétáltam és felnéztem az égbe magasodó fára.

- Szerintem azt ne akard megmászni - nevetett mögöttem.

- Nem akartam - fordultam meg mosolyogva.

- Menjünk tovább, már mindjárt ott vagyunk - biccentett a fejével, így hát követtem tovább.

- Hova is viszel pontosan? - kérdeztem tőle.

- Mindjárt megtudod - pillantott rám.

Még sétáltunk tovább, s néhol lehetett hallani pár bagoly huhogását és ágak ropogását, amin az itteni állatok ráléptek. De ami az utunk végén várt rám, az nem volt ilyen nyugalmas.

- Josh, de itt nincs semmi - néztem körbe a fás területen, amit szinte térdig érő fű lepett el, s a napsugarak sem jutottak be a fák lombjai közt.

- Mester, itt vagyunk! - szólt Josh én pedig azonnal felé fordultam.

- Josh... - néztem rá, mert nem értettem a helyzetet - Mi ez az egész? - tettem felé egy lépést.

- Jövünk - hallottam a mester hangját.

A következő pillanatban pedig morgást hallottam mögülem, s azonnal Josh-hoz hátráltam. Aztán szembe találtam magam az eddigi legrosszabb rémálmommal, akivel már egy jó ideje nem találkoztam.
Ott állt velem szemben és csak bámult rám, bennem pedig egyre nőtt a halál félelem.
Erősen belekapaszkodtam Josh felsőjébe, s ahogy csak tudtam hozzábújtam. Egyszer elég volt ennek a szörnyetegnek a közelében lennem.

- Semmi baj, Mackie. Nem fog már bántani - szólt a mester.

- Tessék? - néztem rá elkerekedett szemekkel, s egy pillanatig sem moccantam a fiú mellől.

Keze a derekamra vándorolt a másikkal pedig megfogtam kezemet, s bátorítóan rám mosolygott.

- Nem bánt. Már nem fog - kezdett el nyugtatgatni, ami sikerült is neki.

- Miért hoztátok ide? Majdnem megölt! - néztem a farkasra, ami lehajtotta a fejét, én pedig meglepődtem.

- Sajnálja amit tett. Ahogy te is, ő is megvolt aznap rémülve. A vadász őt vette első célpontjának, de nem sikerült neki elkapnia. Ezért támadt rád is, azt hitte te is bántani akarod, ahogy Tasha is tette. Nagyon sok időbe telt, míg rendbejött és az is hogy meg tudjuk találni - magyarázta a mester, majd folytatta - Ezt az egy dolgot még nem adtuk a tudtodra - mosolygott rám, s megsimogatta a farkas kobakját - Mackie, bemutatlak a bátyámnak, Jax-nek. Kérlek ne haragudj a múltban történtek miatt. Csak megvolt ijedve - guggolt le mellé, a farkas, aki ezek szerint a bátyja, megnyalta az arcát - Gyere, simogasd meg. Nem kell tőle többé félned.

Josh elengedett és mosolyogva biccentett, hogy menjek.
Nagy levegőt vettem és leguggoltam a farkas elé, majd lassan a fejére vezettem a kezem és óvatosan végigsimítottam rajta. Halványan elmosolyodtam és végre valahára megnyugodthattam. Mikor pedig a mester felnevetett, a farkas vagyis Jax megnyalta az arcom, s belőlem is kitört a nevetés. Aztán pedig hozzámdörgölődött és kérte hogy még simogassam, tehát így is tettem.