»Let Me Know«

»Thirty-nine«

- Már megint mozognom kell - nyöszörgött Hana a vállamra dőlve - Miért kell ilyen kegyetlennek lennie a dirinek? - szörnyülködött - Simon, a hátadon fogsz cipelni - nézett a mellette ülő fiúra, aki elkerekedett szemekkel nézett vissza a barátnőjére - Igen, jól hallottad - sóhajtott nagyot.

- Ne büntesd szegényt a lustaságod miatt. Van két lábad és a múltkor is kibírtad, te lusta dög! - kezdtem el bökdösni az oldalát, mire úgy felpattant mellőlem, mint a forgószél.

- Simon védj már meg a nőstény ördögtől! - parancsolt a fiújának.

- Inkább magadat védd, ha ilyen jelzőkkel illetsz - mosolyodtam el.

- Inkább mondanánk rád hogy nőstény ördög, mint Mackie-re - állt mellém Drippy.

- Köszönöm - bólintottam felé.

- Ő csak törpicsek, aki nem bántaná a barátait - folytatta, mire felvont szemöldökkel felé fordultam.

- És ezt te el is hiszed? - tárta szét a karjait Hana - Csak nézz rá! Már most lenyúzza rólad a bőrt!

- Miért kell szegény Mackie-t piszkálni ennyire? Hisz olyan aranyos a magassága miatt - vett védelmébe a mellettem ülő Henry.

- Köszönöm - vigyorogtam rá.

- Bármikor - ölelte át a vállam.

- Jól van, elég legyen ebből az undorító nyáltengerből. Ez a miniatűr Hádész egy ördögi teremtés - legyintett Hana, de azért hátrált pár lépést.

- Ezt jól tetted - néztem rá.

- Mi lenne, ha inkább mennénk mielőtt valaki kinyírja a másikat - tanácsolta Simon.

- Kérlek, csinálj vele valamit - pillantottam könyörögve a fiúra, aki csak elmosolyodott.

A mai napra nem volt vészes a program. Nekem különösképpen tetszett, bár Hana-nak nem sűrűn. Mivel ma az igazgató el akart minket vinni ahhoz az ígért nagy fához, ahova még a múltkor nem tudtunk eljutni. De ma ez végre megvalósul.

~~~

- Szóval, miről szerettél volna beszélni? - ballagtunk a hátsó udvar felé Riven-nel.

- A bálról - vakarta meg tarkóját és kinyitotta előttem a hátsó ajtót.

- A bálról? - ráncoltam össze a homlokom - Az már rég volt, miért szeretnél beszélni róla? - telepedtünk le az egyik padra.

- Arról hogy miért tűntél el és hogy mi történt azután? A barátaid is eltűntek és te sem szóltál hogy hova mész - nézett rám szomorú szemekkel.

Amikor belenéztem azokba a nagy és szomorúságot sugárzó szemekbe, eszembejutottak az akkor történtek és az hogy mennyire figyelmen kívül hagytam ezt a fiút.
De el kell mondanom neki is és tudnia kell hogy tudok a titokról.

- Riven, én szörnyen sajnálom ami akkor történt - hajtottam le a fejem - Csak annyi minden volt aznap este, hogy azt sem tudtam hogy élve megúszom-e - néztem szemeibe - Tudok róla hogy farkasok vagytok - böktem ki egyszerűen a közepébe vágva.

Azonban nem láttam az arcán semmi meglepődöttséget vagy ijedtséget. Nem. Egyszerűen csak eltűnt az eddigi szomorúság az arcáról és helyette egy aranyos mosoly foglalt helyet. Nagyokat pislogva néztem az előttem ülő fiúra, aki csodálkozásomra választ adott.

- Már kíváncsi voltam mikor fogsz rájönni - kuncogott.

- He? - néztem rá nagy szemekkel értetlenül.