»Let Me Know«

»Six«

Reggel már korán felkeltem, mert eszembe jutott, hogy ma már biztosan előkerülnek azok a dinkák.
Szegény Hana-t felkeltve daráltam el neki, hogy elmegyünk a kollégiumi részükre és ott fogjuk várni őket, míg nem akarnak reggelizni menni. Morgolódva, de végül rendbe szedte magát és már mehettünk is.

A folyosó elején vártam, míg kibandukolnak a szobáikból. Annyiból tudtam, hogy már itt lesznek, hogy már több hímegyed hagyta el a szállását és furcsálva néztek rám, aki ott szobrozott a folyosón. Majd megjelent az egyik ajtó mögül egy kócos szőke hajú fiú, aki elégedetten közeledett felém.

- Ennyire nem kellene értem rajonganod - támasztotta meg mellettem a kezét.

- Ennyire átlátszó lennék? - néztem fel rá bájosan.

- Tudtam hogy beadod egyszer a derekad - kezdett el közeledni fejével én pedig kaptam az alkalmon.

Tenyeremmel homlokára csaptam, amitől már nem állt olyan közel hozzám. Mérges tekintete azonban kissé megemelte a félelemfaktorom.

- Vigyázz mit csinálsz, kislány! Sok mindent nem tudsz még - haladt el mellettem mérgesen.

A következő pillanatban pedig megláttam a nagyban ásítozó dinkákat kilépni a szobájuk ajtaján. Keresztbe fontam karjaim és felvont szemöldökkel néztem őket. Theo kissé meg is ijedt, mikor meglátott, majd Josh pulcsiját kezdte el huzogatni. Erre mindannyian felémfordultak és gondolom letudták olvasni az arcomról, hogy mit gondolhatok.

- Szerintem addig meneküljetek, amíg lehet - szólalt meg kómás hangon Hana.

- Remélem jó magyarázattal tudtok előállni! - fordultam sarkon, majd az étkező felé vettem az irányt.

Kedvtelenül ültem le a szokásos asztalunkhoz, majd Hana is csatlakozott hozzám zombi üzemmódban. Nem csodálom, hisz az éjjel nem egyszer kezdtek el énekelgetni a farkasok, Hana pedig minden apró zajforrásra is képes felébredni. A túloldalon elhelyezkedő asztalok egyikénél ültek Ollyék, s a fiú feltűnően méregetett engem. Gondolom most szívesen kinyírna engem. Azonban álltam tekintetét, majd hozzáfogtam a reggelimhez. Eközben komótosan megérkeztek a fiúk is és leültek köreinkbe. Na most ugrik a majom a vízbe!

- Minden hónapban egyszer van egy olyan nap, mikor egy egész napot amolyan kiképzéssel töltjük. Mi sem tudtuk mikor, reggel virrasztottak fel koránjába, szóval még szólni se tudtunk - mesélte Josh.

- És milyen kiképzés? - kezdtem megenyhülni.

- Futás, közelharc, önvédelem és futás - jelent meg arcán egy fáradt mosoly.

- És ezt csináltátok egész álló nap? - néztem rájuk nagy szemekkel.

- Meg a két órás séta oda-vissza - bólintott.

- Jesszusom! És jól vagytok? - néztem végig rajtuk.

- Én meg téged nem hiszlek el! - mondta Hana - Tegnap még nagyban képes lettél volna kinyírni őket, most meg átváltasz mézes-mázosra? - röhögött.

- Tényleg? - nézett rám elkerekedett szemekkel Theo.

- Csak aggódtam. Hagyjatok! - kezdtem el inkább tömni a fejem salátával.

Még láttam hogy mosolyogva összenéznek, majd ők is lapátolni kezdték a reggelijüket. Hana mindvégig a poénjaival szórakoztatott minket, s viccesen oldalba bökött hogy ne bunkózzak, szombat van. Két nap nincs suli, ne undorítóskodjak.

- Én is szeretlek - néztem rá hamis mosollyal.

- Én is szeretem magam - húzta ki magát.

A fiúknak ennyi elég volt és olyan nevetésben törtek ki, hogy az egész étkezde tőlünk zengett. Főleg Simon nevetése töltötte be a helységet. Ha nem Hana-n nevettek, akkor Simon nevetésén. Fertőző volt a röhögése és már mindannyian fuldoklottunk a nevetésben. Ollyék bandája pedig villámokat szóró tekintettel néztek minket. Hihetetlen hogy csak pár hete vagyunk itt, de azzal a nőgyűlölő gyagyással mennyire nem tűrjük a másik jelenlétét. Öt másodperc se kell, de már jó hogy nem nyírjuk ki egymást.