»Let Me Know«

»Fourteen«

- Mi a fene ez? - köptem ki az undorító ízű teának nevezhető italt.

- Ez a nagymama kúra teája - durcizott be - Se perc alatt kikúrál a lázadból és úgy fogod érezni magad mint még soha - küldött egy mosolyt, majd újra a kezembe nyomta a bögrét.

- Nincs valami olyan, ami még jóízű is lenne? - húztam a számat.

- Csak idd meg és ne nyavajogj! - parancsolt rám, mire kelletlenül egyből fenékig kiittam a löttyöt.

Semmihez sem hasonlítható borzalmas íze volt. A gyomrom liftezett tőle és azt hittem menten rosszul leszek. A szoba hirtelen elkezdett velem forogni és olyan szinten kapott el a hányinger, hogy azt hittem ott helyben a gyomrom is kiszakad. Fénysebességgel pattantam ki az ágyból és megcéloztam a mosdót. Hallottam ahogy kint Josh és Simon beszélgetnek. Vagyis Josh épp készült lehordani Simon fejét.

- Azt hittem már meg sem érzi - mondta Simon - De ne aggódj, ennek így kell lennie - mondta a fiúnak nyugodt hangon.

- Ettől biztos hogy rendbe jön? - hallottam a hangjában az aggodalmat.

- A nagyi sose tévedett a teájával. Ne vond kétségbe a tudásomat! - förmedt rá, végül nevetésben tört ki.

- Lökött vagy a fejedre - nevetett fel a fiú is.

Kimostam a számat és csatlakoztam a fiúkhoz, de ezután a tea után még annyi erőm se maradt, mint amennyi eddig volt. Kellett nekem olyan gyerekesnek lennem...

Visszafeküdtem az ágyba és a pilláim ólomnehézséggel csukódtak le, engem álomba véve.

A hátsó udvaron álltam. A telihold fényes sugarai bevilágították az egész helyet. Nem voltam egyedül. Pár méterre előttem egy lány és egy fiú néztek fel a Holdra. Felémfordultak és önfeledten nevetni kezdtek. Ők voltak azok és rajtam nevettek. Majd a szemem láttára csókolták meg egymást.
El akartam futni, de a lábaim nem engedelmeskedtek, ott álltam földbegyökrezett lábakkal és néztem őket. A Hold egyszercsak vérvörösbe fordult át, s minden zord lett. Amint visszavezettem tekintetem rájuk, már csak ő állt ott. Gonoszul elvigyorodott és szemei olyanná váltak, mint a farkasé. Megijesztett, de mozdulni sem bírtam.

- Még így is szeretsz, Mackie? Szörnyetegként? - lépdelt hozzám, de vigyora egy pillanatig sem apadt.

- Ez nem te vagy! Ez nem lehetsz te! - kiabáltam rá.

- Nézz magadra te ostoba! - nevetett fel - Azt hitted hogy valaha is szeretni fogok egy hozzád hasonlót? - állt meg előttem, s egyik kezével felemelte az állam - Nevetséges vagy, Mackie - hajolt egyre közelebb - Sose foglak szeretni te kis szerencsétlen, de legalább jól fogok lakni belőled - villogtatta meg pengeéles fogait...

Zihálva ültem fel az ágyon a takarót markolászva. Kivert a víz és kapkodtam levegő után. Lábaimat felhúztam magamhoz és kezeimmel átkulcsoltam azokat. A szívem majd kiszakadt a helyéről. Lehet hogy csak egy álom volt, de mégis ki tudna szemet hunyni egy ilyen borzalom felett.
Erősen lehunytam szemeimet és megpróbáltam elhessegetni a gondolataimat, mikor meghallottam a két fiú beszélgetését az erkélyről. Tudom nem kellene, de nem akarom hogy bármit is titkoljanak előlem. Mert ezt teszik, bármennyire is nem akarom elhinni. Főleg a tegnap történtekről.

- Többet nem mehet az erdő közvetlen közelébe - mondta aggodalmas hangsúllyal Josh - Ismeri a vérének szagát, túl veszélyes lenne - állt fel, ezzel hátralökve a széket.