»Let Me Know«

»Fourty-two«

- Haver...megmentettelek - susogta Theo alig hallhatóan Josh-nak - Megmentettelek - mosolyodott el fájdalmasan.

- Hogy lehettél ilyen hülye? - térdelt le mellé - Theo, én...én túléltem volna, de te... - csuklott el a hangja.

- Rendben leszek, haver - hunyta le a szemeit.

- Josh, megmentheted - szólaltam fel a két fiú mellől, majd én is letérdeltem melléjük - Meg tudod menteni - szorítottam meg a kezét, mire lassan rámvezette tekintetét.

- Nem tudom megmenteni. Nincs rá esély, a mentők se...

- Meg kell harapnod! - vágtam a szavába, amitől nagy szemekkel nézett vissza rám - Ha meg akarod menteni őt, akkor meg kell harapnod - mondtam remegő hanggal. Féltem.

- De ezt nem lehet - rázta a fejét.

- Nem tudom hogy milyen szabályok vannak erre vagy hogy mit nem lehet, de ezt meg kell tenned érte. Nem hagyhatod meghalni - fogtam meg a kezét gyengéden.

- Mackie én nem...

- Josh az isten szerelmére, mentsd meg! - kiabált rá Drippy sírva.

Josh ijedten tekintett a könnyeit ezerrel potyogtató lányra, majd két keze közé vette a földön fekvő fiú kezét és agyarait előhívva az alkarjába mélyesztette pengeéles fogait.
Theo az éles fájdalomtól hangosan felordított és majdnem odakapott Josh fejéhez, ha Newt le nem fogja.
Szörnyű volt ránézni, ahogy szenvedett, ahogy a golyó által ért fájdalom keveredett a mostani harapással. Átjárta az egész testét és a szervezete próbálta befogadni az harapással járó idegen anyagot.

Megfogtam Josh-t a vállainál fogva és óvatosan elhúztam, hogy elég lesz. Az arca tiszta véres lett az előbbi cselekedetétől, s amint belenéztem a sötétbarna szemeibe, a szívem összeszorult. Láttam a mardosó bűntudatát és elkeseredését. Magát hibáztatta. Magát hibáztatta, amiért Theo-t meglőtték.
Ránéztam Drippy-re, aki a megsebzett fiú fejét tartotta az ölében és csendesen, keservesen sírt. S a többiek sem festettek jobban. Mindenki arcáról lerítt a fájdalom és a félelem. A vadász pedig csak ott állt és nézett.

Elengedtem Josh-t és ökölbeszorított kézzel, sebes léptekkel haladtam a nő felé. Felkaptam a földön heverő fegyvert és most én fogtam rá. Az ujjam a ravaszon tartottam és a fegyver egyenesen a vadásszal nézett farkasszemet. Elkerekedett szemekkel nézett rám, de én tartottam magam és nem engedtem le a fegyvert.

- Mackie ne tedd ezt - szólalt meg halkan Kody - Nem ér ennyit - hallottam közeledő lépteit.

- Maradj ott, Kody! - szóltam rá összeszorított fogakkal.

- Nem lélegzik... - csapta meg a fülem Drippy rekedt hangja.

Az a két szó úgy hatolt belém, hogy még a levegő is beszorult a tüdőmbe. Mintha ezer tűt szúrtak volna a szívembe, s a düh, ami eddig is tombolt a bensőmben, most csak egyre nőtt.

- Maga...ezt maga tette vele! - kiabáltam a nőre, mire csak megszeppenten nézett rám - Ez mind maga miatt van! - közelítettem felé.

Erre hátrálni kezdett és megbotlott, így a földre került. Megálltam közvetlen előtte és a fegyver csövét a homlokának nyomtam.

- Megölte a barátomat! Hallja!? Megölt egy ártatlan fiút! - préseltem ki a fogaim közt a mondatokat - Itt maga a szörnyeteg, nem ők! - fordítottam meg a fegyvert, s egy lendítéssel képentöröltem a fegyver markolatával - Nem fogom megölni magát, pedig ezt érdemelné. A poklok poklát fogja megélni a börtönben! Remélem élete végéig ott is marad! - mondtam már nedvesedő szemekkel.