»Let Me Know«

»Eight«

- Ez mégis mi a fészkes franc volt? - kérdezte tőlem Hana miután becsukaszkodtunk a szobánkba.

- Bosszú akart lenni - nyögtem ki, még mindig a sokk hatása alatt.

- Hogy ez a kis csitri nem bír a valagán maradni! Előttem csak senki ne merjen ribacoskodni! Látszik hogy még Mackie-től is szőkébb az a liba! - mondta mérgesen a lány.

Megtámaszkodtam térdeimen és próbáltam magamba visszalehelni az életet. Nem tudtam nem az előbb történtekre gondolni, egyszerűen nehezemre esett. Egymás után játszódott le újra és újra az a jelenet, amint Lorna odament Josh-hoz és paff! Megkaptam amit ígért és most nem tudom mit kezdjek ezzel. Kavarognak bennem az érzések és nem tudom mi van velem.

Egész végig ott ültem lefagyva, amíg a két lány fel nem hurcolt engem ide. Most pedig egymás szavába vágva ócsárolják és küldik el messzebbnél-messzebb éghajlatokra a lányt.

- Mackie ez felfoghatatlan! - csattant ki Drippy.

- Bah... - temettem kezeimbe arcomat.

- Mi miatt kellett ezt csinálnia? Megint elkezdett piszkálni? - kérdezte tőlem Hana.

- Mintha bármikor is befejezte volna - néztem fel rá, majd egy sóhajtást követve belefogtam - Mikor minden szobába bementem hogy elújságoljam a bált, akkor Lorna kiakadt, hogy miért pont engem kértek fel erre a feladatra. Aztán azt mondta hogy majd meglátom hogyan közeledik a fiúk felé. Hát így! - dőltem hátra az ágyon - Elegem van belőle! Ha gondja van ezzel akkor menjen a dirihez és vele pofáskodjon, ne az én napomat akarja mindig elrontani vagy földbetiporni engem. Egy jókora pofon kellene neki, attól talán lenyugodna - adtam ki magamból a dühös gondolataimat - Elmegyek egyet sétálni - álltam fel és az ajtóban visszafordultam hozzájuk - Egyedül - tettem hozzá.

A két lány összenézett, majd magukra hagytam őket és a hátsó udvart céloztam meg. Vagyis félig meddig, mert eszembe jutott a kutyus, hátha ő jobb kedvre tud deríteni. Egyedül is akartam lenni, meg nem is. Eléggé felkavaródott bennem minden a jelenet láttán. A gyomrom tett pár bukfencet, az agyam pedig ezerrel kattogott és próbálta felfogni a történéseket, de képtelen volt erre. Mintha egy villám csapott volna belém, úgy futott végig rajtam minden.

Amint odaértem a füves részre, füttyentettem egyet, s leültem törökülésben a fűbe, majd vártam hogy ideérjen a jószág.
A fiatal német juhász lihegve ért oda hozzám és köszönésképp megnyalta az arcom, amin felkuncogtam. Elkezdett körülöttem futkározni és szaglászni, majd édesen az ölebe feküdt. Fejét a térdemre hajtotta és élvezte ahogyan végigsimítok puha bundáján.
Nem tudott beszélni, így nem is szólt egy szót sem, nem csinált semmi különöset, csak feküdt az ölemben. Nekem pedig a nyugodtságom és a jókedvem kezdett visszatérni. Ezt neveznék állatterápiának?

~~~

Mikor már vagy egy órája a fűben feküdtem Fifivel, jól éreztem magam. Itt nem voltak korlátaim és senki nem szólt bele az életembe. A kutyus csendben szuszogott mellettem, néhol mocorgott egy kicsit, de mélyen alhatott. Vagyis azt hittem ezt teszi.
Felkapta a fejét és elkezdett futni az iskola irányába. Kívácsian tornáztam fel magam ülőhelyzetbe, majd lehervadt a mosoly arcomról. A kutyus jókedvűen ugrándozva haladt a fiú mellett, aki egyre közelebb ért hozzám. Felhúztam a lábaimat és összekulcsoltam körülötte a kezem. Nem néztem oldalra, de tudtam hogy leült mellém, Fifi pedig közénk férkőzött, amin felkuncogtam.
Éreztem magamon a tekintetét, de nem volt merszem ránézni.

- Ha rám haragszol akkor mond meg, csak ne nézz levegőnek - szólalt meg hirtelen.

Oda kaptam a fejem és szembetaláltam magam a fiú világosbarna szemeivel. A torkomban gombóc keletkezett és a levegő is belémszorult. Pislogtam párat, majd megszólaltam nehogy még bolondnak nézzen.