»Let Me Know«

»Twenty-three«

- Ahj, remélem átmegyek a vizsgán - léptem ki egy fáradt sóhaj kíséretében a teremből, a két barátnőm társaságában.

- Figyelj, - karolta át a vállam Hana - legrosszabb esetben is átrugdossák a segged - vigyorgott rám.

- Kösz, ez megnyugtató - mormoltam az orrom alatt.

- Hana úgy értette, hogy átfogsz menni - bökte fejbe a lányt.

- Köszi, Drippy - mosolyogtam rá.

- A tökkelütöttek is végezhettek már? - kérdezte Hana, ahogy haladtunk a folyosón az étkezde felé. Ebéd idő volt. Végre!

És ebben a szent pillanatban hallottuk meg valahol mögöttünk a hét fiút, ahogy nagy hangzavarral rohantak. Lassan megfordultam, amit mellesleg nem kellett volna, mivel ekkor futott telibe nekem Theo és a padlón kötöttünk ki.

- Szia! - vigyorgott rám, miután felemelte a fejét.

- Mondanám, hogy szia, de hogy lehet ilyen kemény a koponyád? - simogattam a homlokom, mert telibe lefejelt az előbb.

- Oh, ne haragudj - vált aggódóvá arckifejezése - Rendben vagy azért? - kérdezte.

- Igen, csak leszállnál rólam? Elég kényelmetlen így - fészkelődtem alatta.

- Ja, persze - mondta és már talpon is állt.

Felém nyújtotta kezét és felhúzott a padlóról, hirtelen megszédültem, de szerencsére elkapott. A fejemet fogva néztem fel a fiúra, de akkor vettem csak észre, hogy ez bizony nem Theo volt. Josh aggódó tekintete cikázott rajtam, nekem pedig megint kezdett az arcom a homár színéhez hasonlítani.
Miért hozza ki ezt belőlem, szinte minden egyes alkalommal? Gyerünk Mackie, szedd már össze magad!

- K-köszönöm - csak ennyire tellett tőlem, tényleg?

- Ne vigyelek el a nővérhez? - kérdezte szorosan a kezemet tartva.

Nyugalommal töltött el az érintése és majd kiugrasztotta a szívemet.

- Nem, nem, nem szükséges. Jól vagyok - simítottam meg a kobakom - Csak most inkább leülnék.

- Gyere, odakísérlek - mosolygott rám.

És így is tett. Odakísért a asztalunkhoz, ami már a törzshelyünkké vált, majd leültetett a székemre. Még olyan figyelmes is volt, hogy odahozta nekem az ebédemet. Ha nem lenne tűrőképességem, akkor szerintem a nyakába ugrottam volna. És a mai nap nem csak Josh volt figyelmes, hanem a drága igazgató is. A vizsgák miatt ma különféle sushikat ehettünk és most ebédhez mindenki kapott egy-egy szerencsesütit is.
Vajon kitől szedhette az ötletet?

- Ú, nektek mi van benne? - nyújtogatta a nyakát Theo izgatottan.

- Oh, ez jó, hallgassátok - szólalt fel Drippy - Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség. (Einstein) - fejezte be.

- Einstein sose hazudott - mondtam mosolyogva.

- Én jövök! - szólalt fel Henry - A legjobb módszer önmagunk felvidítasára, ha másokat is felvidítunk. - nézett fel mosolyogva a kis papírkából.

- Ez nagyon betalált, haver - veregette hátba a hatalmas vigyorú fiút Kody.

- Én! - jelentkezett Theo, s már is olvasta az övét - Az a nap, amelyik nevetés nélkül telik el, elvesztegett idő. (Charlie Chaplin) - s Henry-hez hasonlóan ő is megvillogtatta mosolyát és nevetni kezdett - Ez az a néma filmes bácsi? - kérdezte végül.