Akiket mindig elítéltünk

H í v á s

- L... Lucas?- kérdezem félénken a telefonba.

- Aha, személyesen.- érkezik tőle a laza válasz.

- Miért hívtál?- szalad fel a szemöldököm.

- Csak úgy- neveti el magát szarkasztikusan.- Nem amúgy- vált komoly hangnemre- Elég fura voltál ma, ezért gondoltam, felhívlak.

- Én mindig ilyen vagyok- motyogom halkan. Utálok magamról beszélni. Főleg nem beszélgetni.

- Igen? -kérdez vissza- nekem nem úgy tűnt eddig.

- Jó, egy kicsit fura volt ez a mai szitu...- kezdem.

- Sajnálom az egészet. Tényleg. De szerintem már tudod miért ilyen görbék a soraink Rebeccával.

- Igen, elmondta Evelyn. -bólintok.

- Akkor hát igen- szólal.

Csend. Visszafojtott csend.

- Szerintem,- mondja Lucas, megtörve a megállt levegőt- jobb, ha hagyjuk ezt a témát.- ajánlja.

- Szerintem is- fürkészem a plafont.- De akkor is, kell rá valami megoldás- rázom meg a fejemet.

- Mire?

- Rebeccára!- vágom rá úgy, mintha ez a Napnál is világosabb lenne.

- Mégis mi? Vagy, miért?- folynak a kérdések felém.

- Mert nem azért vannak a problémák, hogy elmenjünk mellettük!- próbálkozok.

- Vörös, egy kupac kakit sem kezdesz el felszedni az utcán!- háborog.

- De nem, nem!- hadarom- Most beszéljünk általánosságban, nem kokrétan Rebeccáról. Nem a kaki mellett vagyunk, a kakiban vagyunk!

- Akkor másszunk ki belőle!- vágja rá az ésszerű megoldást.

- De pont ezaz, hogy nem tudunk.- alig bírom visszatartani a nevetést.

- Akkor várunk, amíg nem lesz valami- sóhajt.

- De nem lesz semmi- vágok vissza.

- Vörös, valami mindig lesz. Olyan nincs, hogy megáll a világ. Az élet lerendezi egy vállrándítással, és halad tovább. És rád se néz. Nem gondolkodik, merre kell mennie. Csak megy. Nem néz vissza. Főleg nem miattad nem fordul meg, hogy megnézzen, minden rendben megy-e. És mint egy ördögi kör, csak ismétli meg ismétli a saját hibáit és a saját sikereit - magyarázza. Szinte látom, hogy szeme csillog.

Minek nekem csillag, ha itt van Lucas két kék szeme, ami csillog nekem?

- Jézusom.- akad el a szavam. Nem is gondoltam volna, hogy Lucasban ilyenek rejtőznek. Ijesztő.

- Pedig így van. Töri fakt.-válaszolja, mint ami természetes lenne.

- De akkor sem ülhetünk ölbe tett kézzel, és várunk. -ellenkezek sóhajtva.

- Igen, pontosan ezért kell félretenni. Mint egy tankönyvet. Majd később megtanulod, majd később kijegyzeteled.

- És akkor csak akkor veszed elő, ha már muszáj- húzom el a számat.

- Pontosan. Ezt kell tenni Rebeccával is. Hagyjuk, engedjük el. Ha ő így döntött, hogy ilyen, akkor ilyen.- próbálja lezárni kerek mondataival.

- Hát oké- adom meg magam. -Akkor?

- Most le akarsz rakni?- neveti el magát.

- Miért?-kérdezek vissza mosolyogva- nem zártad le a beszélgetést?