Akiket mindig elítéltünk

M o z i

Két lehetőség fordulhatott elő akkor, amikor odaállítottunk Evelyn mellé, aki a gyorsétterem kígyózó sorjában állt:

a.)    Bevette a kamuzásunkat, és tényleg elhitte, hogy a lányvécén töltöttem köbö' húsz percet, Lucasszal együtt, természetesen;

b.)    Észrevette, hogy az egész Lucas kicsi agyának szüleménye, de nem feszegeti inkább a húrt, és hagyja, hogy létezzünk mi együtt, ketten, ő pedig leveszi rólunk a kezét, nem csap balhét.

Valószínűleg az utóbbi történt. Remélem. Vagyis, biztos vagyok benne. Azért Evelyn sem bolond. Viszont ez legalább egy visszajelzés részéről, hogy jó, amit csinálunk és, hogy azt csinálunk mi ketten, amit szeretnénk.

De hát, nem is tudtunk mást. Egyszerűen imádtuk egymást. Nem tudom, mi lett velem, igazából. Mint akinek beadtak valami injekciót, szerelmi bájitalt, vagy fogalmam sincs, de annyira boldoggá tett Lucas közelsége és szeretete, hogy az leírhatatlan.

Lángolt a szívem, amikor elfogadta, hogy valóban végig ezt éreztem ez a srác iránt. Lehet, hogy csak nem mertem még magamnak sem beismerni, de mintha legbelül mégis, mindig egymásnak lettünk volna teremtve. Nem volt szimpatikus Rebecca. Pedig nekem semmi kárt nem tett, amiért berághatnék rá. Mégis, amikor megtudtam, hogy Lucasszal randizgat, vagy amikor kilencedikesen észrevettem, hogy rohadtul forr a levegő körülöttük, olyan gyűlölet csapott fel bennem, mint soha senkiben senki iránt.

Ez lenne a szerelem? Védelmezés? Utálat egy jó darabig? Vagy azt csak ő okozta, hogy eljátszotta a bizalmamat? Csak én lettem rá mérges, Rá, amikor tudatta velem, hogy nem vesz komolyan? Lehetséges. Szeretem.

Szeretem Lucast. Mindig is szerettem. És szeretni is fogom.

A kezei az én kezemre kulcsoltan lógtak, ahogyan a mozi mozgólépcsője felé vettük az irányt. Őszintén szólva, fogalmam sincs, milyen filmre fogunk beülni. Csak hagytam, hogy vezessen a barátom és a legjobb barátnőm, miközben én ezeken agyaltam.

-    Meglátod, tetszeni fog- biztosít

Lucas. Aha, szóval ő már tudja.

-    Igen, Lucasszal nagy kedvencünk, legalábbis, az előző részek- kapcsolódik Evelyn is be, a barátomra kacsintva.

Ha Lucasnak tetszik egy film, az nekem tuti nem fog. Tapasztalat.

-    A címét esetlen nem áll szándékotokban elmondani? -nézek rájuk kérő tekintettel, mint egy ma született kiskutyus.

Mindketten megrázzák a fejüket. Mosolyogva. Szuper. Közben felérünk a lépcsőn, és beállunk a pénztár előtt kígyózó nagyon-nagyon (túl) hosszú sorba.

-    Ne csináljátok már!- nyafogok- nem fogok veletek bemenni egy olyan filmre, aminek a címét sem tudom

-    Jó lesz, figyeld meg!- győzködik Evelyn szüntelen

-    Milyen műfaj?

-    Hát, az a baj, hogy ha azt elárulnánk, rájönnél- néz a plafonra a barátom, hogy ne kelljen a szemembe néznie.

-    Tippelhetek?

Mindketten bólogatnak, huncut mosollyal.

-    Biztos, hogy nem romantikus- gondolkodok hangosan. – Azt egyikőtök se bírja igazán.

-    Hát igen- ért egyet nevetve a barátnőm.

-    Kaland?- dobom fel az első tippemet

-    Langyos

-    Háborús?- húzom el a számat. A mutatóujjamat és a középső ujjamat összefonom, szorítva, hogy a válasz nemleges legyen.

- Kicsit- húzza el a száját Evelyn

Lucasra nézek, segélyérően, aki megingatja a fejét. A szemeiből azt olvasom ki, hogy annyira nem, nyugodjak meg-

-    Huhhh- nagy kő esik le a szívemről

-    Várj... akkor fantasy?- húzom össze a szememet résnyire. Ha erre is tagadást kapok, megtudom, mire akarnak vinni.

-    Nagyjából. De inkább nem. Na jó, olyan közepesen- saccol Evelyn.

-    Sci- fi?- mosolygok. Még szép, hogy tudom már, mi lesz az.

-    Pontosan.- bólint Lucas egy nagyot.

-    Akkor, hát nem is tudom...- játszom meg magam, az államat támasztva a kezemmel.

-    Csak nem a Star Wars-ra gondolsz? –,,segít be" a barátnőm

-    Ó, de, hát honnan tudtad?- nevetek

-    Nem is tudom, -száll be a röhögésbe- talán mert az összes műfajt végigkérdezted?

-    Azért annyira nem- szállok a saját bőröm védelmébe.

-    Rendben, na ügyi vagy te- veregeti meg a vállamat játékosan. -azt hittem addig fog tartani, amíg itt dekkolunk a sorban. – néz el a vállam felett az előttünk állókra.

-    Még legalább öten vannak előttünk- húzom el a számat, ahogyan én is hátrafordulok.

Nagyot sóhajt Lucas. A kezeink még mindig összekulcsolva vannak, ahogy közöttünk lógnak.

Időközben Evelyn és Lucas elkezdett beszélni arról, hogy vajon mi fog ebben az új, várva várt részben történni, meg hogy mi volt eddig, meg úgy ámblokk az egész sztorijáról az eddigi moziknak a sorozatból. Mivel én egyet sem láttam az említett epizódokból, jobbnak láttam, ha a háttérben maradok, és csendben hallgatok. Aztán nekem kellett Evelyn előre lefoglalt három jegyét átvennem és kifizetni, amíg ők hevesen vitatkoztak azon, hogy mi hogyan történt valamelyik részben. Aztán behajtani rajtuk az adósságukat nekem- Lucas duplaárat fizetett, udvariasságból, de én visszaadtam volna neki. Erre nem fogadta el. Az is udvariatlanság lett volna tőlem, ha ragaszkodok ahhoz, hogy ne fizesse ki, ezért hagytam, és inkább csendesen s hevesen megköszönve elfogadtam. A popcornt és kólát viszont mindkettőnknek én fizettem, itt nem vontam kompromisszumot. Így lettünk kvittek, és kész.

A moziterembe belépve pedig fény derült arra, hogy én tényleg nem láttam egyet sem az epizódjai közül a Csillagok háborújának. Úgyhogy, be lett ígérve egy hosszú-hosszú pizsibuli sorozat, mert ezt szerintük sürgősen pótolni kell.