Akiket mindig elítéltünk

J a ch t

- Lukie baba- nevetem el magam, ahogy Lucas a kezét nyújtva felsegít a fedélzetre. - Fogalmam sincs, miért nem adok neked én is ilyen bolond becenevet. Lehetnél mondjuk, Lucaska vagy, Lucasocska esetleg- teszem hozzá, bár bevallok, nem lettek nagy fantáziás becenevek.

- Megant nem fogod felülmúlni, akármit találsz ki.- húzza el a száját. Az arcán látszik, hogy igazán mosolyogna, de az emlékeinek sötét árnyéka átvonulnak szemein, mint bárányfelhők árnyékai a nyári réten, ahogy egy pillanatra megtörik a vakító napfényt. Csakhogy, ez a felhő nem hozott kellemes hűvös érzetet magával. Sokkal inkább kínos nyomasztó fuvallat csapott meg kettőnket.

- Megant sosem tundám felülmúlni, igaz. De stílusban sem- fűzöm hozzá, ahogy megpróbálom oldani a beállt merev hangulatot

- Milyen igaz- ért egyet kurtán. Úgy néz ki, ezt is túltárgyaltuk.

A kikötő vízén kedvesen ringatózó jachton először nem is igazán találtam meg az egyensúlyomat, miután mindkét lábammal a fedélzeten álltam. Hatalmas tériszonyom miatt egyből remegni kezdett a térdem alattam. Korlát után kutattam a tekintetemmel, hogy belekapaszkodjak, csökkentve a félelmemet, de Lucas biztosabb volt. A korlát egyébként megtalálható volt a hajó peremén, vékony, párhuzamos vonalakként. Lucas megszorította a kezem, ahogy találkoztak karjaink, hogy egy kis bátorságot adjon. A kormányhoz vezetett, és biztonságot adva, átölelve engem a kulccsal beindította a hajó motorját.

Kényelmetlenségemet enyhítve kicsúsztam a karjai közül, mivel nem volt valami tökéletes, ahogy Lucas egy kormánykeréknek szorít, miközben kormányoz is azzal. Persze, engem nem igazán zavart, hiszen a barátom, de kényelmesebb helyet is találtam magamnak. Leültem egy kis padra a hajón, Lucas mellé, a vezetőrészlegben. A kikötőből hamar kivezetett minket, aztán pedig egy jobb kanyarral ismét az óceán végtelensége tárult a szemünk elé, napfénytől csillogó fodrú hullámokkal tarkított valójában. Szinte a vérében volt a kapitányság Lucasnak, olyan biztosan tartotta a kormányt, és navigált az óceánban. Látszott rajta, hogy igazán ért a dolgához.

- Van valami konkrétabb úticélunk?- dobom fel a kérdést, megtörve a csendet, amit csak azért hagytam, hogy ránknezehedjem, nehogy megzavarjam a barátomat koncentrálás közben.

- Van-van.- bólint mosolyogva, ahogy rámkapja tekintetét. Látom a szemében, hogy a vezetés minden részletétől a mennyekben érzi magát. - Bár nem hiszem, hogy Megan megengedne ilyet, itt hagyom egy kicsit a kormányt.- lép el az említett eszköztől- Így, mehetünk- állapítja meg, hogy az nem billen oldalra, hanem egyenes áll. Majd magával húz, a hajó széléhez. A hullámokat szeli a jacht, ahogy a lábfejem belelógatom a vízbe, a hajó peremére leülve. A sós óceán hirtelen hidegnek tetszett először, de hamar hozzászoktam. Lucas vállára döntöttem a fejem, ahogy átkarolt, miután helyet foglalt a padlón ő is. Annyira imádok itt lenni!

- Gyönyörű- suttogom magam elé- Hogyan köszönhetem mindezt meg? El sem hiszem. Mintha egy álom lenne. Az egész. Mintha az egészet csak álmodnám, Lucas. Mintha nem is lenne valóság.

Lucas csak mosolyog. Csípést érzek a vállamban, pont ott, ahol Lucas karja nyugodott. Odakapom tekintetem és látom, hogy ő volt.

- Au-jajdulok fel- ezt miért kaptam?

- Látod? Nem alszol.- mosolyog még mindig. Csillogó szemekkel. Mint az óceán kavalkádja. A mosolyával engem is megfertőz, és mosolyogva fúrom a fejem a vállába- A valóság vesz minket körül, teljes valójában

- Köszönöm. Mindent. Ezt is. Szeretlek.- suttogom a vállába szavakat. Csak magamat tudom ismételni. Minden gondolatomat száműzte a fejemből ez a csoda

- Én is köszönök mindent, amit adsz nekem. Szeretlek. -válaszolja. -Egy csoda vagy, Carina. Egy csoda.

Percekig csak magam elé bámulok, és a levakarhatatlan mosolyom terül szét az arcomon. Szóhoz sem jutok. Lehunyom a szemem, és csak Lucas közelében akarom tudni magam. A karjai közt. Hátradőlök, egyenest az ölébe. A hajam szétterül a combjain, és végigsimítja néhány vörös tincset. Érintése lágy, akár a déli szellő. Csak szívom magamba az illatát, a lényét, és a szemeibe révedek a tekintetemmel, ahogy kinyitom szemeimet.

- Egy pillanat, csak ledobom a horgonyt- magyarázza. Felülök a térdeiről, és megigazgatom a hajamat. Addig ő a kormányhoz siet vissza és a gombok útvesztőjében kezd kutatni valami olyan izén, ami az autóknál a műszerfal célját szolgálhatja. Mikor úgy tűnik, megtalálja, benyomja. Kattanás, csobbanás, majd egy pár pillanat elteltével sípolás. - Megvan. -pillant ismét rám. - Nézz a hátad mögé- reagál értetlen arcomra. Igen, egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy a nyílt vízen egy jachton bármi bajunk eshet, és nem kéne ezt tenni. De csak egy pillanatra, tényleg.

Aztán hátrapillantottam. És őszintén, leesett az állam. Mintha egy vitorlást ábrázoló Claude Monet-festménybe csöppentünk volna, a vitorlásra, csak nem vitorlásra, de tényleg csak majdnem, mert egy jachtra. Szélvihar nélkül. A többi viszont, pont olyan lélegzetelállító volt. Egy meredek partfal húzódott az égbe, lábánál homokpaddal. Lagúnává változtatva a helyet, homok- és földnyúlványok alkottak szinte egy kört, ahogy karokként az óceánba nyúltak a képződmény köré, mint kőkerítés, mindig nyitott kapuval. Az egyik ilyen földoszlop közelében állapodott meg Lucas a hajónkkal.

- Wow. -tátogok szinte

- Wow, igen- bólint Lucas. - Szeretnél megint fürdeni egyet?- dobja fel a kérdést, és már meg is vált a pólójától

- Hát persze!- egyezek bele- De- akadok meg- nincs fürdőruhám.

- Megszárad.- vonja meg a vállát, és mellettem termed. Karon ragad

- Hát jó- egyezek bele, pillanatnyi hezitálás után. Végül is, miért ne? Hiszen mindent, de mindent ki akarok most ebben a pár napban próbálni, és mindenbe belemegyek, amit Lucas szeretne. Mert ez a hétvége csak a miénk, kettőnké.

- Rendben, akkor- szorítja meg a kezem, ahogy egy lépéssel közelebb lép a jacht széléhez.- háromra ugrunk, egyszerre. Egy,- kezdi. -Kettő- becsukom a szemem, és- Három!

Szinte pontosan egyszerre rugaszkodunk el a fedélzetről, majd csobbanással belemerülünk a jéghideg vízbe. Lucas a tarkómra kulcsolja a kezeit, ahogy a mélybe merülünk, és magához szorítva megcsókol.A nyakába csimpaszkodok én is. A hajamat csak sodorja felfelé a víz, és érzem, hogy a tarkómról felcsúszik a barátom keze és a hajamat kezdi bizgerálni. Elengedem, ahogy hirtelen megszakítom a csókunkat és felbukok a vízből. A tüdőmből minden csepp oxigént elhasználtam, semmi nem maradt benne, úgy érzem. A kinyitott szememet kezdtem dörzsölgetni, de csak még jobban égeti a sós víz ettől, méghozzá a látásom sem lett valami tiszta.

- Ez. Borzalmas. Volt. - igazítom a hajam a vállamra, a fejem búbjáról, ahogy a hajóhoz kalimpálva úszok. Az oldalába csimpaszkodok, és megtartom magam.

- Na, annyira csak nem- karolja át Lucas a derekamat, mellémúszva

- De Lucas, az volt. -rázom meg a fejem, majd lefröcskölöm gyerekesen a kezeimmel. Visszakapom, és elnevetjük magunkat mindketten- Jó, tudod, hogy szeretlek, simítom meg az arcát, majd nyakát, és lehunyva a szemeit megcsókol.