Akiket mindig elítéltünk

M ú l t

- Én pedig hihetetlen meggondolatlan tudok lenni. Senki nem lehet tökéletes- vonja meg a vállát Evelyn, szemembe véve

- Mindenki hoz rossz döntéseket-felelem, állva bánattól csillogó szemeinek tekintetét- Mond olyanokat, amiket nem kéne, és...

- Az egyezséget is én találtam ki- jelenti ki szavamba vágva

- Micsoda?- szaladnak fel a szemöldökeim a homlokom közepére

- Az én ötletem volt, hogy megfogadjuk, senkinek nem lehet az osztályból szerelme- vallja be végül, szemeit lesütve.

Csak pislogni tudtam. Egy szó sem jutott eszembe, amit válaszul mondhatnék rá.

- Miután Rebecca és Lucas szakított, az osztály szétszakadt, ez volt az egész alapja- kezdi, és tekintetem fonalát veszik fel szemei, ahogy felpillant tornacipője orráról.

- Igen, ezt már tudom. Elmondtad- egy pillanatra mintha visszatérnék Evelynék bérházi lakásba, az erkélyre, sajgó ajkakkal, a rózsaszín ruha fodraival körülöttem, ahogy az éjszaka hűvösét lélegzem be.

- Lucas először persze nem akart belemenni. Akkor még nem tudtam, hogy mit érez irántad. Azt mondta, ha meg is teszi, hogy beleegyezik, ki fog szállni, és nem tehetem kötelezővé, hogy valami olyasmit ígérjen, és tartson be, amibe nem akar beleegyezni. Chrisék persze elkezdték cukkolni, milyen szentimentális hősszerelmes, hogy még ilyet sem mer megtenni.

- Pedig pont így lett a szentimentális hősszerelmes. A világ nem engedi, hogy együtt legyen szíve választottjával. Tiszta szentimentalizmus, komolyan- kezdek el beszélni a semmiről.

- Látom a magyar emelt ötösödet a távoli jövőben- néz rám, apró mosollyal az arcán

- Köszönöm.- ragad rám is mosolya

- Szóval miután Lucas úgy döntött ezek szerint, szentimentális lesz, belépett- folytatja-. Aztán mondta el nekem, hogy szerelmes beléd. Legalábbis, valami olyasmi. Sokáig nem tudta, mit tegyen. 

-Hogyan?

- Rebecca után nehéz volt neki- magyarázza-. Főleg, mivel a csajszi után sem érzett semmit, csak megtörtént az egész. Nem akarta, hogy többet olyan kapcsolata legyen, amit még ő sem gondol komolyan, a barátnőjének pedig mindössze annyi célja van, hogy elmondhassa, Lucas Carter a barátja. Persze mindezt a buliknak, az ivásnak köszönheti. A hírnevét is, már ha abba lett szerelmes Rebecca, inkább, mint Lucasba. Annyira várom már, mikor fogadja meg Lucas, hogy nem iszik többet.

- Ezt én is nagyon várom. Komolyan, ha alkohol kerül a kezébe, rögtön eldobja az eszét- forgatom szemeimet.- Nem csodálkoznék, ha részegen egyezett volna ebbe az izébe is bele.- fűzöm hozzá

-  A fiúk miatt tette.- feleli rá Evelyn- A barátai miatt, és érted is.

- De... miért? Biztos lett volna más megoldás is- kérdezek vissza halkan

- Nem rég meséltem, hogy Rebecca rámászott sorban Chrisre, Oliverre és Peterre is. Peterről ezzel tudtuk leakasztani csak, ezzel pedig elérhettük, hogy Rebeccának is belépjen. Miután pedig a ribit eltávolítottuk, a csatlósait is be kellett vonnunk- Evie-nek felefelé gördülnek ajkainak szélei

- Igen?- reagálok Evelyn mosolyára.

- Igen. Fanny egyszerre mozdult rá mind a négyükre.

- Mi? Egyszerre mind a négyükre?

- Komolyan. Mind a négy fiúval mindig pontosan ugyanakkor ugyanazt beszélte meg a csajszi. Persze nem értettük, hogyan nem tűnt fel neki, hogy egyszerre négy embernek írja ugyanazt a választ, amit tökéletesen egyező kérdésekre ad, és amire szintén szóról-szóra ugyanolyan feleletet kap.- alig bírja végigmondani, hogy ne nevesse el magát 

- Hát ezt nem hiszem el- nevetem el magam én is.

- Pedig így volt- bólogat a lány, mint egy apró műanyagkutya az autó műszerfalán, csak azok a kis állatkák nem mosolyognak és tartják vissza röhögésüket, mint Evelyn.

- Akkor most már értem, miért volt szükséges a dolog- komolyodik el hirtelen a hangom, mint a derült napsütésbe ahogy árnyékot vet egy bárányfelhő.

- Szükséges, de nem elégséges- feleli a lány- Így is rengeteg balhét sikerült Lucasnak csinálnia. Nagyon ért hozzá.

- Azt látom- húzom féloldalas mosolyra a számat.

- Figyelj, mindenki hoz rossz döntéseket. A te szavaidat idézem, tudom, de ezt csak így tudom felvezetni- halkul el a hangja, és két karját, tenyerével felfelé fordítva, elém nyújtja.

- Evelyn...- próbálnék valamit mondani, ahogy megpillantom a csuklójánál az egymással párhuzamosan húzódó vörös sebhelyeket. Vágások. - Miért?

- Kilencedik év elején az életvidám örökké boldog Evelyn tartott kiselőadást magyaron arról, hogy az önbántalmazás, önmarcangolás nem megoldás. A tizenegyedikes, félárva, megfenyegetett és összeomlott világú Evelyn vagdosni kezdte magát. A fizikai fájdalom elterelte  a lelkem érzéseit. Úgy éreztem magam, mintha belülről felemésztenének az érzelmek, mintha összedőlnének a falak, amik tartják az eget felettem, a világot körülöttem. Azzal, hogy láttam folyni a vérem, azzal, hogy éreztem valamit a bőrömön, a penge hidegét, ahogy bőrömön siklik, ahogy lassan belém mélyed, és a fájdalom vörösen szikrázik,  eszembe juttatta, hogy van még valóság. Van még egy megfogható világ, amit az érzelmeim vihara még nem söpört el.

- Lassan mindig azokká válunk, akiket azelőtt mindig elítéltünk. - kulcsolom ujjaimat két kezére- Te is, de én is. Valamit pedig meg kell nekem ígérned.

- Tudom. Soha, de soha többé nem teszek ilyet.- néz le összekapcsolt kezeinkre

- Nem ezt akartam.- rázom meg a fejem, és elmosolyodok halványan

- Akkor?

- Csak maradj mindig mellettem ezután- nézek mélyen kék szemeibe-. Én mindig melletted leszek, s ha te is így teszel, akkor többé egyikünkön sem fog a bánat sebet ejteni.

- Örökké melletted maradok.- szorítja meg a kezeimet

- Ígéred?

- Ígérem.- hunyja le szemeit. Mintha elerednének a könnyei.

Ahogy kimondta Evelyn, ágyra dobott telefonja elkezdett hangosan zúgni mellette, mire felkapta azt és a füléhez emelte.

- Igen, Anya, mindjárt megyek, egy pillanat, csak Carinához jöttem.- hadarja, majd le is rakja gyorsan- Bocs, csak nem szóltam, amikor eljöttem. Azt hittem, Anya észre sem veszi. Csak hát mégis

- Evelyn...

- Nyugalom, csak egy kicsit feladatot akarok neki csinálni, hogy ne érezze magát annyira egyedül most. Legalább tud mivel foglalkozni. Ha kell, én leszek az.-vágja rá- Mihez fogsz most kezdeni?- kérdezi inkább

- Csillaghullás lesz ma éjszaka- válaszolom, halvány mosolyt varázsolva az arcomra.