Akiket mindig elítéltünk

R e g g e l

A Föld lakosságának 2-5%-ának van vörös haja. 100%-uk ezeknek az embereknek szenved reggelente.

A frissen mosott hajam úgy begöndörödött, és mint egy vattacukor, olyan pufin omlott vállamra a fejemen csücsülő bokor. Minden reggel kérdőre vonom az Életet, amiért anyukámtól vörös hajat és szeplőket örököltem. Apának szőke haja van, és most világos tincsek hullanának alább a mellkasomra, ha a genetika úgy akarja. De miért is áldott volna meg az ég engem is ezzel a normális hajszínnel? Nem igaz, hogy még annyi szerencsém sincs, hogy valami átlagos dolog legyen a kinézetemben.

A hosszú fésülködésnek nevezett szenvedésem után két kis kontyba fogtam a hajamat a fejem tetejére, két kis tincset hagytam ki belőle az arcom két oldalán.

A fürdőből kilépve felvettem a Converse-emet és a táskámmal a vállamon elindultam a suliba. Az ajtó melletti tükörben végignéztem magamon. Szürke nadrágot, fekete, virágokkal díszített inget és rajta ballonkabátot viseltem, a kora tavaszi hideg reggel esetére.

~

Az iskolába mindig későn érek be, nem szeretek sokáig ott ülni. Na meg inkább a sokáig alvást választom és emiatt nem vagyok ott valami korán. Amikor a kaput átléptem, háromnegyed 8 körül járhatott az idő. Minden diák a folyosón randalírozott az elsőévesek közül, vagy a szokásos tevékenységeket választotta. Add egy: lusta otthon házit csinálni ezért itt körmölte a folyosón, összekucordva, jobb esetben az osztályteremben, a padjánál -vagy a padján- ülve. Add kettő: olvassa a tankönyvét. Lehet, hogy éppen most kezdi tanulni, lehet, hogy már csak átolvassa a doga előtt a feladott anyagot. Add három: egyéb. Tehát hülyül, beszélget, rohangál, pletykál, röhög, intelligensen nevet-kevés százalékukra jellemző ez- talán telefonál- ez mégkisebb részüket jellemzi. Ja és veszekszik. Add négy, amitől a leginkább hányinger kerülget: csókolózik a párjával.

Ezek mellett inkább úgy megyek el, hogy rájuk se nézek. Ha tökéletesen kiesnek a látószögemből, az a legjobb. Oké, hogy boldogok és szerelmesek, de azért mégsem kéne a folyosón, mindenki előtt nyalni-falni a másikat és felvágni, és mutogatni, hogy kapcsolatban van az ember.

A folyosón végigmentem és befordultam a 15. számú tanterembe. Az osztálytermünkbe. Ez az a helyiség, ahol minden nap rohadunk.

Már az egész osztály megérkezett, csak néhány késő helye volt még üres. A helyenhez vettem az irányt, miután egy halk sziasztok köszönést elmormogtam az orrom alatt, ahogyan átlépek a küszöbön. Amire persze nem kaptam senkitől választ.

Kivéve egyvalakitől. Tőle is akkor, amikor a harmadik padsorhoz érek, az ablak melletti oszlopból.

- Szia Vörös!- túr bele a hajába elmosolyodva egy fiú. Lucas Carter. Az ablak mellett ült egy széken. A harmadik padsorban. Pontosan, Evelyn székén. Ami azt jelenti, hogy...

Mellettem.

- Te meg mégis mit keresel itt?- húzom fel a szemöldököm

- Semmit, igazából- vonja meg a vállát nagyvonalúan- csak azt mondta Evie, hogy nem jön, és Chris is említette, hogy a mai napot kihagyja, meccse lesz, -magyarázza- ezért mivel te is egyedül ülnél, meg én is...- mutogat a helyeinkre. Lucas a negyedik sorban ült, középen, általában, ezért sokszor bökött abba az irányba is. De nem értem, mi ez a hirtelen mellém ülési kedve.

- Jó, de én nem szeretnék melletted ülni- szakítottam félbe a litániát közönbösen.

- De most miért?- kérdez vissza, úgy, mintha vérig sértetten volna. Tudtam, hogy csak megjátsza. Persze hozzátette:- Vörös