Akiket mindig elítéltünk

K ö s z ö n ö m

És igen, itt a vége a történetnek. Akkor kezdtem írni ezeket a sorokat, amikor az utolsó rész végéte letettem a pontot, de még nem publikáltam, még apróbb javítások miatt. Talán két nappal azelőtt, mint ma ezt olvasod. Utólag hozzátenném, hogy öt nappal ezelőtt, egy kicsit elcsúsztam.

Szóval először is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki tartotta bennem a lelket, Klaunak, Pannának, Nikinek, akik minden mondatukkal egy picit segített a folytatás megírásában (és Niki, nagyon jó érzés volt azt mondogatni, hogy ,,majd kiderül.") Köszönöm szépen Kővárinak, a "magyar tanárnő"-mnek, aki néhány iskolai jelenethez az ötletet adta, valamint, aki miatt egyre jobban romlik a helyesírásom. (És aki néhányszor megállapította az elemzéseim alatt, hogy nem tudok írni) good job. Köszönöm Cassandra Clare-nek, aki miatt beletettem egy bunkó karaktert, mint Sebastian, mert hát ez így a tökéletes. Köszönöm a wattynak a biztonsági mentéseket, hogy egyszer sem veszett el a munkám, bár néha azt hittem, hogy megtörtént. Köszönöm a bolond osztályomnak, osztálytársaimnak, értelmi fogyatékosoknak, akik szintén hozzájárultak, hogy megírhassam ezt a történetet.

És most pedig a legnagyobb köszönetem pedig a tiéd, nyájas Olvasó, és tiszteletem is, hogy most ezt olvasod. Én biztos nem tudtam volna eddig eljutni ebben a sztoriban.
Köszönök minden apró olvasottság-szemecskét, vote-csillagocskát, és kommentet, amik a legnagyobb motivációim voltak, a legborultabb időkben is. Az, hogy ekkora olvasottságot és vote-számot fog a sztori kapni, álmaimban sem gondoltam volna. Komolyan. Lassan már csak így nézem, és azt sem értem, hogy lehet ennyi, hogy lehet ez az én sztorim, biztos csak álmodom.

Mert hogy nekem ezzel a történettel mindössze annyi célom volt, hogy elüssem az időt, hogy egy kis mai korban játszódó történetet írhassak, ami ne is legyen rövidebb terjedelmű elbeszélés, esetleg novella. El akartam terelni a gondolataimat a szürke, üres valóságról. Egy szerelmes (most már tudom, hogy szentimentális) regényt akartam csak írni, és hát, meg is írtam. Pedig rengetegszer hittem azt, hogy soha nem fogom tudni befejezni, pontot tenni a végére, és bár függő véget terveztem előre is, azt soha nem fogom megírni. Most pedig megírtam. 65 résszel, 53 ezer olvasottsággal és 4 ezer vote-tal. Hihetetlenek vagytok, és én nem is kívánhatnék soha jobb olvasókat!

Néhány helyen tudom, hogy hibáim vannak, vagy esetleg nem ismertem ki magam, például az amerikai oktatási rendszeren, bár azt sem tisztáztam igazán, hol élhetnek Carináék, vagy hogy mi az iskolájuk neve, focicsapata, pompom-csapatának tagjai. Eredetileg iskolai sztorinak indult az egész, klisés gimis love-sztorinak, a történet fele ideje alatt mégsem ott vannak.

Mindent egybevéve nagyon-nagyon köszönöm, hogy itt voltatok velem, Olvasóim, barátaim, mindenki, akit imádok, mert nélkületek soha, de soha nem írtam volna meg ezeket a sorokat.

El sem hiszem, hogy befejeztem. És azt sem, hogy ennyire tetszhet másnak az, amit én írok.

Annyira, de annyira nagyon köszönök nektek mindent!❤️

Ha pedig esetleg kérdésetek lenne, vagy véleményetek, hozzászólásotok, kritikátok, ne tartsátok meg magatoknak! A komment szekció rátok vár, én pedig bármit kérdeztek vagy írtok, válaszolok!💞

Egy kis önpromó helye: Ha valakinek esetleg felkeltené az érdeklődését az új történetem híre, Amit te szeretnél címen megtalálja azt a profilomon.
Ez egy krimis-thrilleres történetnek készül, így egy kicsit komolyabb lesz, mint ez a romanikus sztori. Az írása is több munka lesz nekem természetesen, több időmbe és energiámba fog telni, ezért a részek is ritkábban fognak érkezni, de remélem ez nem fogja letörni a lelkesedéseteket.
Remélem, ez is legalább annyira elnyeri a tetszéteseteket, mint a most befejezett történetem.💕

Ha esetleg belenéznétek, nagy örömet okoznátok nekem!❤️
Puszi😘