Akiket mindig elítéltünk

U g r á s

(Drágáim! Nem, nem haltam meg, és nem is hagytam fel a sztorival. Csak annyi, hogy most is, amikor írhatnék, mert elmarad a bioszom (bezony, idén van már bioszom is, hát nem menő?) Panna Ég veledes noteszébe írom le a Tíz kicsi négerből a haláltáncra hajazó mondókát, mert annyira cuki.)

- Tudod, amúgy- kezdi, ahogy a jacht lépcsőjét lehajtva, majd ráereszkedve helyez foglal rajta- abban a táskában - biccent a fedélzet irányába- van a fürdőruhánk. Nem, nem tettem ki száradni, amikor azt mondtam- húzza mosolyra a száját.

- Aranyos vagy- villantok egy vicsorgást, azaz, mosolyt rá. Majd ő eldönti, minek vette.

- Tudom- húzza mégszélesebb mosolyra a száját

- Nehogy azt hidd, hogy komolyan gondoltam- nevetem el magam, de hamar komolynak látszó arcot vágok, bár szerintem ezt sikerült elrontanom a szám sarkában bújkáló mosolyommal és a magasra felhúzott szemöldökömmel.

- Remek- állapítja meg biccentve egy aprót

- Remek, igen- bólintok.- És tudod, mi lenne még remek?- húzom fel a szemöldökeimet, hogy láthassa, agytekervényeimben tervezek valamit

- Héj, az én dolgom a programszervezés- csóválja a fejét játékosan, felismerve az apró gesztusom

- Nem baj- vonom meg a vállamat hanyagul- most egy kicsit bemászok én is a képbe.

- Ha tudnád, milyen szoros a programunk- ingatja szakadatlanul a fejét a barátom- még a végén kilöknél a könyököddel, ahogy átírod a meglepetéseimet

- Valóban?- illetődök meg játszi módon

- Valóban- bólint egy akkorát, túljátszva a szerepét, hogy szinte súrolja a fejével az előrebukást a vízbe. Ahogy visszahúzza a fejét, egy pár csepp landol is a hajtincseiről az óceánba alánk.

- Azta- csodálkozom-  és hány percet szántál mondanivaló nélküli csevegésnek, amit a sportok időhúzásként emlegetnek, mi pedig például most is folytatunk?- hadarom szinte, ahogy próbálom nem elnevetni magam.

- Nem hány percet, hány órát- javít ki büszke mosolyt varázsolva az arcára

- Minden világos- bólintok, még mindig erősen visszatartva a nevetést- Szóval arra gondoltam- kezdem és izgulom túl magam, olyan hangsúlyon

- Állj-állj-állj- állít le, mutatóujját felemelve- még nem fejesztük be a céltalan társalgást. És ezzel nagyvonalúan maga elé meredt.

- Csak te nem fejezted be, én már percek óta befejeztem- világítok rá

- De...- akad meg- a céltalan társalgás két emberes meló. Egyedül nem lehet- magyarázza értetlen arccal- csakis ketten.

- Szóval tényleg nem vagy skizo? Pedig azt kezdtem már hinni. Vagy várj csak? -gondolkodok- most is magadban beszélsz. Vagyis, magaddal, tehát skizo vagy, mégis.

- Hozzád beszélek- mered rám hirtelen. A szája sarkában apró nezetőránkoc bújkálnak

- Csodás- jegyzem meg- az előbb én is.

Egy pillanatig csak pislog maga elé, mintha most került volna oda, ahol van. Istenem, milyen jól tud színészkedni a barátom! Imádom!

- Na mivel akartad megtörni a tervemet?- néz rám hirtelen

- Azzal- mutatok egy földrajzi, magas képződményre- a sziklával

- Öhm, ide akarod hozni, vagy mi? Mert azzal szó szerint el tudnál bármit törni.- hűházik