Akiket mindig elítéltünk

K i k ö t ő

A gyors és kissé égő ebédünk után ismét elfoglaltunk helyünket Lucas kabriojában, és San Fransisco felé vettük az irányt. Frisco és Ocean Side között igazából nincs sok különbség, látásra legalábbis. Tengerpartok, pálmafák, homokos partok, strandok rajtuk tűzpiros fürdőnadrágok, rikító mintás bikinik. Viszont itt a partvonalon szélesen húzodott egy kikötő, ami megtörte a strandok végtelenségét. Volt kereskedelmi hajóknak, mellette egy utasszállítás részére nyitott részleg, és persze egy jachtkikötő. Lucas ragaszkodott hozzá, hogy mindvégig lehunyva legyen a szemem, amíg vezetett az útícélunkhoz. A talpam alatt éreztem persze a talaj változásait. Az aszfalt úttest, aztán a járda. Nem tudom, miért foszt meg a látványtól a barátom, hiszen kirándulni vagyunk. Pont az lenne a lényeg, hogy körülnézzünk, nem? Hogy csodálkozzunk. A víz csodálatosan csilloghat körülöttünk. Emberek sokasága bámulhat ránk, ahogy andalognak az apró üzletek kirakatai között, miközben mindenki útban van nekik, és persze ők is útban vannak mindenkinek, mert ez mindig íty van az olyan sokadalmakban. A felfordulás hangzavarján átjutottunk, és felsóhajtottam, amikor észrevettem, hogy már egy ember sem akar belémütközni.

Egyszercsak megállt Lucas és a kezemen éreztem, hogy szembefordult velem. A másik kezem is a markába került, szó szerint.

- Meglepetés- hallom a hangját a fülembe érve.

- Kinyithatom a szemem?- kérdezem várakozóan, mint egy kiskutya, ha csontot emelnek a feje felé.

- Nem, még...- suttogja szinte a szavakat a kulccsontom feletti kis mélyedésekbe, hogy ott megrekedjenek, s örökre maradjanak.

- Még, meg kell hogy...- de félbeszakít- csókolj- fejezem be csókunkba motyorászva.

- Mindig tudod, mit szeretnék- csillan meg a napfény a szemében, ahogy elválnak ajkaink és megtörve a szabályt, felhúzom a szemem függönyeit, amik eddig eltakarták a látásomat.

- Hiába, ha egyszer szeretlek- vonom meg a vállamat, és mosolyra húzom a számat, ahogy most én nyomok csókot a szájára.

- De nem fogod elhinni, én mennyire szeretlek!- suttogja

- Miért? Vagy az is meglepetés?- mosolygok még mindig rá.

- Az is meglepetés- csókol most megint ő meg.

Száz mosolygós csókkal később elengedte a kezem az egyik karjával. Azzal a kezével, amelyik nem volt az enyémmel összekulcsolva kitárta a kiskapuját a jachtkikötőnek. Eddig még szinte szét sem néztem magam körül, Lucasszal mintha megszűnt volna világ, ahogy csak váltottuk a csókokat. De gyorsan bepótolhattam.

A táj gyönyörű volt. Elképesztő. A víz, ahogy csillogott, a kikötő fapontonjai, ahogy a jachtokhoz, vitorlásokhaz ösvényt adnak. Az egész, annyira magával ragadott, hogy nem tudtam betelni a látvánnyal.

- Gyönyörű- kapom a szám elé a kezem.

- Igen, az. -bólint. -gyere- húz magával

- A szemeid úgy csillognak, mint a tenger vize. -suttogom magam elé, ahogy gyorsabbra vesszük lépteinket.

Ahogy lépkedünk, szinte majdnem beleesek a vízbe. Annyira csodálatos az előttünk terülő végtelen óceán. A habok, ahogy csillámporral vannak szórva, mintha itt az esne a felhőkből. Csillámvihar. Csillámeső. Annyira gyönyörű!

Egy hajóhoz vezet. Egy fehér jachthoz.

- Ez- mutat rá az említettre- ma délután, este hétig, csakis a miénk

- Micsoda?- kérdezek vissza. Mintha nem is értettem volna.- Kibérelted?

- Nem- rázza a fejét-, kölcsönkértem egy gazdag szörfös haveromtól -teszi hozzá- ott jön, az a szöszi- bök a fejével egy lány irányába.

- Vagyis a haverod barátnője jön? -szaladnak fel a szemökdökeim, ahogy végigfuttatom szemeimet az érkezőn

- Nem, ő az. A haverom. Megan.- hangja hanyag, mintha minden rendben lenne.

- Minden világos- húzom apró fintorra a számat.

Amikor közelebb ért, jobban is végignéztem rajta. Hosszú, szőke haj. Legalábbis, az a típusú szőke, amikor nagyon sötét hajú lányoknak a hajára kennek egy tubus festéket, de a fodrászok aztán elfelejtik rendesen megcsinálni és egy ilyen mustársárga, semmi természetességet nem keltő loboncot viselnek a fejükön. De mint valami koronát, úgy. A természet pedig bőségesen ellátta alakkal. Amit természetesen ki is használt, látszott rajta. Sötétebb tónusú bőrén trepmintás, zöldes-barnás, mély dekoltázsú top és hasonló, tapadós leggings-szerű nadrágot viselt, kiemelve minden apró darabját alakjának.

- Szia, Lukie baba, mizu?- nyávogott, ahogy megérkezett.

- Szia Megan. Ő itt a barátnőm, Carina. -szól Lucas, hanyagul mondva, kivéve a szót, amivel engem illetett.

- Szia, Carina Lane- nyújtom a kezem udvariasan

- Megan Curley- rázza meg azt. - Itt a kulcs, Lukie- fordul a barátomhoz, kinyújtott kézzel. Lucas átveszi az apró kulccsomót és elmormog egy köszönjüköt. - Akkor hétre legyetek itt- mutat a stégre, függőlegesen- és ne verjétek nagyon szét a kicsit. -simít végig az oladalán- a kabinban ne egyetek-igyatok-dugjatok, mert ha a kárpit dzsuvás lesz, drága a tisztítás. Ha a hajón valahol kimegy, azt fel tudjuk törölni, de a kabin szőnyegezését nem tudjuk, csak felszedni, kimosatni, és visszatenni- csapja össze a tenyereit, miután hajtincseit dobálgatva helyre igazított minden szálat..- Ennyi lenne, jó szórakozást, Lukie baba!- köszön el, és lenge mozdulatokkal otthagy minket.

Lucasból mély sóhajtás szakad fel, miután a lány hallótávolságon kívülre ér

- Ezt is túléltük.- állapítja meg maga elé meredve. Igazán sokkolta, látszott. De engem is.

- Ki ez a csaj?- kérdezem

- Mondom, Megan. Egy szörfös csaj. Azért hív így, mert amikor Rebecca rámmászott, vele kezdtem látszólagosan kavarni- mutat cicakarmokat a levegőbe" -hogy leszálljon rólam.

- Vagyis, vele csaltad meg Rebeccát, amikor ti ketten jártatok, mi?- fonom össze magam előtt a kezeimet.

- Nem. Nem csaltam meg mert nem is jártunk. Csak ő hitte azt- kel ki magából. -nem is csaltam meg, mert Megannak is mondtam, hogy csak megjátszuk az egészet. -magyarázza, mérge szinte tapintható a hangjában.

- Értem én- hagyom rá.

- Mindegy.- túr bele a hajába.

- A múlt, az a múlt- suttogom.

- A jelen pedig, a jelen- lép hozzám egy lépéssel közelebb

- És a jövő, az a jövő- fűzöm hozzá. Lucas egy tincset a fülem mögé igazít, végigsimítva ezzel az arcomon.

- A múltam, a jelenem, és a jövőm is a tiéd már, Vörös.