Akiket mindig elítéltünk

V i z s g a

- Chris, mit tanulsz annyira?- szaladnak fel a szemöldökeim, ahogy megpillantom a tankönyve felett előre-hátra dőlöngélve motyogó fiút.

- Kémiát.- feleli kurtán.

- De hát te nem szoktál kémiát tanulni- vágom rá

- De ma írjuk az osztályozóvizsgát, tudod- majd továbbra is értetlen arckifejezésemre reagálva- Vagy jövő héten írjuk?- kérdezi

- Ma írjuk- válaszolja Evelyn, rám se nézve, teljesen Chrisnek télozva az infót.

- Basszameg- szalag ki a számon- Teljesen elfelejtettem.

- Nagy dolgot nem vesztesz, Holloway pikkel rád, ahogy tanár még nem utált diákot. Ha hibátlanra irnád, akkor sem adná meg az ötöst- vonja meg a vállát a fiú, próbálva ezzel a teljesen nyilvánvaló ténnyel nyugtatva.

- De nekem van elég jegyem! Le tud zárni, sőt! Háromszor is bőven, minden órán én felelek!- háborodok fel, de a csendő félbeszakít, Holloway mögött pedig már be is csukódott az ajtó egy halk csattanással.

- Miss Lane- néz rám szigorúan, kifejezetéstelenre festett arccal-, ha minden órán, állítása szerint, felelt az anyagból, akkor valószínűleg felkészült anyagokból. És ha jelenleg nem áll bukásra, egy elégségesre biztosan meg tudja írni a mai vizsgát is. -kezdi osztani írással lefelé fordítva az összetűzött lapokat.

- De tanárnő, nem tudtam...

- Egyéni szociális probléma- közli, mintha csak arról tájékoztatna, hogy süt a nap. Arca mint a márványszobor, hűvös, érzések nyomai sem láthatóak. Csak a szemében ég a vak tűz, ahogy állom a tekintetét még pillanatokig.

Visszafojtottam a levegőt, erőlködve megakadályozva, hogy a lehető legerkölcstelenebb módján anyanyelvem összes létező káromkodását és szitokszavát felsoroljan a tanárnőnek, kitöltve ezzel akár az óra egész negyvenötperces időtartamát. De helyette inkább csendesen vívtam háborút magamban, amíg a tanárnő jelzésére megfordíthattam a lapot.

Amikor pedig az első kérdést elolvastam, rájöttem, hogy ez a dolgozat nem lesz a tőlem várt eredményenű, hanem jóval az alatti. Ahogy haladtam a kérdésekkel, egyre jobban rémlettek a dolgok, egyre kevesebbet felejtettem el a hónapok során, ahogy egyre kevésbé tűntek a meghatározások, egyenletek, folyamatok távolinak, az agyam egy elrejtett zugában rejlőeknek, amiket képtelen vagyok elérni.

Ahogy a végére értem, az utolsó feladatokat szinte teljesem meg tudtam oldani. Persze ez nem azt jelentette, hogy jó lesz a vizsgám, csak annyit, hogy biztosan átmegyek, véleményem és minden ebbe vetett hitem szerint. Életem legrosszabban sikerült kémiadolgozatomat írtam ma meg, és ez mindenféleképpen helyes állítás

Másnap pedig elküldték e-mailben a helyes megoldásokat és az elért pontjainkat, jegyeket is feltüntetve már. Az évvégi vizsga azért volt fontos ebben az évben, mert Mrs. Hollowayjel nem írtunk elég dolgozatot, nem kaptunk elég jegyet, így az osztályunkat nem lehetett lezárni. Erre az igazgatóság általában egy teszt írásával válaszol, amit beírnak, mint évvégi jegyet a bizonyítványba. Attól függetlenül persze, milyen jegyeink voltak évközben, a tegnap elért érdemjeggyel leszünk lezárva végül.

És emiatt leszek kémiából hármas 11.-ben. Az összes jegyem az évben ötös volt, egyetlen egy négyessel. Minden órára tisztességesen készültem. 4.96 az átlagom, és tessék. Hármas leszek. Közepes, mikor a jegyem azt mondanák, jeles.

Éppen egy erőszakos kattintással zártam be a fiókom ablakát és lecsaptam a laptopom fedelét az asztalomon, amikor kopogás hallatszott odakintről.

- Igen?- kérdezem unott hangon.

Az ajtó kinyítik és Anya lép be rajta.

- Megnézted már a vizsgád eredményét?- kérdezi

- Hármas- vágom le magam az ágyamra

- Hármas?!- kérdez vissza, mintha valamit nem hallott volna jól- Mégis hogy...

- Mrs. Holloway mindig is pikkelt rám, Anya. Szerinted hagyta volna, hogy kitűnő legyek idén is?

- Az rendben van, hogy tikkel, de ez egy írásbeli dolgozat volt, tudtommal. Amit mindannyian megírtatok. Neked pedig nem adhatott más kérdéseket, mint a többieknek.- hangja egyre magasabb hangtartományt ér el

- Egész éves anyagból írtunk, hogyan tudtam volna készülni?- kérdezem szinte magamtól, a hófehér plafonra meredve

- Carina, hogy kérdezhetsz ilyet?! Leülsz, és átlapozod a füzetedet legalább, ha már tanulni lusta vagy.

- Tanulni lusta vagyok? Mintha nem lennék színötös az összes többi érettségitárgyamból!

- De a kémiád is számítani fog.- szögezi le- Ezt az egy természettudományt legalább megtanulhattad volna ötösre.

- Nem lehetek mindig, mindenből ötös.

- Akkor ne azt válaszd. -vágja rá, mintha magától lenne értetődő, hogy most leadjam a kémiát, és felvegyek valami sokkal nehezebben érthető tárgyat. Aminek folyamata persze szinten nem valami roppant egyszerű.

- Anya ez nem ilyen egyszerű.- teszem meg szavakká is gondolataimat

- De, ez pontosan ilyen egyszerű- nyilatkoztatja ki- Nem hiszem el, hogy nem lett volna időd leülni egy délután és átnézni. Legalább egy négyest írhattál volna! Mondhatom, szépen fog mutatni az egyetemi felvételi lapodon a kémia hármas a választott természettudomány-tárgyból. Azt fogják hinni, hogy tényleg olyan hülye vagy, mint a beadott hely, ahová jelentkezni akarsz.

- Nekem legalább vannak céljaim. -préselem ki a szavakat összeszorított fogaim között.

- Soha nem fogod őket elérni, Carina Lane. Álomvilágban élsz. -jelenti ki, majd megfordul, és kivonul a szobámból

- Nem vagyok Carina Lane. Carinae Monteil vagyok, akinek egész életében hazudtak- suttogom, mielőtt becsukná maga mögött az ajtómat. Tudom, hogy hallja. Biztos vagyok bemne.

Mégis egyedül maradok gondolataim kusza hálójába akadva, mint egy ragacsos pókhálóba ragadt légy, akin már senki nem segíthet.

A jövőképem teljesen egyértelmű.
Nem, még soha nem mondtam ennél nagyobb szar, szarkasztikus hazugságot. A szüleim -már ha nevezhetem őket egyáltalán így-szilárdan megvannak arról győződve, hogy mérnöknek kell mennem. Igazából ezzel alapvetően semmi bajom nem lenne, mindig is érdekelt a fizika és a matek, imádnák alkotni, eszem viszont nyomokban sincs hozzá. A művészetekhez, alkotások elemzésehez viszont annál inkább. És ahogy egyre jobban megismertem a művészetek világát, olvasni kezdtem, verseket írtam és festményekbe, művészeti stílusokba lettem szerelmes, egyre jobban éreztem úgy, nem érdekel a reális, racionális világ szabályokkal megkötött, beskatulyázott rendszere. A szürrealizmus, az impresszionizmus alkotói, az absztrakt festők pedig egyszerűen átlépik ezeket a határokat. Mert át merik lépni.

Tudják, hogy nem fog állni a vár, ha pálcikalábakon áll, ők mégis lerajzolják. Mert a lap síkján áll. A képzeletben áll. S ennél nem kell több.