Cara Stone élete

2. Évad 4. Rész

Gyorsan Theo után indultam, de csak a bejáratnál értem utól.
- Theo várj már! Beszélnünk kell! -mondtam komolyan.
- Nem Cara, nem kell beszélnünk. Menj ahhoz akivel beszélned kell! -mondta dühösen, de éreztem a hangjában a szomorúságot.
- Nem Theo. Veled kell beszélnem. Mert mindent félreértesz! -kezdtem magyarázkodni.
- Cara! Te értesz félre engem. Nem akarom, hogy többet beszéljünk. Oké? Kösz. -mondta ki könyörtelenül.
Theo szavai villámcsapásként értek. Minden amit mondott, egyszerűen fájt. De nagyon. Szomorúan visszamentem az udvarra, de Dylan már másokkal beszélgetett.
- Bocsi, itt vagyok csak....- Dylan belémfolytotta a szót.
- Kösz Cara, rendes vagy, hogy csak miattad jöttem el ide, erre egy szó nélkül lelépsz. Nem is vártam tőled mást. -mondta Dylan gúnyosan majd elfordult és folytatta a beszélgetést.
- Dylan ne csináld ezt kérlek! Tudod, hogy örülök annak, hogy visszajöttél! -mondtam, miközben a földet pásztáztam.
- Aha, látom mennyire foglalkoztat téged. Semennyire. -villantott felém, egy tökéletes mosolyt mag végleg visszafordult a társasághoz.
Teljesen összetörtem. Mindenkivel összevesztem, aki egy kicsit is fontos nekem. A bátyjám, a legjobb barátaim, Theo és Dylan. Nem tudtam mit kezdeni magammal, úgyhogy felbaktattam a termünkbe, összeszedtem a cuccomat, majd hazasétáltam. Senki nem volt otthon, úgyhogy csináltam magamnak egy gyors salátát majd felmentem a szobámba. Éppen indítottam volna egy filmet, mire megszólalt a telefonom. Elképedve néztem a kijelzőt, majd felvettem a telefont és beleszóltam.
- Szia. Honnan van meg a számom? -kérdeztem, az illetőt, de persze nagyon örültem, hogy felhívott.