Cara Stone élete

2. Évad 10. Rész

Hirtelen kivágódott a hátsó ajtó és Noel rontott be, nyomában Staceyvel.
- Te egy akkora idióta vagy, hogy nem hiszem el! -visította Stacey.
- Te meg egy hisztis picsa. -kontrázott Noel, majd meglátott minket. -Oh szasztok! -mosolygott mintha mi sem történt volna.
- Sziasztok. -köszöntem, majd Theo is így tett.
Gyorsan felpattantam, majd leültem kicsit messzebb Theotól. Szerencsére megtettem ezt a mozdulatot, mert a következő pillanatban Dylan nyitotta ki a  főbejáratot.
- Bocsi csak itt hagyta a...-kezdte, majd meglátta mellettem Theot. -öhm. A telefonomat...-mondta majd az asztalhoz lépett és elvette a telejót, aztán már indult is kifelé.
- Várj már Dylan! -rontottam utána.
- Nézd Cara, én tényleg azt hittem, hogy te is úgy érzel még mindig, mint én. De már látom, hogy nem. -mondta szomorúan.
- Dylan én még ezt nem tudom eldönteni. Idő kell nekem. -suttogtam.
- Mi a francra kell idő neked Cara? 10 perce húztam el innen és máris áthívtad magadhoz! -fröcsögre Dylan, vérben forgó szemekkel.
- Ne merészelj így beszélni vele, világos? -lépett mögém Theo.
A két fiú farkasszemet nézett én meg csak álltam közöttük.
- Csá tesó! Mizu van? -lépett hozzánk Noel, majd kezetfogott Dylannal.
Noel mindig a legrosszabb pillanatban jön és ami a legrosszabb az az, hogy fel sem fogja a helyzet komolyságát. Noel és Dylan régen, nagyon jól kijöttek egymással. Sokat lógtak együtt, de így most hogy Dylannal nem vagyunk együtt már nem nagyon beszélnek.
- Öhm Noel. Nem a legjobbkor jöttél. -köhintettem zavartam. - Jaj bocs akkor lelépünk. Asszony gyere, megyünk hozzád! -ordította Noel, belőlünk meg a helyzet komolysága ellenére kitört a nevetés.
- Mondtam már fe fogyatékos, hogy ne hívj így. -lépett hozzán Stacey. -Amúgy oké, mehetünk. De előtte ugorjunk be a plázába. -vigyorgott Stacey.
Elmentek Noelék, és hárman maradtunk nálam. Előre féltem, hogy mi lesz ebből. De korán sem gondoltam arra, ami végül lett.