Van Kémia Közöttünk (Asher Angel Fanfiction)

Negyvenkilenc

- Finn... - olvastam le a képernyőről a fiú nevét. Felfutottam a szobámba. Habozás nélkül felvettem.

- Szia Madelaine! - köszönt bele rekedten. - Hogy vagy?

- Nemrég jöttem ki a kórházból. Veled?

- Vancouverben vagyok... - mondta, de elcsuklott a hangja.

- Finn, hallottam már. - gondoltam a fiú szüleire.

- Bárcsak itt lennél. - suttogta a telefonba.

- Én is ezt kívánom. - mosolyodtam el.

- Az apám teljesen meghalt lelkileg.

- Ugye nem iszik? - kérdeztem.

- Nem. Hála Istennek, hogy nem iszik. Úgy sem bírja a piát.

- Akkor jó... - sóhajtottam.

- Úgy érzem, mintha az egész életem romokban heverne. A szüleim elváltak, Nick elköltözött, nem lehetek a barátaimmal. Sőt, már azt érzem, hogy senki sincsen mellettem.

- Hé! Milyen baromságokat hordasz össze-vissza? - nevettem. - Én itt vagyok neked. Hiába majdnem kétezer kilometerre vagyunk egymástól, de én itt vagyok. Itt is leszek.

- Te vagy az egyetlen ember, akivel beszélek Jack-en kívül. - mondta Finn.

- Hallgatási fogadalmat tettél, vagy mi? - nevettem, amin elkezdett a fiú kuncogni.

- Nem. Egyszerűen nincsen kedvem senkivel sem beszélni.

- Emlékszel, hogy amikor Asher-nél voltam a kórházban és te bejöttél értem, akkor azt mondtad, hogy "Ha már egyszer te nem tekintesz rám úgy, ahogyan én rád, akkor inkább segítek neked abban, hogy boldog legyél." Úgy érzem, hogy veled boldog vagyok. - könnyeztem be.

- Hiányzol. - suttogta.

- Nekem is. - töröltem le az egy szem könnycseppet, ami lefolyt az arcomra pislogás közben.

- Mennem kell. - mondta Finn.

- Szia! - köszöntem el a fiútól.

- Szia Mad! - tette le a telefont. Leültem az ágyamra, majd sírni kezdtem.

- Mi a baj? - nyitott be a szobámba a bátyám. Nem válaszoltam, hanem bőgtem tovább. Leült mellém, majd szorosan megölelt. - Mit mondott?

- Hiányzik. - sírtam, majd jobban Adrien nyakához húztam magamat. Tudta, hogy milyen vagyok, ha szomorú vagyok. Ilyenkor mindig ott kell lennie valakinek mellettem, mielőtt megfulladok.

- Elhiszem. Ígérem, hogy hamarosan találkoztok. - mondta Adrien.

- Hamarosan? - néztem a bátyámra vörös szemeimmel.

- Hamarosan. - ismételte meg, majd újból magához húzott.